Hatgyermekes család, az édesapa vízszerelő. A nyáron a
feleség és édesanya mellében rákos daganatot diagnosztizálnak. Hamarosan
kiderül, hogy áttét képződött az agyban. Szeptember végére anya már elment. Apa
egyedül maradt a gyerekekkel. Hogyan tovább?
Szépreményű, jó nevű fiatalember éli az egyetemisták
mindennapjait, lazul, bulizik, Erasmusra megy. Egyik tantárgyát azonban
kénytelen dékáni engedéllyel felvenni. Utolsó lehetőség a vizsgázásra.
Megbukik. Hogyan tovább?
Szerelmi bánattól feldúlt fiatal lány ténfereg a
metróperonon. Vége mindennek. Pedig ő volt a nagybetűs Ő, az igazi, a minden.
Talán be kéne ugrani a szerelvény elé. Hogyan tovább?
Zsidó származású keresztény misszionárius, aki a görögök
között számos gyülekezetet alapított, hosszú idő után készül hazatérni
Jeruzsálembe. Egykori hittestvérei azonban fogvicsorgatva várják az áttért
farizeust. Ő pedig kétségbeesve gondol arra, mi történhetett Isten ígéreteivel
és kiválasztásával, hogy zsidó testvérei nem ismerték fel a Názáreti Jézusban a
várva várt Messiást. Jeruzsálemből Rómába készül menni, ahol zsidók és nem
zsidók együtt vannak a gyülekezetben, egymással olykor fasírtban. Hogyan
tovább?
 |
| Péter és Pál apostolok elmosódott ferskója a pécsi ókeresztény sírkamrákban (IV.század) |
Talán úgy gondolsz a Római levélre, mint egy teológiai
tankönyvre. Megszoktuk, hogy kristálykemény, jéghideg, márványmerev dogmákként
gondoljuk az eleve elrendelésre, a hitből való megigazulásra, Krisztus békéltető
kereszthalálára. Pedig egy hozzánk hasonló ember, egy testvérünk, Pál
megszenvedett ezekért a gondolatokért. Nem csak kivette a teológiai frigóból. Szüntelen
fájdalomban megizzadt értük. Túl sokszor
akarunk úgy beszélni Istenről, hogy csakis a másik ember bőrét visszük a
vásárra. Pál a saját bőrét is a vásárra viszi. A pokolig akar menni
azokért, akik nem ismerik Isten szeretetét, amelyet Jézusban mutatott meg. Amikor
Pál a szenvedésről és a reményről ír, amögött ott van az ő személyes története,
amely rezonál a mi személyes történeteinkre.
Mi a reménység? Milyen árat fizetünk érte? A remény
rendkívül ambivalens érzés. Olyasmit
remélsz, amit nem látsz, tehát MÉG nem biztos. Amire várni kell. Ami nem
biztos, hogy pont olyan lesz, amilyennek elképzeled. A reménység helyett mi jobban szeretjük a
bizonyosságot. Szeretjük tudni a tutifrankót. A biztosat. Az olyan biztonságos.
Éljünk úgy, mintha nem lenne a világban bűn, betegség, halál. Vagy legalábbis
könnyed optimista mantrákkal megszabadulhatnánk ezektől. Mintha már az Isten
országában élnénk. A másik véglet a kétségbeesés. Cinizmus. Kiégés. Depresszió.
Mintha sosem jönne el az Isten országa. Mintha az éjszakára nem virradna
hajnal. Itt és most kell kikaparnunk magunknak a gesztenyéből a maximumot.
Nagyon szeretem ahogy Pál a reménységről ír. A közös
reményünkről. Mert a remény sohasem az én egyéni életem jobbra fordulásáról
szól. A remény köztulajdon. Nem
lehet privatizálni. Nem lehet korrumpálni. Képtelenség elvenni a szegényektől
és a gazdagoknak adni. A reménység közös. Isten gyermekeinek dicsőséges
szabadságában reménykedünk.
Szeretünk abban is hinni, hogy Isten majd kiragad minket,
kiváltságos hívőket a nagy nyomorúságnak nevezett földi pokolból. Az
apokalipszist mint valami színházi előadást, a kiválasztottak majd páholyból
nézhetik végig. Valami jó, kényelmes mennyei páholyból. Csakhogy mi az
apokalipszisnek nem nézői, hanem nagyon fontos résztvevői vagyunk. Nekünk kell megjelennünk, felegyenesednünk,
felkelnünk a porból, kijönnünk a sötétből a fényre. Mi vagyunk, akik
lelepleződünk, akiken az isteni dicsőség nyilvánvalóvá lesz. Isten minket
nemcsak biodíszletnek szánt ebbe a drámába. Mi rántjuk magunkkal a teremtett
világot a szolgaságból a szabadságba. Mi azt reméljük, eltűnhetünk,
elsüllyedhetünk vagy elragadtathatunk a világból, és nem kell együtt
szenvednünk vele. Pál viszont nem eltűnésről ír. Megjelenésről.
Apokalipszisről. Isten fiainak apokalipsziséről,
azaz megjelenéséről.
Bár te meg én menekülünk az együttérzéstől, Isten együtt érzővé
tette a teremtett világot. Az egész teremtés velünk együtt sóhajtozik és nyög a
bűn miatt. Szenved a szennytől, a halál törvényétől. Ide rántottuk magunkkal a
teremtést. Isten azért tette a teremtést a romlandóság rabszolgájává, mert
reménykedik. Reménykedik benned és bennem. Együtt érzővé, együtt szenvedővé
tette a teremtést a bukott teremtménnyel, az emberrel. És végül Ő maga is
együtt érzővé, együtt szenvedővé vált velünk a kereszten.
A kereszten minden megfordul. Látod rajta függni a veled együtt érző, együtt szenvedő Istent Jézus
Krisztusban. És te mégis meg akarod úszni a szenvedést? Meg akarod úszni a
keresztet?
Van egy ötödik SOLA az evangélikus teológiában. Ismerjük jól
a négy SOLÁt, a négy oszlopot: egyedül Krisztusért, egyedül kegyelemből,
egyedül a hit által és egyedül a Szentírás alapján lehet üdvösségünk. A
reformátusok ötödikként hozzáteszik:
Soli Deo Gloria, vagyis egyedül Istené a dicsőség. Nekünk viszont Luther nyomán
nem a gloria van az ötödik helyen. Nem a dicsőség. Hanem a crux, a kereszt.
Crux sola est nostra theologia. Egyedül a kereszt a mi teológiánk. Ott van egy
kis járólapon a Kálvin téren.
 |
| Crux sola est nostra theologia - részlet a Kálvin téri térkő-installációból |
Ez nem az a kereszt, amivel a falakat szoktuk díszíteni. A
kereszt az, amit hordozok. Amit hordozol. Amit magadra veszel. Ahogyan Jézus
magára vette és hordozta. A sajátjaként vette magára a keresztet, amit az
emberi gonoszság ácsolt neki. Nem futott el előle. Miért menekülsz a kereszt elől – kérdezte egy atyai jó barátom,
amikor apámat temettük, és én belekerültem életem legnagyobb krízisébe – a
kereszt Krisztushoz köt téged. Kereszt nélkül nincs egyház, nincs Istenről
szóló beszéd és nincs remény sem.
Amikor a teológiára
jártam Isten sokféleképpen megmutatta, hogy mit jelent ez a mondat: egyedül a
kereszt a mi teológiánk. Én is álltam a metróperonon azt fontolgatva, ér-e még
bármit is az életem. Nem segített az okoskodás, ami arról szólt, hogy majd
később minden jobb lesz. Ha elveszíted azt, akit vagy amit a legfontosabbnak
gondoltál, amikor nincs helye az optimizmusnak, akkor csak a remény marad. A
remény csak a szenvedés talaján tud kicsírázni. Ha a kereszt teológusa akarsz
lenni, meg kell értened, hogy nem a kereszt lesz a teológusé. A teológus lesz a
keresztté. A kereszted megtalál téged és segít neked Krisztushoz hasonlóvá
válni. Ahogyan ő részt vett a te szenvedéseidben, úgy kell neked is részt
venned a világ szenvedésében. Ahogyan Ő kilépett a sírból vasárnap hajnalban,
úgy visz ki téged is a sötétségből az örök fénybe. Ahogyan Krisztus magára
öltötte a haláltól szabad dicsőséges testet, úgy változik át a te tested is a
fájdalmas töredezettségből az élet teljességébe.
A horgony – a
reménység jele - a keresztből nő ki. Ahogyan a Lift zenekar borítóján
láthatjuk megelevenedni az ősi jelképet. A reménység a szenvedésben születik
meg.
 |
| A Lift! zenekar lemezborítója Forrás: liftzenekar.hu |
Mint a vajúdás. Tudjátok, ez volt Isten búcsúajándéka,
amikor kijöttünk az Édenből. A sátán búcsúajándéka a szégyen volt. Ezt a gyötrő
érzést jól ismerjük, amikor meglátjuk a meztelenségünket, amikor el akarunk
rejtőzni Isten és embertársak elől. Isten viszont a reménységet ajándékozta. Mi
mindig arra koncentrálunk, hogy Isten szenvedést adott, hogy megbüntetett, de
ez nem teljesen igaz. Isten ÉRTELMES szenvedést adott. Fájdalommal szülöd
gyermekedet. De ez nem egy értelmetlen, eredménytelen fájdalom. Olyan
szenvedés, amelyből új élet születik. Olyan szenvedés, amelyen keresztül a Megváltó
a világba érkezik. Az a gyermek, aki majd a kígyó fejére tapos. Nehogy azt
higgyétek, hogy ezt csak a nő kapta. A föld termékenységében hasonlót
tapasztalunk meg. Verejtékkel műveljük a földet, de azzal a reménységgel, hogy
ehetünk a termésből. A fáradságos munkának gyümölcse van. Értelme van.
A teremtett világ vajúdik. Mi, Isten gyermekei, akik már
megtapasztaltuk a Lélek erejét a saját életünkben, mi is együtt sóhajtozunk
vele. Ahogyan az apa együtt lélegzik az anyával az apás szülésen. Ne hagyjuk
magára a kínjai között, vállaljuk vele együtt a szenvedést! Lépjünk ki az
áldozatszerepből! Tegyünk egy gesztust, egy lépést előre a remény útján! Miránk
vár sóvárogva az egész teremtés. Arra, hogy megjelenjünk. Ámen
Jézusunk, te levetkőzted a dicsőséget és vállaltad a
részedet a teremtett világ szenvedésében és halálában. Kérünk, hadd váljon
valósággá életünkben a Te feltámadásod. Adj erőt remélni reménység ellenére,
adj erőt szeretni azt is, aki bánt. Te adj nekünk távlatokat akkor is, amikor
emberi számítás szerint minden kapu bezárult, amikor magányosan ücsörgünk a
sötétben! Te vagy a mi világosságunk! Ámen
