2014. március 26., szerda

Nem szabad félni



 Ezzel a dallal kezdődik és végződik a Valahol Európában című musical. A MEKDSZ március 20 és 23. között tartotta a BeVezető hétvégét, ahol jelenlegi és leendő diákkörvezetőknek, vagy a diákkörükben aktív, elkötelezett tagoknak akartunk egy testi-lelki formálódást és kikapcsolódást nyújtani.

A hétvégén nagyon sokszor előkerült a FÉLELEM kérdése. Vajon szabad-e félni a vezetéstől? Akkor vagyok-e Istennek jó embere, ha az "erőtlenségeimmel dicsekszem"? Vagy ellenkezőleg, az aggodalmakra és alkalmatlanság-érzésre legyintve, bátran, hittel ki kell lépnem, és akkor tudom tenni azt, amit Isten kér tőlem?

Egyik lakótársam mindig azt mondta, hogy ő annyira számonkérőnek hallja azt a mondatot a kegyes hívők szájából, amikor beszámol a félelmeiről, hogy "a teljes szeretet kiűzi a félelmet". Mintha az ige arra való lenne, hogy vádolni lehessen a félelmekkel küzdőt, hogy nincs benne elég szeretet.
Valójában leginkább a szeretet az, amitől félünk. Legalábbis én biztosan. Leginkább a teljes szerettettől félek, ami Istenből árad, mert felébreszti bennem azt a szomjúságot, amelyet már kisgyerekként mélyen el kellett fojtanom magamban. Én nagyon is gyakran ismételgettem magamban ugyanezt a mondatot, amit Kuksi és Éva a musicalben: "nem szabad félni". Nagyon hamar megtanultam, hogy a szeretettől bizonyos mértékig védenem kell magam. Ezzel a fájdalom ellen is oltalmat kapok.

A keménység azonban az életet is megfojtja. Kőszívvel nem tudok élni. Ha viszont engedem, hogy a negatív érzelmek elborítsanak, azzal reménytelenül sebezhetővé válok.

Csodálatos tapasztalat nekem a MEKDSZ-ben (ami nekem olyan, mint a család), hogy itt megélhetővé és felvállalhatóvá vált sok negatív érzés, amely bennem tombol(t). Nem kell közben a szeretet vagy mások megbecsülésének elvesztésétől rettegnem. De ezen túl még egy másik nagyszerű ajándékot is kapok ebben a közegben. Azt az érzést, hogy SZABAD vagyok a félelemtől.

Szerintem fontos megkülönböztetnünk a félelem érzését attól, hogy alá vagyunk vetve a félelemnek. A félelem mint érzés gyakran nagyon is reális veszélyt jelez, ezért elfogadható, sőt, szembe is kell néznünk vele, mert végzetes lépésektől menthet meg. Viszont, ha azt érzem, hogy a félelem uralkodik rajtam, szinte megbénít és teljesen tehetetlenné tesz, akkor jó, ha látom, hogy nem muszáj engedelmeskednem annak, amit a félelmem diktál.

Az lenne furcsa, ha nem félnénk, miközben Isten országát építjük egy olyan világban, ahol ellenséges erők diktálnak. Aki sohasem fél, az nem tanul új dolgokat, nem néz szembe a kihívásokkal. Aki nem fél, nem tanul meg szeretni. De akit a félelem odalök a szeretethez, az Isten által megtanulhat a félelemtől szabadon cselekedni. Ezt szeretném magamnak, és nektek is, BeVezetősök!

2014. március 16., vasárnap

Pá-pá komfortzóna (Meglepik az East Side-on)

Azért indultam el, hogy bebizonyítsam: jobb vagyok, mint mások. Meg tudom csinálni. Aztán jöttek a meglepetések.

De lássuk a hetet számokban:

6 napot és 5 éjszakát töltöttem Kelet-Magyarországon, Nyíregyháza és Debrecen térségében.
Az 5 éjszakából 1 éjszakát töltöttem azon a szálláshelyen, ahol eredetileg is terveztem. (Megelőzőleg 2 hétig szerveztem, hogy mikor hol leszek).
Meglátogattam 1,5 MEKDSZ-bibliakört (3-at szándékoztam).
 3 diákkörvezetővel beszélgettem.
1 NASA-nál dolgozó  meteorológus-professzort hallgattam a debreceni Kémia-épületben.
Találkoztam 1 volt Mekdsz-munkatárssal, 2 lelkésszel (ebből 1 olyannal, akivel terveztem is), 1 szilásszal (Mekdsz-diákkör mellé rendelt diplomás kísérő) és tucatnyi diákkal.
3 egyetemi campuson sétáltam.
10 különböző helyszínen használtam wifi-t (beleértve a debreceni Nagytemplom kertjét is).
Megittam 5 hosszú kávét, 1 teát és 1 kapucínert.
1 teológiai órán vettem részt.
2 református teológus HÖK-össel kávéztam.
Imádkoztam Egymillió-százharmincegyezer-nyolcszáznegyvenhat emberért (a 2 megye össznépessége a 2012-es népszámlálás adatai szerint), ebből személyesen 13-ért.
2 alkalommal kaptam váratlan telefonhívást, melyben lemondtak egy találkozót velem.
Utaztam a debreceni 2-es villamossal (éljen a Combino).
2 idős református bácsi szólított meg teljesen ismeretlenül 1 óra leforgása alatt. (Egyikük megjegyzése az új villamosra: "Milyen csendesen megyen!")
1 ismeretlen görög katolikus bácsi imakérését hallottam véletlenül.

Eközben Isten tanított ezeken az embereken keresztül, akikkel találkoztam. Próbáltam JELEN lenni, és ezáltal meg is tapasztaltam Istent ezekben a napokban. Az Ő munkáját. Kezdem érteni, mennyire és hogyan szereti Isten az embereket. Egyszerűen ott van mindenütt, még akkor is, ha mi ügyet sem vetünk Őrá, arra, hogy mit akar tőlünk. És arra is megtanított, hogy becsüljem többre az Ő tervét mint a sajátomat.

Csodálatos megérezni azt, hogy idegenként érkezem, és befogadnak. Vendégül látnak, teljesen érdemtelenül, megbíznak bennem, bár alig ismernek. Amikor az emberek jóindulatára vagyok szorulva, tanulom azt is, hogy micsoda szabadság Istennek kiszolgáltatva lenni.

Különösen szép ez a térség és kihívásokkal teli. A saját szívemet is arra gyakorlatoztatom, hogy emlékezzek arra, Istennek terve van Kelet-Magyarországgal.