Helyes dicsekvés

 Textus: Jer 9,22-23

Lekció: Mt 20,1-16

Pénteken az egyik hittanos tanítványommal szkandereztem. Erős kisfiúról van szó, akinek azonban még sokat kell tanulnia arról, hogyan kell jól használni az erőt. Biztos vagyok benne, hogy az előtte álló évek során még rengeteget fog ebben fejlődni. Mert az nagyon fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeknek és a fiataloknak: önmagában a tudás/bölcsesség, az erő vagy a gazdagság, vagy bármilyen erőforrás még nem párosul automatikusan erénnyel. Az erőforrások megszerzése és a velük való jó gazdálkodás fontos, de még talán ennél is fontosabb a szemléletünk, amivel ezekre az erőforrásokra tekintünk. Kitől jön? Honnan származik? Mi a célja? Mire fogom használni? Hogyan fogok élni az erőforrásommal?

Jeremiás próféta könyvéből származik a mai igénk, aki 2500 évvel ezelőtt élt, de szavai ma is aktuálisak. A próféta egy súlyos társadalmi válság kellős közepén mondja el a figyelmeztetést arról, hogy létezik helyes és helytelen dicsekvés is, és a kettő között képesnek kell lennünk különbséget tenni.

Először a helytelen dicsekvést veszi sorra. A bölcsesség, az erő, a gazdagság fontos pozíciókba juttathatnak embereket. De ha ezek a – sok szempontból illékony – tulajdonságok a dicsekvés, a gőg, az Istennel szembeni lázadás vagy az embertársak méltóságának sárba tiprásának alapjává válnak, akkor az egyén elbukik. Bármilyen fontosnak is hitte magát. A felsorolt személyek, a bölcs, az erős és a gazdag, valóban rendelkeznek ezekkel az erőforrásokkal. Fontos azonban a szemlélet is, ahogyan ezekkel élünk. Tudjuk-e, hogy honnan származnak, kitől kaptuk? „A bölcsesség kezdete az Úr félelme…” Két hét múlva ez lesz majd az igehirdetési alapigénk. A Szentírás szerint ugyanis nem létezik egy hittől/istenfélelemtől mentes, attól 100%-ban független emberi bölcsesség, amely valóban megérdemelné a bölcsesség nevet. Enélkül pedig üres okoskodássá fajul az emberi bölcselkedés.

Delila levágja Sámson haját id, Lucas Cranach festményén

Hasonló a helyzet az erővel is. A Bibliában vannak nagyon erős emberek is, az egyik leghíresebb Sámson, aki szinte a Marvel-szuperhősök univerzumához is tartozhatna. Mégis elveszíti az erejét, amikor elfelejti Istennek tett fogadalmát, azt hogy ő Istenhez tartozik, az Ő számára lett szentelve (a názírfogadalom által, amelynek a jele a hosszú haj). Vagy ott van a gazdagság is ,amit az ókorban Isten áldása jelének tartottak. A kérdés azonban az, hogyan reagál az ember, amikor elveszíti a vagyonát, akár egyik pillanatról a másikra, ahogyan pl. Jób történetéből látjuk.

Aki ezekkel dicsekszik, mintha önmagától, érdemei szerint örökre birtokolná mindezt, az nem helyesen dicsekszik.

De akkor mi a helyes dicsekvés? Egyáltalán létezhet-e ilyen, hogy helyes dicsekvés?

Jeremiás szerint a válasz igen. Aki dicsekedni akar, mondja, az dicsekedjék az ÚR-ral. Az Úr maga mondja, hogy azzal, amit ő tesz, és amit ebből az ember képes megérteni, azzal igenis lehet dicsekedni. Mert ez valós. Az Úr szeretetet, jogot és igazságot teremt a földön. Látjuk, hogy ez sokszor éppen az ellentéte annak az őskáosznak, ami az emberi tevékenység nyomán fakad.

Két ellentétes erő dolgozik a földön. Amit az Úr létrehoz, az meg is lesz. Közben azonban a kísértésbe esett és a bűn rabságában vergődő ember is megalkotja a maga helyzeteit. Nem kétséges azonban, hogy ki az erősebb. Amikor azt érzékeljük, hogy mi is képesek vagyunk – Isten munkatársaiként a szeretet, a jog és az igazság szolgálatába állni, ezeknek a cselekedeteit végrehajtani, akkor nem a magunkét tesszük csupán, hanem azt a jót, amelyet Isten eleve elkészített. Amikor tehát jót teszünk, az igazság szolgálatában állunk, akkor sem önmagunkat képviseljük vagy hirdetjük, hanem az Urat, aki munkatársaivá fogadott bennünket.

J.I. Packer mondta: „Hogy szolgának lenni szégyen-e vagy dicsőség, az attól függ, kinek a szolgája az ember.” Kit szolgálsz? Mit szolgálsz? Ha bölcsként, erősként vagy gazdagként csak a saját érdekeidet vagy a hozzád közel álló érdekcsoport érdekeit vagy képes szolgálni, az bizony igen kétes alap a dicsekvésre. Aki viszont az Urat szolgálja, az dicsekedjék bátran, de ne azzal, hogy ő maga mit tesz, hanem hogy az Isten kegyelme mit tesz vele és általa.

Ehhez fantasztikus illusztráció az oltár előtti olvasmányunk a szőlőmunkások példázatával. Akik már kora reggeltől dolgoztak a szőlőben, bár a gazda a korban egyébként elvárható 1 dénáros napszámban egyezett meg velük, amikor látták, hogy a késő délután munkába állók is ennyit kaptak, felháborodnak, mintha valami igazságtalanság érte volna őket. Pedig a gazda jóságában, szeretetében nem csak az időt és a teljesítményt veszi figyelembe a bér kifizetésekor. A kora reggeltől a szőlőben munkálkodókban az az illúzió alakulhat ki, hogy az, hogy itt dolgozhatunk, a mi érdemünk, nekünk több jár, mint másoknak, hiszen sokkal jobbak vagyunk náluk. Pedig az, hogy ki mennyit dolgozhat az Úr szőlőjében, elsősorban kegyelem. Olyasmi, amit azért kapunk meg mint lehetőséget, mert Ő felfogadott bennünket.

Hogyan dicsekszel? Kivel dicsekszel? Az erőddel, a pénzeddel, a bölcsességeddel? Bármilyen erőforrásoddal?

Pál apostol az Úr Jézus Krisztussal dicsekszik. Azzal, akinek a keresztje a bölcsek szemében bolondságnak látszik. Azzal, aki gazdag létére szegénnyé lett értünk, emberekért. Azzal aki erőtlenné lett, hordozta a mi erőtlenségeinket.

Most az úrvacsorában ezzel a Jézus Krisztussal találkozhatunk. Rádöbbenhetünk, hogy nincs mivel dicsekednünk előtte. De nincs is szükség dicsekvésre. Ha késztetést érzünk dicsekedni, dicsekedjünk azokkal a javakkal, amelyeket ingyen kaptunk például az úrvacsora által is. Bűnbocsánat, békesség, hit, új erő, vigasztalás, megnyugvás, állhatatosság.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te gazdag létedre szegénnyé, erős létedre erőtlenné és bölcs létedre az emberek szemében bolonddá lettél értünk. Add, hogy ne legyünk gőgösek, ne dicsekedjünk a fölülről adatott javakkal, mintha a mi érdemünk volna, hanem éljünk velük helyesen embertársaink javára! Add nekünk meg a helyes dicsekvés képességét, hogy arra legyünk büszkék, amit Te cselekszel általunk! Ámen

 

A velünk szenvedő Isten

 

 Igehirdetés az új esztendő első vasárnapján, Gyomán megemlékezés 'málenkij robot'-ra elhurcolt embertársainkról

Textus: 1Pt 4,12-19

Szeretett testvéreim, kedves egybegyűltek!

Pilinszky János: Zsoltár

Aki több napos éhezés után kenyérre gondol,
valódi kenyérre gondol.

Aki egy kínzókamra mélyén gyengédségre áhítozik,
valódi gyengédségre vágyik.

És aki egy vánkosra borulva nem érzi magát egyedül,
valóban nincsen egyedül.

Miért van a földön szenvedés? Talán ez az emberiség egyik legnagyobb kérdése. Amióta az ember tudatában van az élete végességének, és a saját fájdalmának, sőt, azzal is tisztában van, hogy fájdalmat tud okozni másoknak és önmagának is, ez a kérdés is foglalkoztat minket. Miért? Ezt a kérdést pedig legalább kétféleképpen lehet föltenni.

Az egyik típusú Miért? az okokra kérdez rá. Mi okból történt mindez? Mi okozta, mi előzte meg? Minek a következménye a szenvedés? Mi, emberek, általában ezt a típusú miért kérdést tesszük föl. Mert a gondolkodásunk keresi az okokat az okozat mögött. Szeretnénk tudni, hogy minek következtében áll elő a szenvedés, hogy aztán ezeket az okokat, előzményeket megszüntethessük, kontroll alatt tarthassuk, és ezáltal megszűnjön maga a szenvedés.

Csakhogy ennek az okokra rákérdező miért-nek van egy mellékhatása. Gyakran az a vége, hogy mi, emberek egymást hibáztatjuk a szenvedésért. Már nem az a kérdés: mi miatt történt, hanem az: KI miatt történt a rossz? Ki a felelős? Ki a hibás? Ki lehetne a bűnbak, aki elviszi a balhét? Kin lehetne revansot venni? Kin lehetne bosszút állni? Kin lehetne megtorolni a minket ért sérelmet, azt a szenvedést, amit nekünk mások okoztak?

A huszadik század bővelkedik azokban a történelmi eseményekben, amelyeket ez a bizonyos hibáztató, bűnbakkereső MIÉRT? vezérelt. Ki tehet az elnyomásról, a szegénységről, a betegségekről, a háborúról? Ki a bűnbak? A zsidók, a németek, a szlovákok, a cigányok, a magyarok? A keresztények? A kulákok? A kommunisták? Az ilyenek? Az olyanok?  És ez a fajta gondolkodás oda vezethet, hogy azt gondoljuk, a bűnbak-csoport kollektív megbüntetése vagy az XY egyéni büntetése majd megnyugvást hoz. De ez a gondolkodás nagyon könnyen beleránt bennünket a gyűlölet és az erőszak spiráljába, ahol a nyers erő és a hatalom diktál az igazságosság helyett.

Van egy másik típusú MIÉRT? is. Ez nem arra kérdez rá, mi miatt, hanem hogy mi célból? Ez a gondolkodás azonban feltételezi, hogy az események mögött többet sejtsünk, mint pusztán az emberi tényezőt. Ha azt gondolom, hogy a szenvedésnek lehet CÉLJA, lehet ÉRTELME, akkor azt is gondolnom kell, hogy van valami (vagy Valaki), ami/aki az embernél több. A keresztények abban hisznek, hogy a szenvedésnek lehetséges értelmet adni, méghozzá maga Isten ad neki értelmet. A kereszténység nem egy olyan istenségben hisz, aki a felhők fölött ücsörög, és közömbösen nézi, ahogyan az emberiség szenved és szenvedést okoz, hanem olyan Istenben hiszünk, aki maga is belép a szenvedő emberiségbe Jézus Krisztusban.

Jézus, amikor belépett ebbe a világba, mint Isten Fia, nem palotába érkezett, nem bíborban született, nem bársonyba pólyálták. Egy kis falu kis kulipintyójában jött a világra. Az éhező, fázó, menekülni kényszerülő, üldözött emberek közül lett egy. Egy kisgyermek, aki rászorul mások gondoskodására. Ez azt jelenti, hogy Isten, amikor emberré lett, vállalta ennek az emberlétnek minden fájdalmát, minden gyengeségét. Együtt szenved velünk.

De Jézus nemcsak mindannyiunk szenvedését vállalta magára, hanem azt a szenvedést is, amit a legkevésbé ő érdemelt volna meg. Kínhalált szenvedett a kereszten, amikor ártatlanul – irigységből, félelemből – halálra ítélték. Ő azonban ezt a szenvedést értelmessé változtatta, amikor önmagát az Atya Isten kezébe ajánlotta a kereszten. És Ő nem azt kérdezte, hogy ki tehet erről, tanítványait sem arra biztatta, hogy vegyenek revansot, hanem a saját fájdalmát annak célja, az emberiség megváltása felől értelmezte.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10208816916753879&set=a.3784324800298

Péter apostol azt mondja, hogy aki hisz Jézusban, aki Őrá tekint, annak szintén lehetséges, hogy értelmet találjon a szenvedésben. Ez nem azt jelenti, hogy Isten okozza a szenvedést, vagy hogy Ő rendelné el. Mégis azt látjuk, hogy megengedi, és ezt nehezen értjük. Ha ő jó, akkor hogyan engedheti, hogyan nézheti? Az biztos, hogy nem nézi részvét nélkül. Isten Jézusban együtt érez minden szenvedővel, sőt, egyszer s mindenkorra a szenvedők mellé állt. Amikor viszont megérzem ezt a mellém állást, akkor azt is megláthatom, hogy nincs olyan nagy különbség az engem bántó embertársam és saját magam között, amikor én bántok másokat. A szenvedés közös tapasztalat. A szenvedés okozása is közös tapasztalat. A mértékben és szándékosságban komoly különbségek lehetnek, de az emberi igazságszolgáltatás talán soha nem lesz képes ezt 100%-osan tisztába tenni. Tettesek és áldozatok közösen fognak egy napon ugyanazon ítélőszék előtt állni, és az egyetlen valaki, aki biztosan nem elfogult, aki nem korrumpálható, aki belelát a szívekbe, és pontosan tudja, hogy ki, mit, miért tett, maga Jézus Krisztus fog ítélni. Számunkra ma még fölfoghatatlan módon, de igazságot fog szolgáltatni minden áldozatnak, miközben kegyelmet is fog adni azoknak a bűnösöknek, akik Benne bíznak.

Anyai nagyapám, Gróth Henrik 1945-ben sokakkal együtt fölkerült egy vonatra, amellyel a Szovjetunióba vitték, bár sem katonaként, sem más módon nem támogatta a háborút, de német volt. Egyik társa, amikor a román határon voltak, megpróbálta rávenni, hogy szökjenek meg, de nagyapám azt mondta, hogy "nem, mert azzal beismernénk, hogy bűnösök vagyunk". Ő akkor, ott úgy érezte, hogy a becsülete ezt kívánja. De az emberi igazság olyan töredékes, könnyen elveszíti az i-betűt az elejéről, s egy pillanat alatt gazsággá változik. Ezért nagyon fontos, hogy a saját kisbetűs igazságunkra jól ügyeljünk, el ne veszítsük a kezdőbetűjét. Ez pedig úgy lehetséges, ha a csupa nagybetűs IGAZSÁG-ot, Jézus Krisztust keressük. Jézus Krisztust, akiben a kegyelem és az igazság együtt jelent meg (Jn 1,14).

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te nem bátorítasz minket, hogy szándékosan keressük a szenvedést, de amikor bajban vagyunk, te mindig velünk vagy, és bátorítasz minket a szenvedésben. Köszönjük, hogy tudhatjuk, hogy sosem vagyunk egyedül. Kérünk, segíts nekünk értelmet találni a káoszban. Segíts sebeket gyógyítani, ahelyett, hogy kölcsönösen újra és újra megsebeznénk egymást. Segíts, hogy egyek lehessünk abban, hogy a valódi megbékélés útjait keressük! Ámen

Az igehirdetésben hallható témához további olvasásra ajánlom Jürgen Moltmann műveit.