Egység és békesség

 

Igehirdetés Gyomán szeptember 27-én Ef 4,1-6 alapján

„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben.”

Kedves testvéreim, kicsik és nagyok!

Több ünnep apropóján vagyunk ma együtt. Mai istentiszteletünkön szeretnénk hálát adni a teremtésért, különösen azért, hogy Isten táplálékul ad nekünk ma is zöldségeket, gyümölcsöket, a földnek mindenféle termését. A tanévet vagy nevelési évet is többen közülünk elkezdték nemrég. Van, aki már középső csoportos, van, aki a bölcsődét kezdi, van, aki az iskolát. És vagyunk itt néhányan, akik tanítóként, óvodapedagógusként vagy tanárként vagyunk az iskola kötelékében.

Szeretnénk köszönteni azokat is, akik szeptemberben születtek. De akik szeptemberben születtek, azoknak az élete már jóval korábban, az előző év decemberében kezdődött, amikor Isten megteremtett benneteket édesanyátok pocakjában. Talán még nem is tudtak rólatok, de már a családotokkal karácsonyoztatok abban az évben, elrejtve a sötét melegben. Csak Isten látott titeket. De Isten, mindannyiunk mennyei Édesapja, látott titeket.

A gyomai evangélikus templom oltára szüreti hálaadás alkalmából feldíszítve

Múlt héten már említettem, hogy ez a levél, amelyből a mai igénk van – az efezusi levél – börtönben íródott. Pál apostol fogságban, szenvedések közepette fogalmazza ezeket a sorokat. Mégsem düh vagy elégedetlenség árad a soraiból, hanem a hála. Hálás, hogy még megvan az élete, hogy Isten gondot visel róla, de leginkább azért, hogy a Lélek által megvan a szabadsága – még a rácsok között is. Ezért arra buzdítja a levele olvasóit is, hogy legyenek hálásak. Tekintsenek ajándékként mindarra, amit kaptak. És fogadják el – fogadjuk el ajándékként egymást is.

Ebből a sok buzdításból most egyet szeretnék kiemelni: „igyekezzetek megtartani a Lélek egységét, a békesség kötelékével.” Nem tudom, nektek mi jut eszetekbe a kötelék szóról, de nekem olyan szavak ugranak be, mint: kötelesség, iskolaköteles, óvodaköteles. Pedig a kötelék az is, ami a szeretteinkkel összeköt. A kötődés is kötelék. Áldott kötelék. Kötelék az is, amelyben a katonák vonulnak az ellenség ellen – például a római legionáriusok, Pál apostol korában, mintegy 2000 évvel ezelőtt, teknősalakzatban vonultak, ami egy nagyon szoros, egyben biztonságot adó alakzat volt. Pál viszont a békesség kötelékéről beszél. Ne a háborúskodás, ne a konfliktus, a harc tartson össze, hanem a béke. Nem kell magunkra fegyelmezett egységet parancsolnunk, de őriznünk kell azt az egységet, amelyet Isten Lelke teremt közöttünk.

Minket is sok minden összeköt most. Egységben vagyunk, leginkább azért, mert egy a mennyei Atyánk. Mi pedig mindannyian az Ő gyermekei vagyunk, az Ő gyermekei lehetünk. Ezért amikor nem vagyunk együtt testileg, például amikor apa és anya dolgozni megy, és te ott maradsz nélkülük az iskolában vagy az óvodában, a Lélek által akkor is egyek vagyunk. A szeretet és a békesség, amely Isten ajándéka, akkor is összeköt bennünket. Amikor pedig elérkezik az ünnep, például a vasárnap vagy a karácsony vagy a húsvét, akkor boldogan vagyunk együtt többet testben is.

Ez azt is jelenti, hogy ha valami hiányzik nekem, vagy szeretnék valamit kérni, akkor is elmondhatom ezt a másiknak. Ő pedig meghallgat. És én is meghallgatom őt. Ezt is jelenti az egység és a békesség őrzése.

A mennyei Atya nemcsak az én apukám, hanem a MI Atyánk. Testvéreim vannak. Isten nagy családjában senki sem egyke. És tágabb értelemben nem csak az embertársaim a testvéreim, hanem – ahogy egy indián mondás tartja – „mitakuje ojasin”, azaz minden a rokonom. Vannak növényi és állati teremtménytársaink, akik az élet nagy kalandjának meghívottai itt, a Földön velünk együtt. Őket is őriznünk kell, gondviselő, jó gazdái kell, hogy legyünk a közös otthonunknak. Isten ugyanis ránk bízta, az emberek kapták azt a különleges megbízatást, hogy Isten képmásaiként őrizzük és műveljük a földet, ezt a csodálatos kertet. Vigyázzunk rá, felelős döntésekkel, mértékletes fogyasztással, tudatos jelenléttel. Pusztítás helyett az életet szolgáljuk. Az életet, amely a legnagyobb ajándék. Adjunk hálát érte, és kérjük az Élet Urát, hogy őt szolgáljuk és imádjuk egész életünkben.

Imádkozzunk!

Szerető mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy életet adtál nekünk. Köszönjük, hogy a családunkra bíztál. Köszönjük, hogy gondunkat viseled, ahogyan az egész teremtett világ rendjét őrzöd. Kérünk, segíts nekünk, hogy méltó módon viseljük a te képmásodat! Add, hogy azzal a gondviselő szeretettel forduljunk teremtménytársainkhoz, amivel te fordulsz hozzánk. Köszönjük, hogy Jézus által mi is gyermekeid, egymásnak pedig testvérei lehetünk. Add közénk a Lélek egységét, a békesség kötelékét! Ámen

Társaink a teremtettségben: az állatok

 Lelkes ünnep igehirdetés Mt 6,11 alapján október 4-én, az állatok világnapján

Jézus mondja és biztat, hogy mi is mondjuk: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”

Kedves Testvérek!

Különös kezdeményezés a mai istentiszteletünk. Magyarországon – úgy tudjuk -  még nem volt példa rá, hogy olyan istentiszteletet hirdettek volna, ahová kedvenceik is elkísérhetik a gazdikat. Pedig a háziállatok (különösen a kutyák és a macskák, de ide sorolhatjuk a lovakat is) évszázadok vagy akár évezredek óta társai az embernek. A Szentírás hangsúlyozza, hogy az állatok nem vehetik át az istenség szerepét az ember életében (2Móz 20,4), de nagyon fontos szerepet tulajdonít nekik, és védi is őket. A Biblia tiltja, hogy egy állatot kínozzanak vagy agyondolgoztassanak (pl.2Móz 23,12). Isten nem nézi jó szemmel a mértéktelen fogyasztást, ami az állatokat veszélyeztetné. Az állatokról ugyanúgy gondoskodni kell, biztosítva számukra az elegendő mozgást, élelmet és pihenést, mint az emberekről.

Assisi Ferenc szobra Pécsen, amint a galamboknak prédikál

A 800 éve elhunyt Assisi Ferenc nem csupán azt változtatta meg az egyházban, ahogyan a szegényekre gondolunk, hanem az állatokhoz és minden teremtményhez való viszonyban is újat hozott. Éppen ezért tették az állatok világnapját  az ő „mennyei születésnapjára”, október 4-ére. A szentek ünnepei ugyanis nem a földi születésnapjukon, hanem a haláluk napján vannak. Egyetemi városomban, Pécsen, a Ferencesek utcájának az elején van egy szobor, ahol Szent Ferencet úgy ábrázolják, amint éppen a galamboknak prédikál. Ő ugyanis szó szerint vette Jézusnak azt a parancsát, hogy „hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). De sok más legenda is őrzi Ferencnek az állatokhoz fűződő különleges viszonyát. Az ő lelkisége alapozta meg azt, hogy a spirituális életünk fontos kísérőiként tekintünk ma a fákra, a csillagokra, a teremtett világ szépségeire.

Mai igénk, a Teremtés Hetének lezárásaként hálaadásra és egyben kérésre indít. Szinte mindenki ismeri a Jézustól tanult imádságot, a Miatyánkot, amelynek középső, negyedik kérése a hétből a mai igénk: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Az ima, amelyet Jézus tanít, kérő ima. Arra biztat, hogy kérjük Istentől mindazt, ami javunkat szolgálja. Az első három kérés Istennel kapcsolatos: szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod. A negyedik kérés az emberre és a földi élethez szükséges dolgokra irányítja a figyelmünket. A „kenyér” szó ugyanis Luther Márton magyarázatában nem csupán az élelmiszer, hanem mindaz, amire az élethez szükségünk van (jó időjárás, ruha, munka, jó szomszédok, de még a jó kormányzatot is ide sorolja Luther). Jézus arra tanít, hogy aggodalmaskodás és lefelé nézés helyett tekintsünk fölfelé – hiszen az ember görög neve, az antroposz, ezt jelenti – és hálát adva kérjük Istentől mindazt, ami kell.

Isten azonban a javakat nemcsak azért adja az embernek, hogy megtartsa önmagának. A kenyér mindig a MI kenyerünk. Sohasem az enyém. Ez a kenyér mindig közös, meg kell osztanom másokkal. Meg kell osztanom a családommal, a rám bízottakkal, a rászorulókkal. És igen, a rám bízott, velem élő állati teremtménytársaimmal is. Isten gondviselésének ugyanis mi, emberek vagyunk az eszközei. Hallottuk Mózes első könyvéből a lekciónkban, hogy a teremtésben Isten rábízza az emberre az állatokat. Hatalmunk alá vannak vetve, de nem azért, hogy hatalmaskodjunk rajtuk. Az állat nem eszköz, és nem tárgy. Az állat élőlény. „Lelkes állat”-mondja a régi magyar nyelv, animalis – mondja a latin, amiben benne van az anima, az érző lélekre utaló szó.

Józanul és felelősen kell tehát bánnunk velük. Aki sokat élt már társállattal, pontosan tudja, hogy milyen mély lelki kötődés alakulhat ki velük. Luthernek volt egy kutyája, akit nagyon szeretett, Tölpel névre hallgatott, és Luther odáig ment a kutyával példálózásban, hogy őt hozta jó példaként az imádkozáshoz: „Bárcsak én úgy tudnék imádkozni (értsd: olyan kitartóan), ahogy ez a kutya nézi a húst.” Bár az állatoknak a keresztény teológia hagyományosan nem tulajdonít spirituszt, azaz szellemi lelket, amelyen keresztül közvetlenül tudnának kommunikálni Istennel, több teológus arról beszél, hogy amikor Isten újjáteremti a világot az idők végén, annak az állatok is részesei, kedvezményezettjei lesznek.

Az ember Isten képmására lett teremtve. Ez két dolgot jelent. Egyrészt mi is a teremtés részei vagyunk. Teremtmények vagyunk. Másrészt mi vagyunk azok a teremtmények, akik Isten képviselői, képmásának hordozói vagyunk a világban. Feladatunk, mandátumunk, hogy Isten akaratát megvalósítsuk a világban, gondoskodjunk a teremtett világról, helyesen éljünk a teremtményekkel és egyedül Istent imádjuk. Talán nem kell részleteznem, hogy ebben az ember csúfosan elbukott és elbukik ma is. Nem gondoskodunk jól, visszaélünk, sokszor kínokat okozunk és pusztítunk magunk körül. Növényeknek, állatoknak és embertársaknak is. Isten azonban kész megbocsátani és megszabadítani abból is, amit elrontottunk vagy elmulasztottunk.

Ezért lett ő maga emberré Jézus Krisztusban. Hogy új életet adjon nekünk a hit által. Hogy ne csak a földi, mindennapi kenyeret adja meg, hanem a lelki, mennyei kenyeret is. Jézus mondja önmagára, a saját testére, hogy mennyei kenyér, amely által az Atya örök életet ad a világnak. Ezt az ajándékot ünnepeljük az úrvacsorában. Isten annyira szeretett minket, hogy a saját Fiát adta értünk a kereszten, hogy halála és feltámadása által bocsánatot és új életet nyerjünk.

Nem vagyunk bezárva az elrontott dolgainkba. Isten megszabadított. Új alapokra helyezhetjük az életünket, arra, amit Jézus mond. A mai ünnepen adjunk hálát azért, hogy tudatosíthatjuk: a mindennapi betevő nem csupán arról szól, hogy mi gürcölünk és aggódunk, hanem Istentől jön. Tőle kérjük, neki adjunk hálát és adjuk tovább mindazoknak, akiket ránk bízott.

Imádkozzunk! Urunk, hála, hogy te táplálsz, napról napra szüntelen. Áldva légy, hogy minden új nap új öröm, új kegyelem. De a szívünk vágyakozva azért sóhajt tefeléd, engedd, Jézus, megízlelnünk örök élet kenyerét. (Evangélikus Énekeskönyv 71.sz. énekének szövege) Ámen