Örömmel vettem észre, hogy a mai alapigénk ugyanaz a bibliai szakasz, amelyből a jövő nyári Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó mottóját is vettük. A kulcsszó, amit kiemeltünk: MÉGIS. A Károli-fordításban ez egy régies szó: mindazáltal. Ez egy ellentétes kötőszó, amelyben azonban nagyon sok remény és elszántság sűrűsödik össze. A mai napon Simon Péter, a halász példáján keresztül szeretnénk meglátni, hogyan változtathatja meg életünket a MÉGIS-hozzáállás.
Ebben a jelenetben a felszínes szemlélő egy sikersztorit lát: a sikerember, Jézus, akit tömegek hallgatnak, Simon segítségét veszi igénybe, hogy a Galileai tó vize messzebbre vigye a hangját. Emberileg nagyon megragadó ez a kép: szívesen elidőzünk az emberek által rajongásig szeretett Jézusnál, amint a sokaság hozzá tódul, hogy hallgassa az Isten igéjét. Magunkat azonban sokkal inkább az egész éjszaka gürizett és mégis sikertelen, fogás nélkül maradt halászok szerepében látjuk.
"Milyen rettenetes is az, hogy ma már az emberek nem kíváncsiak Isten igéjére!" - fanyalgunk, az üresedő templompadok, a zsugorodó gyülekezetek, vagy a teológiára jelentkezők csökkenő száma miatt. Szívesen átélnénk mi is egy olyan csodát, amilyet Simon Péter átélt. Nemcsak akkor, amikor láthatta, hogy Jézus szavaira tömegek kíváncsiak, hanem akkor is, amikor a nyilvánvalóan reménytelen helyzetben olyan hatalmas fogásra tesz szert, hogy a hálók majd' szétszakadnak, a hajók kis híján elsüllyednek, és minden halászt elfog a mélységes döbbenet.
Szerintem nagyon emberi, hogy mi is szeretnénk egy ilyen csodát. Hozzászoktattuk magunkat, hogy számokban mérjük az Isten igéjének a hatását. Minden egyházi rendezvény kiértékelésénél az egyik legfőbb kérdés: Hányan voltak jelen? Pedig szerintem Jézus fütyült a számokra. Őt mindig az egyén érdekelte. Ebben a történetben tömegekhez beszél, de csak néhány embert: Pétert és társait választja ki, hogy kövessék őt.
 |
| Duccio: Péter és András elhívása (siénai dóm, 1300 körül) |
Simon Péter azért élte át a csodát, mert félre tudta tenni az emberi elgondolásokat, nem arra tekintett, hogy a déli hőségben, a mélyvízben lehetetlen halat fogni, hanem egyszerűen engedelmeskedett Jézus szavának. "A te szavadra mégis kivetem a hálókat" - mondja, és meg is teszi. A lényeg ott van, hogy Péter Jézus parancsára tette, amit tett. Ezt nagyon sokszor elfelejtjük. Mi nem szoktuk megkérdezni Jézust, hogy mit akar tőlünk, általában csak úgy megyünk a magunk feje után. És még meg is ideologizáljuk a Bibliából a nagyon is emberi ötleteinket. Pedig a hangsúly sohasem azon van, hogy mi kivetjük a hálót, vagy hogy mi dolgozunk, hanem azon, hogy ez Jézus szavára történik-e vagy sem.
Az igazi csoda nem is az a rengeteg hal: az csak illusztráció ahhoz a változáshoz, amely Péterben és társaiban zajlik. Máté és Márk a saját evangéliumuk párhuzamos részében nem is írnak a halfogásról: számukra fontosabb, hogy Jézus hívására a halászok mindenüket otthagyva, azonnal, radikális módon követik őt. Lukács csak azért írja le a csodát, hogy megmagyarázza azt a döbbenetet, ami a halászokon úrrá lett. Péter egyenesen elküldi Jézust: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram". Eluralkodik rajta a méltatlanság érzése, mert rádöbben, hogy nem akárkivel áll szemben.
Simon még nem ismerhette azt a keresztény szállóigét, amely két évezred általános tapasztalatából fakad: Isten általában nem az alkalmasokat választja ki, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá. És valóban: Isten emberei egyáltalán nem bűntelen vagy tökéletes, hanem állandóan bűnbocsánatból élő, kegyelemre szoruló emberek. Jaj nekik, ha ezt elfelejtik, és makulátlan képet akarnak mutatni önmagukról a világnak. Erre a legjobb példa maga Péter, aki háromszor is megtagadja Jézust, de aki újrakezdheti és az apostolok egyik legfőbb vezetője lesz.
Azt látjuk Péter példáján, hogy Jézus követése kezdődhet az ember életében nagyon látványosan, nagy csodával, nagy gyógyulással, nagy megtéréssel, életet megrázó fordulattal, de ez nem feltétel. A követés lényege a régi dolgok elhagyása, eltávolodás mindattól, ami Isten és közém állt. A halászok elhagyták mindenüket és követték Jézust. Így kell nekünk is naponta otthagynunk, elengednünk a saját akaratunkat, kívánságainkat, megkötözöttségeinket. A hálókat, amelyek ránk fonódnak, és akadályoznak a szabad mozgásban. Keresztény életünk lényege egyáltalán nem a csodák átélése, nem tömegrendezvények látogatása, vagy ilyenek generálása, hanem a mindennapi Krisztus-követés.
A mai vasárnap a tanúságtétel vasárnapja. Mindnyájunknak szól ugyanis a meghívás és az ígéret: "embereket fogsz halászni". Nem nekünk kell embereket fognunk, és nem is magunk számára. Minden Jézus műve. Ő vonzza magához és Ő ragadja meg az embereket, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy átengedjük magunkon Jézus erejét. Isten missziója világméretű és a föld végső határáig szól minden embernek. De nekünk nem kell elkeserednünk, ha nem hív minket az Úr Indiába, mint a ma Budán kiküldésre kerülő Jó családot. Az evangéliumra itthon is szükség van.
Néri Fülöp állítólag egyszer megkérdezte Loyolai Ignácot, a jezsuita rend alapítóját, hogy "Rendben van, hogy elmentek más földrészekre hirdetni az evangéliumot, de ki fogja az evangéliumot hirdetni a rómaiaknak?" Higgyük el, hogy a közvetlen környezetünkben épp elég ember van, akinek szüksége van arra, hogy megismerje Jézus szeretetét, és akinek talán mi vagyunk azok, akiken keresztül ez megtörténhet. Engedjünk Jézus szavának, és tegyük azt, amit valóban Ő bíz ránk, és át fogjuk élni a valódi növekedést. Mégis megvalósul az, amit ma még lehetetlennek hiszünk.
