Igehirdetés Cantate vasárnapján, Anyák napján Gyomán és Mezőtúron
„Ne tévelyegjetek, szeretett
testvéreim: minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről,
a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és
árnyéknak váltakozása. Az ő akarata szült minket az igazság igéje
által, hogy mintegy első zsengéje legyünk teremtményeinek. Tanuljátok meg
tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a
szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten
igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden
tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott
igét, amely meg tudja tartani lelketeket.” (Jak 1,16-21)
Kedves Ünneplő Gyülekezet!
Móra Ferenc 101 évvel ezelőtt, 1925-ben
írta Zengő Ábécé című versét, amelyet szerintem szinte mindnyájan ismerünk. Móra
minden betűhöz írt egy-egy sort. Azonban 1948-ban, az oktatáspolitika nagy
változásokon ment keresztül. Az akkoriban kiépülő diktatúra nem tűrte az Isten
szót az irodalomban, különösen egy ilyen nagy jelentőségű versben, amellyel
minden olvasni tanuló magyar gyermek találkozik, s a J-betűhöz tartozó, „Jó
az Isten, jót akar” sort megváltoztatták. Kihúzták az Isten-t, s az anya szót
tették a helyébe. Így lett „Jó az anya, jót akar”, ahogyan több kiadás
illusztrációja is ehhez igazodik, és még néhány évvel ezelőtt is így szerepelt
a tankönyvekben, holott az író dédunokája már kijárta a kiadóknál, hogy az
eredeti szöveget állítsák vissza az új kiadásokban.
Szóval, kedves édesanyák, így kerültetek,
így kerültünk az ’50-es években tudtunkon és akaratunkon kívül Isten helyébe.
Illetve nagyanyáink, dédanyáink. Talán vannak, akik osztoznak velem abban az
érzésben, hogy ez a helycsere, ez bizony néha nagyon nyomasztó tud lenni.
Amikor elvárás, hogy az anyának mindenre legyen ereje, mindenre legyen ideje,
mindig legyen jelen, mindig a legjobb formáját hozza. Legyen mindenható, oldjon
meg minden problémát, gyógyítsa meg a betegeket, hárítson el minden veszélyt.
Mindig és minden körülmények között feltétel nélkül szeressen. Mindig
legyen erős, soha ne panaszkodjon, bármit bírjon ki.
Mert ha kihagyjuk a mondatainkból, a gondolkodásunkból
Istent, és magunkat tesszük a helyébe, akkor bizony mi leszünk a jóság végső
forrásai. De vajon tényleg lehet-e egy törékeny, sebezhető emberi lény a
tökéletes jóság forrása? Vagy van valami, ami túlmutat rajtunk?
A kereszténység azt vallja, hogy Isten
minden jóság és szeretet forrása. Minden jó, amit kapunk, minden jó, amit
egymással teszünk, minden szeretet, amellyel egymáshoz kötődünk, az Istentől
ered. Akkor is, ha mi sokszor elfelejtjük ezt a forrást, nem törődünk vele,
vagy egyszerűen csak nem ismerjük Őt, mert láthatatlan számunkra, mint egy föld
mélyéből feltörő víz. Ami jó bennünk van, az Tőle van, aki megálmodott és megalkotott
minket, még az édesanyánk méhében. Bizony mindannyiunkat, akik itt ülünk a
Tökéletes Jóság és Szeretet formált. Mert Isten már akkor ismert és szeretett
minket, még mielőtt a saját anyukánk megtudta, hogy a szíve alatt formálódunk.
Amikor megszületünk, és megtapasztaljuk a
körülöttünk élők, rólunk gondoskodók szeretetét és gondviselését, akkor
áhítatot élünk át, mert úgy éljük meg, hogy ezeket a dolgokat valaki nagyobb,
valaki jobb adja. Ezért olyan szomorú, ha egy gyermek nem kapja meg a szükséges
gondoskodást. Mert a szeretetet egymástól tanuljuk. Hiszen Isten
képmásaiként szeretetre, kapcsolatra nyitott lények vagyunk. Már annak is
születünk.
Jakab apostol azt mondja, minden jó adomány
és minden tökéletes ajándék a mennyei Atyától van. Bátorít minket, hogy kérjük
és fogadjuk is el ezeket az ajándékokat! Mik ezek az ajándékok? Bölcsesség,
hűség, igazság, jóság, egyenesség, őszinteség, megbocsátás. Ezek olyan
tulajdonságok és erők, amelyek túlmutatnak az emberen, amelyek felülről
származnak, a szeretet titkos világából. És talán ilyen tapasztalatunk is
van, emberként, anyaként vagy apaként, testvérként, barátként, hogy úgy
érezzük, az erőnk végére értünk, aztán valahogyan mégis van, valahonnan, valami
rejtélyes forrásból. Kinyújtjuk a kezünket az ég felé, és valaki megfogja és
fölemel a mélységeinkből. Valaki beletesz valamit az üres kezünkbe. Átölel, ha
sírunk. Valaki, aki a régi életünkból új életre szült minket.
Most, hogy így jobban belegondoltam, a cenzúra
talán valami olyasmire tapintott mégis rá, amire nem is akart. Talán
Istennek mégis vannak anyai tulajdonságai (meg apai is), és az anyának is vannak
isteni tulajdonságai. Mert valahonnan mégis van ez a jóság, mégis van ez a
szeretet. Onnan, fölülről.
A legnagyobb ajándék, aki onnan fölülről
származik, maga Jézus Krisztus. Isten a saját gyermekét, egyszülött Fiát küldte
el ajándékként az egész emberiségnek. Ezt ünnepeljük karácsonykor, hogy
Betlehemben, 2000 évvel ezelőtt maga a nagybetűs Jóság és Szeretet emberré
lett. Egy egyszerű családba született, anyává tett egy fiatal lányt, Máriát. Isten
egy anyukát választott arra, hogy eljöjjön ebbe a világba. Jézus pedig
gyerekből felnőtt lett, köztünk járt, mindenkivel jót tett, és Isten
szeretetére tanította az embereket. Amit pedig különösen neki köszönhetünk, az
a megbocsátás ereje.
Jézus azt mondta, nincs olyan vétek, hiba,
rossz döntés vagy emberi zsákutca, amelyet Isten ne tudna és akarna
megbocsátani. És azt kérte azoktól az emberektől, akik őt követik, hogy
maguk is bocsássanak meg minden rosszat, amit mások ellenük vétettek. Mi,
emberek, csak töredékesen, sebzetten, tökéletlenül tudjuk szeretni egymást. De
a megbocsátás összekapcsol minket a Tökéletes Szeretettel. Ő áldjon meg
mindnyájunkat, hogy ne haraggal, sértődéssel, hanem türelemmel, békességgel,
szeretettel és megbocsátással tudjunk egymás felé fordulni minden
élethelyzetben. Ámen
Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, köszönjük
minden ajándékodat. Köszönjük édesanyánkat, gyermekeinket. Add, hogy minden
ajándékodat bizalommal és hálával fogadjuk! Ámen
