Bálványgyár és lomtalanítás

Igehirdetés Deák téren Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnapon 2018.július 8-án

Alapige: 1 Sám 7,2-6

Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben Indiana Jones, a kalandokat kedvelő régész egy egészen különleges kincs nyomába ered. Ez a ritka régiség nem más, mint a zsidó nép eltűnt szövetségládája, amelyben egykor a törvény kőtábláit tartották és az Istenjelenlétének a jelképe volt.

Nos, ez a bizonyos frigyláda többször is elveszett. Mai igénk előzménye éppen egy olyan több éves időszak, amikor a láda nincs Izrael birtokában, mert egy korábbi hadjárat során – a győzelem zálogaként – magukkal vitték a filiszteusok elleni csatába, akik azonban nemcsak megverték őket, de el is rabolták tőlük az Úr ládáját. Az 5-6.fejezetben a láda kalandos útját követhetjük végig, és azt, hogy az ember – akár izraelita, akár filiszteus – alapvetően egyfajta babonás félelemmel bánik a szent tárggyal. 

A film angol nyelvű plakátja

Azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy az Isten ládája – maga a tárgy – már-már Isten rangjára emelkedett. A teljes történet ismeretében kissé úgy tűnik nekem, mintha az Isten szándékosan hagyta volna, hogy elveszítsék azt a tárgyat, amivel összetévesztették illetve amihez kötötték Isten jelenlétét (ugyanúgy, ahogyan 500 évvel később engedte lerombolni a jeruzsálemi templomot). Már húsz év telt el úgy, hogy a szövetségláda újból a birtokukban volt, amikor a nép elkezdett vágyakozni az Úr után. Sámuel próféta az, aki ebben a kereső időszakban eligazítja az embereket. 

Isten közelsége kettős érzést válthat ki belőlünk: egyrészt vonzást érzünk, szeretnénk közeledni Istenhez, érezni jelenlétét, befogadni áldásait. Másrészt viszont félelem is lehet bennünk, és ez a félelem sokszor nehezen megmagyarázható, már-már rettegéssé is fokozódhat. Egy vallástudós szerint ez a kettősség természetes, és abból fakad, hogy Isten egészen más, mint mi. Ez az ő furcsasága, amit a Biblia a „szent” szóval igyekszik kifejezni. Vágyakozunk Isten után, ugyanakkor tartunk is tőle – Izrael népének helyzetébe mi is könnyen bele tudjuk élni magunkat.

Egészen más lapra tartoznak az idegen istenek, amelyeket addig követtek. A Baalok és Astarték – a Szentírás nagyon sokszor így, többes számban ír róluk, mert nem egy személyes, nagybetűs Istenről van szó, hanem a természeti és társadalmi jelenségek – az eső, a vihar, a termékenység és a háború – megtestesítőiről. Ezeket az istenségeket a kánaániták – és gyakran velük együtt az izraeliták is – általában helyi változatokban tisztelték, ilyenformán tényleg több, szigorúan helyi illetőségű istenről beszélünk. 

Baal és Aséra ábrázolások Kánanánból

Miért annyira problémás ez a bálványimádás? – kérdezhetnénk. Mi baja van ezzel az Istennek? Miért az az első parancsolat a kőtáblán, hogy ne legyenek más isteneid előttem? 

Nos, ha azt gondoljuk, hogy a bálványimádás bűne minket nem fenyeget, mert nem szoktunk istenszobrokat faragni vagy azok előtt leborulni, jó protestánsokként alig van kép a templomunkban, akkor sajnos van egy rossz hírem: egyáltalán nem szükséges a bálványimádáshoz a szó szoros értelmében vett faragott képmás. Kálvin János azt mondja: „az emberi szív egy bálványgyártó műhely”. Mit jelent ez? A szívünk napról napra termeli ki a legkülönbözőbb dolgokat, amelyekhez aztán úgy ragaszkodunk, ahogyan Istenhez kéne ragaszkodnunk. Bálvány lehet bármi és bárki, amitől vagy akitől azt várom, amit csak Istentől várhatok. Feltétel nélküli szeretetet, csodálatos gondviselést, minden értelmet meghaladó békességet, megbocsátást és jó lelkiismeretet, teljes és örök életet. Bálvány lehet nyereményjáték, alkohol vagy gyógyszer, a munkám, a családom, a politikai erők, az egyházi vezetők, és természetesen lehetnek tárgyak és formák, amelyekhez olyan babonás hittel kötődöm, ahogyan korábban Izrael a frigyládához. Luther azt mondja: „amitől félsz, amitől minden jót vársz, amihez bajodban menekülsz, az a te istened”. Ezek azok a halott, néma bálványok, amelyeket el kell távolítanunk magunktól, ahogyan Izraelnek az istenszobrokat. 

Mostanában sokat vagyok olyan helyzetben, hogy lomtalanítanom kell. Költözések, öröklés és élethelyzetek megváltozása miatt a szemétbe kell dobnom olyan dolgokat, amelyeket korábban valamiért megőriztem. Idősebb testvérek bizonyára be tudnak számolni arról, hogy a kor előrehaladtával egyre nehezebb megválni a tárgyaktól, még ha az egy látszólag értéktelen papírfecni is – pl. mert olyan ember írása van rajta, akit szerettünk, és aki már nincs köztünk, így érzelmileg kötődünk hozzá. De ha őrizgetjük ezeket a régi dolgokat, akkor nem marad hely az életünkben annak az újnak, amit Isten akar adni. Miközben mi, hamis biztonságérzetre törekedve kapaszkodunk megszokott, megrögzött tárgyainkhoz és szokásainkhoz, Isten valódi és gazdagító jelenlétét nem tudjuk befogadni. Isten üres kezeket tölt meg. 

Időről időre el kell végeznünk egy alapos lelki lomtalanítást is, hogy megszabaduljunk attól, ami terhel, ami gúzsba köt, ami elrabolja az időnket és az erőnket, végül viszont nem ad cserébe semmit. Elhagyni rossz szokásokat és felvenni újakat, amelyek már segítik Istennel a kapcsolatot.

Hogyan lehet elvégezni egy ilyen lelki lomtalanítást? Mai alapigénk egy lehetséges mintát mutat: Sámuel próféta segítségével istentiszteleti keretek között vallja meg a nép a bűneit. Az egyház ezt a mintát magáévá tette és gyakoroljuk is minden vasárnap, minden ünnepnap. A gyónás, a bűnvallás kitűnő lehetőség a lelki szeméthegyek kitakarítására. A történet szerint vizet öntenek ki áldozatként az Úr előtt: a vízkiöntés szertartása nemcsak a bűnök megvallására utal, hanem a sátoros ünnepen emlékeztetett arra, hogy Isten a nép zúgolódása, hibái és bűnei ellenére gondot visel az övéiről. Enni és inni adott nekik a pusztai vándorlás során. 

A bűnvallás azért nagyon fontos nekünk, evangélikusoknak, azért nincs enélkül istentisztelet, mert valóban fontosnak tartjuk, hogy legyen egy biztonságos tér és idő, ahol és amikor megszabadulhatunk a ballaszttól. Luther azt mondja, legyen valódi a bűnvallás, ne képzelt vétkeket soroljunk fel, ahogyan arra korábban a kötelező fülbegyónás során volt sok példa. Gondoljuk végig Isten előtt, hogy mi az, ami tényleg elválaszt tőle és embertársainktól, és ha ilyenre bukkanunk, azt dobjuk ki, mert minket se fog boldoggá tenni. 

Készítettem a magam számára egy gyónótükröt a tízparancsolat alapján, ami segít végiggondolni, a mindennapok során hol, hogyan, milyen banánhéjakon csúszom el. Most felolvasom, és kérem a testvéreket, ki-ki a saját életére gondolva hasznosítsa a maga számára ebből azt, ami éppen neki aktuális. 

1.       parancsolathoz: Mihez ragaszkodom? Mi az, ami nélkül nem tudom elképzelni az életem? Miből merítem a biztonságérzetemet? Mitől várom a boldogságot?

2.       parancsolathoz: Hogyan használom Isten nevét? Áldok vele vagy átkozok és fenyegetőzök? Segítségül hívom Isten nevét, ha bajban vagyok? Őszinték az imáim? Használom-e arra Isten nevét, hogy a saját életemet igazoljam vele? Istennek adom a dicsőséget mindenért?

3.       parancsolathoz: Milyen módon szentelem meg az ünnepnapot? Hogyan osztom be az időmet? A hét hét napján dolgozom? Minőségi időt töltök Istennel és a közösségemmel?

4.       parancsolathoz: Tisztelettel beszélek a szüleimhez a jelenlétükben, és tisztelettel beszélek róluk a hátuk mögött? Tisztelettel beszélek egyházi és világi vezetőimhez szemtől szemben, és róluk a hátuk mögött? Gondoskodom a kiszolgáltatott, beteg felmenőimről? Elősegítem a nemzedékek közti megbékélést és kölcsönös tiszteletet?

5.       parancsolathoz: Haragot táplálok valaki iránt? Fenntartok és továbbgerjesztek konfliktusokat? Törekszem a kiengesztelődésre és a megbocsátásra? Alkalmazok erőszakot szavaimban vagy tetteimben? Fenyegetőztem? Próbáltam érzelmi zsarolással elérni, amit akarok?

6.       parancsolathoz: Hűséges és egyenes vagyok kapcsolataimban? Tiszteletben tartom mások házassági és kapcsolati szövetségének határait? Tiszteletben tartom saját testem határait? Házastársamat szeretem és megbecsülöm?

7.       parancsolathoz: Tiszta kézzel bánok-e a rám bízott pénzzel? Megelégszem-e a javaimmal? Becsületes úton jutok-e hozzá a javaimhoz? Szolgálok-e másoknak a vagyonomból? Megkárosítok valakit hanyagsággal vagy ártó szándékkal?

8.       parancsolathoz: Elferdítem az igazságot mások kárára? Elhagyta-e mostanában a számat vagy a billentyűzetemet hamis vagy ellenőrizetlen információ? Beismerem-e tévedéseimet? Használok-e varázsszavakat, mint kérem, köszönöm, bocsánat? Amit továbbadtam, ahogyan szóltam, az hasznos és építő volt mások számára?

9.       és 10. parancsolathoz: Irigykedem mások tulajdonára, mások társára vagy családjára? Irigykedem mások örökségére vagy származására? Milyen hiány van a szívemben? Isten előtt fedem-e fel a szükségleteimet?

Bálványok helyett csak Istentől kaphatok teljességet. Mennyire vágyom rá?