Erőt kaptok – tanúim lesztek

 Igehirdetés Mezőtúron Mennybemenetel ünnepén 2026.május 14-én

Alapige: Apcsel 1,1-11

Kedves Testvérek!

Talán többen látták közülünk A tanú című magyar játékfilmet. Főhőse, az egyébként gyomai származású Kállai Ferenc által alakított Pelikán József, gátőr, akitől a diktatúra egy napon különös dolgot kér: egy koncepciós perben kellene koronatanúként egy előre megírt és betanult vallomást hitelesen előadnia. A maró szatíra rámutat, mennyire fontos is az, hogy a tanú, különösen az igazságszolgáltatás berkein belül, igazat mondjon. Olyasmiről beszéljen, amit valóban látott, hallott, megtapasztalt, amiről valódi élménye van. Tanúk nélkül nem lehet kideríteni az igazságot. A tanúvallomás hitelessége olyan fontos, hogy még a Tízparancsolatban is szól erről egy ige: Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!

Bacsó Péter: A tanú (filmelőzetes)

A tanúnak azonban nemcsak rendelkeznie kell a megfelelő tapasztalattal, amiről be tud számolni, hanem erőre és bátorságra is szüksége van, hogy mindezt elmondja. Nyilvánosan. Akkor is, ha tart attól, hogy mások egyszerűen bolondnak nézik. Kinevetik. Vagy éppen haragra gerjednek ellene és bántalmazzák, vagy akár meg is ölik.

A tanúra használt görög szó az Újszövetségben a mártír. Ezt pedig mi már egy egészen különleges értelemben használjuk a magyarban: olyan személyekre, akik életükkel és halálukkal tanúskodtak Jézus mellett. Olyanokra gondolunk, akik akkor sem tagadták meg keresztény hitüket, amikor börtönnel, kínzással vagy akár halállal fenyegették őket. Mártírok nem csupán a kereszténység első 300 évében voltak. Az egyház teljes történetében, a misszió útját is a vértanúk sokasága kíséri. Ma is, évente 100 ezres nagyságrendben halnak meg keresztények a hitükért. Mégsem hal ki a kereszténység, sőt, minél elszántabban üldözik, annál jobban terjed. Ahogy Tertullianus mondta: „A keresztények vére magvetés.”

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy a nagypénteken, a Gecsemáné kertből a szélrózsa minden irányába szétfutó, húsvétvasárnap este is zárt ajtók mögött, félelemben gubbasztó tanítványokból hogyan lettek apostolok, azaz küldöttek? Hogyan lettek tanúk?

Lukács leírása az Apostolok cselekedetei első fejezetében adja meg a választ. Először is, a könyv címe természetesen nem pontos, mert Lukács jelzi, hogy az első könyv arról szólt, amit Jézus tett addig a napig, amikor fölvitetett a mennybe. Ez pedig már egy második könyv. De nem azt mondja Lukács, hogy most pedig az jön, amit az apostolok cselekedtek. Továbbra is Jézus cselekszik, de már a tér és idő dimenziójától szabadon, az Atya jobbjáról, teljes hatalommal. A másik Pártfogó, a Szentlélek által, akit el fog küldeni Jézus nevében az Atya.

Ez az a bizonyos ígéret, amelyre a tanítványoknak várniuk kell Jeruzsálemben. Ők persze nem értik, a szokásos módon, azt firtatják, mikor állítja helyre Jézus  Messiásként Izrael országát, a választott nép szuverenitását. Jézus pedig ismét egyértelművé teszi, hogy ezek az események, idők és alkalmak, amelyek minket olyan nagyon szoktak érdekelni, az Atya hatalmában vannak. Ezen spekulálni nem dolga a tanítványoknak. Viszont mi az, ami a feladatuk lesz? Tanúnak lenni. Tanúskodni Jézus feltámadásáról nemcsak Jeruzsálemben, nemcsak Júdeában, még a gyűlölt, idegenekkel keveredő nép, a samáriaiak felé is. Még a nem zsidó népek felé is. Egészen a föld végső határáig.

Azt hiszem, én igencsak meg vagyok ijedve tanítványként, amikor erre gondolok. Hiszen az még rendben van, hogy tanítványok legyünk, tanuljunk Jézustól. Olvassuk a Bibliát, járjunk gyülekezetbe, imádkozzunk. Még azzal is ki tudok békülni, hogy igyekezzek másokat is tanítani, például hittanórán, bibliaórán, a prédikációban. Azzal sincs bajom, hogy szolgáljunk egymásnak a szeretet által. Na de tanúnak lenni? Akkor el kell mondanom azt is, amilyen én voltam és vagyok. Akkor fel kell vállalnom a sebezhetőségemet. Akkor arról kell beszélnem, hogy Jézus mit tett velem, hogyan könyörült meg rajtam. Mit mondjak? Hogyan mondjam? Mire van szüksége a másiknak? Fel lehet erre egyáltalán előre készülni? Mi van, ha kinevet? Mi van, ha őrültnek néz?

Ezért felbecsülhetetlen az, hogy Jézus az ígéretet megerősíti: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek”. Nem egyedül vagyunk ebben a szolgálatban. A Szentlélek maga világosít meg minket, érthetővé teszi a külön álló mozaikdarabkákat. Eszünkbe juttatja Jézus szavait, és azt is megmutatja, mit felelhetünk azoknak, akik vádolnak minket. Ahogyan János a vízbe merítette a bűnbánókat, úgy merülnek el a Szentlélekben, átitadódva mennyei erővel Jézus tanítványai. Így lesznek küldöttekké, tanúkká. Apostolokká és mártírokká. Ez azonban itt, a mennybemenetel pillanatában még csak ígéret.

A tanítványok kissé kétségbeesve bámulnak az égre: mi lesz most velünk, hiszen Jézus elment, nincs többé köztünk? Az angyalok józanítják ki őket: Jézus ugyanúgy vissza fog jönni, ahogyan most elment. Fontos pillanatokban majd újra fölfelé kell nézniük, ahogyan István, első vértanú is föltekintett, és „látta a megnyílt eget és az Emberfiát az Isten jobbján”. Az ember szó, az anthroposz ezt is jelenti görögül: fölfelé néző. Ez azonban nem bámészkodás vagy kancsalul festett egekbe nézés. Nem puszta álmodozás. Azért nézünk fölfelé, hogy aztán magunk mellé is nézhessünk. A függőleges kapcsolatunk megerősítése után embertársaink felé van küldetésünk.

Missziói parancs helyett (vagy mellett) én azt szeretem mondani, hogy nekünk missziói ígéretünk van. Maga Isten Lelke fog bennünk lakni, és erőt ad arra, hogy hiteles tanúk legyünk. Nemhogy nem egy előre megírt, megrendelt vallomást várnak tőlünk (mint A tanú című filmben), hanem a legesendőbb, legszemélyesebb módon lehetünk tanúk. De az emberek éppen ezért fognak nekünk hinni. Persze nem mindenki. Biztosan lesz, aki kinevet, aki nem tud mit kezdeni a jó hírrel. De láthatjuk azt, ahogyan emberek élete valóban megváltozik. Ahogyan Isten Országa szépen lassan épül közöttünk. Láthatjuk folyamatosan Jézus cselekedeteit a Szentlélek által a mi gyarló, tökéletlen életünkben.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te azért távoztál, hogy közel legyél, minden korábbi képzeletünket meghaladó módon. Azt ígérted, bennünk fogsz élni a Lélek által. Isten nemcsak fölöttünk, nemcsak közöttünk, de Isten bennünk is lakik. Félelmetes, lenyűgöző ez a kiváltság. Add nekünk minden nap Lelked erejét, hogy a Rólad szóló tanúságtétel hiteles és hatékony legyen. Add, hogy elérjen a szívekig. Szívtől szívig. Lélektől lélekig. Ámen 

Apostolok Tétlenségei 1. - "Nézz, nézz az ég felé" Ja, nem.

Új bejegyzéssorozatomban az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv alapján olvashattok gondolatokat. A maiban az első fejezetről lesz szó, amely Jézus mennybemeneteléről ír. 

"Nem a ti dolgotok", "erőt kaptok" és "tanúim lesztek". Jézus szavai komolyan mellbevághatták a tanítványokat. Amikor Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, a tanítványok elfutottak. Megbuktak. Amikor Pétert megkérdezték, hogy tanítvány-e, háromszor is letagadta, hogy ismerné Jézust. Megbukott. Amikor az asszonyok üresen találták a sírt, és beszámoltak arról, hogy feltámadt, a tanítványok nem hittek. Még Tamás sem hitt a férfi tanítványoknak, amikor arról beszéltek, hogy látták őt. Jézus pedig további 40 napon át megjelent nekik, újra és újra magyarázva az Isten Országát.

És most megint azt mondja nekik Jézus: "Nem a ti dolgotok". Még mindig nem vágják. Még mindig azt hiszik, hogy Jézus földi királyságot fog alapítani. A politikai-gazdasági rendszer bajai, a római elnyomás, Izrael népének megosztottsága nagyon is aggaszthatták őket. És nem. Jézus nem állítja helyre az országot. Most még. És nem mondja azt sem, hogy mikor. Bennünk is hasonló kérdések ordítanak "Nem ebben az időben?" Nem most? Mikor? Meddig még? Tanulságos, hogy Jézus egy másik helyen azt mondja, hogy még a Fiú sem tudja, hogy pontosan mikor jön el újra. Csak az Atya. Istennek vannak titkai, még előttünk is. Azt, hogy mikor állítja helyre a teremtést, nem kötötte az orrunkra. Ez minket nagyon bosszant. Újra meg újra azon spekulálunk, hogy kiszámítsuk az időpontot vagy Isten elébe sietve megkíséreljünk a földön paradicsomot alapítani. Jézus mondata fejbe kólint: "Nem a ti dolgotok". 

Forrás: Pixabay

"Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek." Jézus alternatívája egy ígéret. Olyan ígéret, amely ősi próféciákat erősít meg. Isten a saját Lelkéből ad a népének. Még a szolgák és a szolgálólányok is az Ő szavát fogják szólni. Nem kevesek kiváltsága lesz ez az ajándék, hanem a legkisebbeké is, mindenkié, bárkié. A tanítványok szeparációs szorongásban szenvedtek. Újra visszakapták Jézust, és olyan nehéz nekik elképzelni, hogy most újra elmegy, láthatatlanná válik számukra. Ez a mennybemenetel legalább olyan para lehetett, mint amikor a kisfiam sír utánam, ha elmegyek itthonról, és tovább bámul az ajtó felé, ahol utoljára látott eltűnni. Így bámulnak a tanítványok is az ég felé. Ha az angyalok nem szólnának rájuk, talán Lót feleségéhez hasonlóan odaragadnának, sóbálvánnyá meredve. A múltba révedés, a hamis nosztalgia kísértése ez. Minket, mai tanítványokat is állandóan meglegyint. "Milyen szép is volt az ébredéskor, a '40-es években!", "Micsoda lendületet kapott az egyház a rendszerváltás utáni első időkben!" "Amikor megtértem, Isten mintha minden nap személyesen szólt volna hozzám, most pedig kiüresedtem." Mintha Isten ígérete csak a múltra nézve lenne érvényes, a jelenhez és jövőhöz nem volna köze. Jézus viszont azt mondja, jobb nekünk, ha ő elmegy, mert elküldi hozzánk a Pártfogót. Ki ez a Pártfogó?

Amikor fiatalkorúként valaki bűnelkövetővé válik, pártfogót rendelnek ki mellé. A felügyelőtiszt nemcsak ellenőr, hanem egyfajta mentor is, aki segít a fiatalnak rehabilitálódni, valahogyan beilleszkedni a társadalomba. Ilyen értelemben Pártfogó a Szentlélek. A különböző bibliafordítások nevezik még "Szószóló"-nak, "Vigasztaló"-nak, de hívhatnánk egyszerűen csak "Ügyvéd"-nek is. Valaki, aki mellénk áll, legfelsőbb megbízással, megszólít, megihlet, elhív, egybegyűjt, tanít, bátorít és erőt ad. Aki valóságosan jelenvalóvá, kortársunkká, velünk együtt jelen idejűvé teszi Jézus Krisztust. Ezt az ígéretet kapták a tanítványok. Még nem tudták elképzelni, hogyan fog kinézni, amikor eljön a Szentlélek. Ezt nem lehet előre elmagyarázni, és még utólag is rettentő nehéz szavakkal leírni. 

"Tanúim lesztek"- talán ez a legnehezebb. VI. Pál pápa mondta, hogy az egyháznak ma nem elsősorban tanítókra, hanem tanúkra van szüksége. Ennek a gondolatnak az érvényessége Jézusra megy vissza. Azt szívesen idézzük emlékezetünkbe, hogy az ún. "missziói parancs"-ban Jézus arra szólított fel minket, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet. Ennek a parancsnak viszont amolyan "konkvisztádor" értelmezést adtunk, mintha Jézus arra hatalmazna föl minket, hogy a saját vélt és valós igazságunkat erőltessük rá mindenkire, nem válogatva az eszközökben. Ilyen értelemben nagyon is vágyunk arra, hogy hatalommal, tekintéllyel rendelkező tanítók legyünk. Jézus viszont nem kéri, hogy legyünk tanítókká, sőt, óva int attól, hogy embereket nevezzünk annak, hiszen egy közös tanítónk van, a Krisztus. Aki tanító akar lenni, az kösse fel a gatyáját, mert szigorúbban fogják megítélni a szavait és a tetteit, írja Jakab apostol. A sok különböző tanítóra hivatkozás pedig már a korinthusi gyülekezetben is szakadásokat okozott. 

A tanú helyzete más. A tanúnak nincs isteni tekintélye. A tanú nem birtokolja az igazságot. A tanú még abban a helyzetben sincs, hogy megítélje, mi az igazság. A tanú nem bíró. A tanúnak "csak" az van, amit látott és hallott. Amit megtapasztalt. János apostol hozzáteszi: "amit kezünkkel tapintottunk" - mert ők taktilisan is érezték a feltámadt Jézust hús-csont valójában. A tanító beszélhet felsőbbrendűen, "ex cathedra"-kijelentésekben, a tanúnak csak a szubjektív nézőpontja van. A tanú szavát, sőt szavahihetőségét is kétségbevonhatják. Ráfoghatják, hogy részeg vagy hogy őrült. Előhozakodhatnak a múltbeli bűneivel, lekicsinyelhetik a tudatlansága, a szegénysége miatt, vagy azért, mert nő vagy rabszolga. A tanú nem egy katedrán áll, hanem a tanúk padján ül. Jézus tanúi abban különlegesek, hogy nem lehet őket keresztkérdésekkel zavarba hozni. "Egyet tudok: vak voltam, és most látok." "Nem vagyok én bolond, nagrabecsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok." Jézus tanúinak ugyanis maga a Szentlélek súg. Ő juttatja eszükbe, amit mondaniuk kell. Ő a leghatalmasabb Pártfogó, aki szembeszáll a Vádlóval. 

Jézus nem azt mondja, hogy "legyetek tanúim", hanem ígéretként fogalmazza meg: "tanúim lesztek". A tanúk küldetése a föld végső határáig szól. Nem biztos, hogy mindenkinek el kell mennie a világ másik végére, de a saját ajtónkon azért mindenképp ki kell lépnünk. Tanúként nem bújhatunk el, nem zárkózhatunk be. Lehet, hogy Jézus először a saját családod tagjaihoz küld. Ez olykor még nehezebb, mint idegenekkel szót váltani. Lehet, hogy Jézus azt kéri, tanúskodj róla olyanok között, akik ellenszenvesek neked, sőt, akik ártottak neked. Akár így, akár úgy, a szeretet kihívását kell teljesítened, és ez a szó szoros értelmében KI-HÍVÁS. Jézus kihív a szokásaidból, a kényelmedből, a múltadból, és egy új úton indít el. Így leszel te is tagja a kihívottak közösségének, az eklézsiának, vagyis az egyháznak. 

Férjem találóan fogalmazta meg: "Azért VALAMIT mindenképpen tenniük kellett a tanítványoknak, különben az lenne a címe a könyvnek, hogy <<Az apostolok tétlenségei>>" A cselekvést ők speciel azzal kezdték, hogy vártak. Vártak és imádkoztak azért, amit még maguk sem tudtak elképzelni. Imádkozz azért, hogy Isten cselekedjen veled úgy, ahogyan ma még el sem tudod képzelni!