Helyes dicsekvés

 Textus: Jer 9,22-23

Lekció: Mt 20,1-16

Pénteken az egyik hittanos tanítványommal szkandereztem. Erős kisfiúról van szó, akinek azonban még sokat kell tanulnia arról, hogyan kell jól használni az erőt. Biztos vagyok benne, hogy az előtte álló évek során még rengeteget fog ebben fejlődni. Mert az nagyon fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeknek és a fiataloknak: önmagában a tudás/bölcsesség, az erő vagy a gazdagság, vagy bármilyen erőforrás még nem párosul automatikusan erénnyel. Az erőforrások megszerzése és a velük való jó gazdálkodás fontos, de még talán ennél is fontosabb a szemléletünk, amivel ezekre az erőforrásokra tekintünk. Kitől jön? Honnan származik? Mi a célja? Mire fogom használni? Hogyan fogok élni az erőforrásommal?

Jeremiás próféta könyvéből származik a mai igénk, aki 2500 évvel ezelőtt élt, de szavai ma is aktuálisak. A próféta egy súlyos társadalmi válság kellős közepén mondja el a figyelmeztetést arról, hogy létezik helyes és helytelen dicsekvés is, és a kettő között képesnek kell lennünk különbséget tenni.

Először a helytelen dicsekvést veszi sorra. A bölcsesség, az erő, a gazdagság fontos pozíciókba juttathatnak embereket. De ha ezek a – sok szempontból illékony – tulajdonságok a dicsekvés, a gőg, az Istennel szembeni lázadás vagy az embertársak méltóságának sárba tiprásának alapjává válnak, akkor az egyén elbukik. Bármilyen fontosnak is hitte magát. A felsorolt személyek, a bölcs, az erős és a gazdag, valóban rendelkeznek ezekkel az erőforrásokkal. Fontos azonban a szemlélet is, ahogyan ezekkel élünk. Tudjuk-e, hogy honnan származnak, kitől kaptuk? „A bölcsesség kezdete az Úr félelme…” Két hét múlva ez lesz majd az igehirdetési alapigénk. A Szentírás szerint ugyanis nem létezik egy hittől/istenfélelemtől mentes, attól 100%-ban független emberi bölcsesség, amely valóban megérdemelné a bölcsesség nevet. Enélkül pedig üres okoskodássá fajul az emberi bölcselkedés.

Delila levágja Sámson haját id, Lucas Cranach festményén

Hasonló a helyzet az erővel is. A Bibliában vannak nagyon erős emberek is, az egyik leghíresebb Sámson, aki szinte a Marvel-szuperhősök univerzumához is tartozhatna. Mégis elveszíti az erejét, amikor elfelejti Istennek tett fogadalmát, azt hogy ő Istenhez tartozik, az Ő számára lett szentelve (a názírfogadalom által, amelynek a jele a hosszú haj). Vagy ott van a gazdagság is ,amit az ókorban Isten áldása jelének tartottak. A kérdés azonban az, hogyan reagál az ember, amikor elveszíti a vagyonát, akár egyik pillanatról a másikra, ahogyan pl. Jób történetéből látjuk.

Aki ezekkel dicsekszik, mintha önmagától, érdemei szerint örökre birtokolná mindezt, az nem helyesen dicsekszik.

De akkor mi a helyes dicsekvés? Egyáltalán létezhet-e ilyen, hogy helyes dicsekvés?

Jeremiás szerint a válasz igen. Aki dicsekedni akar, mondja, az dicsekedjék az ÚR-ral. Az Úr maga mondja, hogy azzal, amit ő tesz, és amit ebből az ember képes megérteni, azzal igenis lehet dicsekedni. Mert ez valós. Az Úr szeretetet, jogot és igazságot teremt a földön. Látjuk, hogy ez sokszor éppen az ellentéte annak az őskáosznak, ami az emberi tevékenység nyomán fakad.

Két ellentétes erő dolgozik a földön. Amit az Úr létrehoz, az meg is lesz. Közben azonban a kísértésbe esett és a bűn rabságában vergődő ember is megalkotja a maga helyzeteit. Nem kétséges azonban, hogy ki az erősebb. Amikor azt érzékeljük, hogy mi is képesek vagyunk – Isten munkatársaiként a szeretet, a jog és az igazság szolgálatába állni, ezeknek a cselekedeteit végrehajtani, akkor nem a magunkét tesszük csupán, hanem azt a jót, amelyet Isten eleve elkészített. Amikor tehát jót teszünk, az igazság szolgálatában állunk, akkor sem önmagunkat képviseljük vagy hirdetjük, hanem az Urat, aki munkatársaivá fogadott bennünket.

J.I. Packer mondta: „Hogy szolgának lenni szégyen-e vagy dicsőség, az attól függ, kinek a szolgája az ember.” Kit szolgálsz? Mit szolgálsz? Ha bölcsként, erősként vagy gazdagként csak a saját érdekeidet vagy a hozzád közel álló érdekcsoport érdekeit vagy képes szolgálni, az bizony igen kétes alap a dicsekvésre. Aki viszont az Urat szolgálja, az dicsekedjék bátran, de ne azzal, hogy ő maga mit tesz, hanem hogy az Isten kegyelme mit tesz vele és általa.

Ehhez fantasztikus illusztráció az oltár előtti olvasmányunk a szőlőmunkások példázatával. Akik már kora reggeltől dolgoztak a szőlőben, bár a gazda a korban egyébként elvárható 1 dénáros napszámban egyezett meg velük, amikor látták, hogy a késő délután munkába állók is ennyit kaptak, felháborodnak, mintha valami igazságtalanság érte volna őket. Pedig a gazda jóságában, szeretetében nem csak az időt és a teljesítményt veszi figyelembe a bér kifizetésekor. A kora reggeltől a szőlőben munkálkodókban az az illúzió alakulhat ki, hogy az, hogy itt dolgozhatunk, a mi érdemünk, nekünk több jár, mint másoknak, hiszen sokkal jobbak vagyunk náluk. Pedig az, hogy ki mennyit dolgozhat az Úr szőlőjében, elsősorban kegyelem. Olyasmi, amit azért kapunk meg mint lehetőséget, mert Ő felfogadott bennünket.

Hogyan dicsekszel? Kivel dicsekszel? Az erőddel, a pénzeddel, a bölcsességeddel? Bármilyen erőforrásoddal?

Pál apostol az Úr Jézus Krisztussal dicsekszik. Azzal, akinek a keresztje a bölcsek szemében bolondságnak látszik. Azzal, aki gazdag létére szegénnyé lett értünk, emberekért. Azzal aki erőtlenné lett, hordozta a mi erőtlenségeinket.

Most az úrvacsorában ezzel a Jézus Krisztussal találkozhatunk. Rádöbbenhetünk, hogy nincs mivel dicsekednünk előtte. De nincs is szükség dicsekvésre. Ha késztetést érzünk dicsekedni, dicsekedjünk azokkal a javakkal, amelyeket ingyen kaptunk például az úrvacsora által is. Bűnbocsánat, békesség, hit, új erő, vigasztalás, megnyugvás, állhatatosság.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te gazdag létedre szegénnyé, erős létedre erőtlenné és bölcs létedre az emberek szemében bolonddá lettél értünk. Add, hogy ne legyünk gőgösek, ne dicsekedjünk a fölülről adatott javakkal, mintha a mi érdemünk volna, hanem éljünk velük helyesen embertársaink javára! Add nekünk meg a helyes dicsekvés képességét, hogy arra legyünk büszkék, amit Te cselekszel általunk! Ámen