A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 7., hétfő

A piros sarokban a hústest, a kékben a Szentlélek


Igehirdetés Gal 5,16-24 alapján

Kedves testvérek!

Ez egy két részes igehirdetés egyik fele, a mai igeszakaszunk folytatása jövő héten lesz. Sőt, múlt héten is már kaphattunk egy kis ízelítőt a Galata-levélből, amelynek fő témája, hogy Isten nem az általunk véghezvitt jó cselekedetekért, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által üdvözít minket.

A levél végén Pál rátér arra a kérdésre, ami mindenkit foglalkoztat, aki ezt a kérdést végiggondolja: ha nem azért, mert félünk a kárhozat tüzétől, vagy mert jutalomként akarjuk az Isten országát, akkor miért tegyük a jót és ne inkább a rosszat? Megéri akkor a bűn helyett az erényt választani? Pál tökéletesen tisztában van ezzel a veszéllyel, hogy amikor valaki végre megérti az evangéliumot, akkor azt ne csak egy törvény alóli kiskapunak értelmezze, hanem valóban felszabadító üzenet lehessen.

Ezért beszél a test és a Lélek harcáról. Mint valami boxmeccsről (Pál más sportmetaforáiból arra következtethetünk, hogy talán maga is művelte az ökölvívást.). Itt szeretném hangsúlyozni, hogy nem az emberi test és emberi lélek harcáról van itt szó. Bár a magyar fordításban ez a különbség nem adható vissza pontosan, az eredeti görögben Pál nem a szóma =biológiai test, organizmus szót használja, hanem a szarksz szót, ami szó szerint hústestet jelent. De Pál nemcsak a test anyagi valóságát érti ezen, hanem az embernek azt a valóságát, amely a rendezetlen vágyak által a bűnhöz láncolja az embert. A „test cselekedeteinek” felsorolásánál ugyanis bőven találunk, lelki, pszichés természetű bűnöket is (pl. irigység, önzés, pártoskodás) vagy akár spirituálisat, mint a varázslás. Természetesen a testet nem kell büntetni, ostorozni vagy sanyargatni. Viszont tisztában kell vele lennünk, hogy az alapvető, természetes emberi vágyaink akár távolra is vonhatnak minket Istentől.

A Lélekre használt görög szó sem a pszükhé, amit az emberi lélekre használ a görög nyelv, hanem a pneuma, amely az Újszövetségben általában Isten Lelkét, a Szentlelket jelöli. Amikor Pál Lélek által vezetett emberekként gondol a galatákra, akkor Isten Lelkére gondol. Nem a saját önző vágyak, irigység vagy féltékenység nagyon is emberi vezetésére.

Amikor a hústest cselekedeteiről van szó, Pál felsorol egy rakás olyan bűnt, amelyek rövid távon, az itt és most-ban jutalmazónak tűnhetnek, de a hosszú távú következményeik rombolóak. Fájdalmat okoznak. Emberi kapcsolatokat tesznek tönkre. Egész közösségeket mérgezhetnek meg. Ha kereszténynek, Krisztus követőjének vallod magadat, de folyamatosan csak az itt és most-ra és csak a saját kívánságaid kielégülésére koncentrálsz, akkor vajon téged a Lélek vezet?

A mezőtúri PIROS Betűs Ünnepen az imasétán a Lélek gyümölcseivel is ismerkedhettünk

Ezekkel szemben a Lélek gyümölcsei olyanok, amelyek hosszú távon érlelődnek ki a Krisztus-követő ember jellemében. Ahogyan gyakorlom a Jézus Krisztusba vetett hitemet, ezek az erények is egyre erősebbek, egyre jellemzőbbek lesznek az életemben. Nem egyik pillanatról a másikra. Nagyon ritka az olyan eset, amikor valaki megtér, és egyből képes az összes bűnét nagyon látványosan elhagyni. De ha valaki Krisztusénak vallja magát 10, 20, 30 vagy akár 40-50 éve, de ezek alatt az évtizedek alatt a jelleme nem változott pozitív irányba az égegyvilágon semmit, ha a Lélek gyümölcsei nemhogy nem érnek, de még bogyókezdemények sincsenek, akkor ezt az embert vajon a Lélek vezeti? Vagy egyszerűen csak a hústeste impulzusai rángatják ide-oda? Mert a Lélek gyümölcsei valóban maguktól nőnek és érnek. Ha egy fa Krisztusé, akkor krisztusi gyümölcsöt terem. Lehet, hogy nem sokat vagy látványosan. De felismerhetően ehető, jó gyümölcsöt. Ezért nem kell izzadni, de ki kell várni, amíg megérik a jellememben, és addig is, gyakorolnom kell magamat az Isten iránti bizalomban.

A Lélek gyümölcsei minőségükben mások, mint a törvény általi megigazulás vágyából fakadó, izzadságszagú, magunk-gyártotta jócselekedetek. Ha úgy véljük, hogy az emberek nem értékelik ezeket eléggé, sértetté, agresszívvá válhatunk. Ha viszont tudjuk és hisszük, hogy Isten Krisztusért már ELFOGADOTT, már igaznak tart minket, akkor nincs szükségünk a törvény betűjére, de a kegyelem sem válhat egy kiskapuvá. A megigazulás után jön a megszentelődés. Ahogyan szoktuk énekelni is: „hitből jön a cselekedet”. Azaz, a Szentlélek vezetése.

A mai úrvacsorára készülve gondoljuk át merészen, mi az az életünkben, ami csak rángatna ide-oda, eltérítve igazi célunktól, Isten Országától! Ezeket tegyük le hittel a kereszt alá! És kérjük bátran a Lélek vezetését, hogy érlelje meg bennünk a gyümölcseit!

A Kaláka együttes megzenésített változata Szabó T. Anna versére (a Látod-e Isten? c. gályarab-oratórium nyitánya is ez)

Imádkozzunk együtt Szabó T. Anna Az ég zsoltára című versével:

Perelj, uram, perlőimmel? Felelj, Uram, felhőiddel. Mondd, hogy rend van a világban, felejtsem, amiket láttam. Nehéz lenni, tudod, Uram? Szívünk-szemünk úgy tele van fájdalommal, szenvedéssel, amit nem érünk fel ésszel. Körülöttünk annyi zaj van. A testtel is csak a baj van. A lélek meg – szent a lélek, de nem éli a szentséget. Kő a szívünk, fáradt, nehéz, szemünk csak a képekre néz, tükrök közé vagyunk zárva, nem látunk ki a világra. Itt lent perbe vagyunk fogva, perlőnk fölénk magasodna, túlkiabál, elküld haza, hiába, hogy nincs igaza. Perelj, Uram… – Mégse perelj. Inkább csak felhőket terelj: a változó világ képét – ezzel hozd fölénk a békét. Felelj, uram, felhőiddel, vértezz fel a kellő hittel, hogy törvényed ne feledjük, eged alatt legyünk együtt, tanuljunk világot látni, indulatainkkal bánni, nem bújkálni, mint a gyermek, viselni a közös terhet, éljük át a mások részét, legyen bennünk újra részvét, legyen bennünk hit, alázat. Égből építs nekünk házat. Ámen

 

 

 

 

 

2025. szeptember 18., csütörtök

Báránybőr vagy gyümölcs?

 Igehirdetés Gyomán és Mezőtúron 2025.08.10-én 

Lekció: Róm 8,12-17

Textus: Mt 7,15-21

Kedves testvérek!

Jézus óvatosságra int bennünket ebben az igében. Talán nem is olyan kellemes hallgatni, mert arra figyelmeztet, hogy a Krisztus-követés útja nem mindig teljesen sima. Óvatosságra és alapos emberismeretre van szüksége annak, aki Jézust akarja követni. Mert lesznek olyanok, akik csak kívülről öltik magukra a kereszténység látszatát, belsőleg azonban nem változnak meg, eszük ágában sincs megváltozni, sőt, az erőszakos természet bújik elő belőlük. Ezt ábrázolja Jézus a báránybőrbe bújt farkas képével. Kívülről a szelídség, kedvesség, udvariasság, sőt akár látszatszerénység és alázatoskodás álcája látszik, azonban ahogy telik múlik az idő, ezekből az emberekből előbb vagy utóbb előbújik a valódi természetük. Ahogyan a farkas sem tudja levetkőzni ragadozó voltát, ugyanúgy egy ember sem változik meg pusztán attól, hogy felvesz bizonyos vallási szokásokat, őriz bizonyos hagyományokat. Még az is lehet, hogy valaki akár kifejezetten hangosan hirdeti, hogy ő aztán mindig is, meg így meg úgy hitvalló, sőt, lehet, hogy magát tekinti igaznak, míg másokat kirekeszt. Előbb vagy utóbb azonban kibújik a szög a zsákből. Előbb vagy utóbb kibújik a farkas a báránybőrből.

Mert az embereket ideig óráig meg lehet téveszteni, de az Istent nem lehet becsapni. Hazudozhat az ember akár egy életen át másoknak még önmagának is. De Istennek nem lehet hazudni. Ő átlát rajtunk. Néha ez kicsit ijesztő is. A szívünkbe, a vesénkbe lát.

Férjem, Varga Máté szilvafa ültetés közben


A következő képe Jézusnak talán egy kicsit még közelebb visz minket ehhez a problémához. A gyümölcstermő fának a képe. Jézus azt mondja, hogy minden fa a természetének megfelelő gyümölcsöt hozza. Ha ezt a képet a Krisztus-követésre alkalmazzuk, akkor két dolgot biztosan állíthatunk:

1.      Ha valaki valóban hisz Krisztusban, annak az élete előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb mértékben, de jó gyümölcsöt terem. Mit jelent ez? Az Újszövetség számos alkalommal a gyümölcs képével ábrázolja a jó cselekedeteket. A mai egyik útmutatói heti igénk is ez: „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.” (Ef 5,8-9) Vagyis, aki hisz, az jót cselekszik, vagy talán még pontosabb azt mondani, hogy jól cselekszik. Vagyis: Isten akaratának megfelelő módon cselekszik. Nem a maga feje után megy. Nem az emberek elvárásai rángatják. Nem pusztán szokásokhoz, vélt vagy valós emberi igényekhez igazodik. Isten akaratát követi. Hogy mi az Isten akarata az persze nem mindig ilyen egyszerű, erre még mindjárt visszatérünk.

2.      A másik dolog, amit elmondhatunk, hogy ha egyszer egy fa jó fa lett az Isten kegyelméből, akkor nem önmagától termi a gyümölcsöt. Furcsa lenne, ha egy szilvafa azzal hivalkodna: „Nézzétek, szilvát teremtem.” Hiszen szilvafa. Bele van kódolva a termés. Nem kell pedáloznia érte, nem kell erőlködnie rajta. Ugyanígy a hívő ember cselekedetei sem a maga erejéből, hanem Istentől származnak. Ő adja nekünk a hitünket és annak gyümölcseiként a jó cselekedeteket is, tehát nekünk nincs mivel büszkélkednünk, sem Isten, sem önmagunk, sem mások előtt. Ha jót teszünk, az nem érdem, nem extra, hanem abból az új természetből fakad, amelyet Isten Lelke által kapunk.

A jó fával szembeállítja Jézus a tövist és tüskét „termő” növényeket. Ezek a növények a Bibliában gyakran az Isten akaratával ellenkező életmódnak a jelképei. A sivatagi népek ezeket a szúrós növényeket, amelyek termése nem volt hasznos vagy ehető, egyetlen dologra használták: tüzelésre. Ez a kárhozatnak, a semmit érő életnek a metaforája. Milyen érdekes, hogy Jézus szenvedéstörténetében is valamilyen szúrós, tövises növényből készült el az a töviskorona, amelynek segítségével a katonák kigyúnyolták Jézust. Mintha a tövisek a mi bűneinket, Isten akaratával ellenkező tetteinket, szavainkat és gondolatainkat jelképeznék, ahogyan erre a passiói hagyomány gyakran utal is.

No, de még mielőtt nagyon elkeserednénk, és elkezdenénk magunkat vizsgálgatni, hogy vajon jó gyümölcsöt termünk-e, gondoljunk vissza arra, amit Luther mond a jó cselekedetekről. A gyümölcs képe ugyanis azt is jelenti, hogy a jó nem előzménye, hanem következménye a hitnek. „Hitből jön a cselekedet” – énekeltük a főénekünkben. Vagyis nem az a lényeg, hogy amit teszünk, ahogy viselkedünk, az az emberek szemében milyennek tűnik. Gyakran szoktunk ettől félni: „Vajon mit fog ehhez szólni az anyám/anyósom, a főnököm, a szomszédom…?” Az igazi kérdés az, hogy vajon mit szól Jézus? Ezt fogjuk megtudni azon a bizonyos napon. Végül senki sem szólhat hozzá az életünkhöz, csak Ő. A hívő azért nem fél, mert pontosan tudja, hogy ugyanaz fogja megítélni, aki megmentette. Aki a vérét adta értem, az miért ítélne el? A hívő ember életében is van botlás, van hibázás, tévedés, még tévelygés is. A hívő embernek is lehetnek hosszabb-rövidebb szakaszok az életében, amikor terméketlennek tűnik. De óriási különbség, hogy hogyan áll hozzá és mit kezd a tövisekkel és a gyümölcsökkel. A tövist felajánlhatjuk Jézusnak. Abból áll az Ő királyi koronája. Nem aranyból, nem ezüstből. Nincs kirakva drágakövekkel. Bizony, a mi vétkeink, szégyenletes tetteink, gyűlölködő mondataink díszítik, de Ő ezt vette magára. A díszes palástot, az aranykoronát pedig mi kaptuk meg. A bűnös természetet igazra cseréltük. Most már teremhetjük az igaz élet gyümölcseit, az igaz tetteket, egyenes, tiszta, józan szavakat, bölcs és megfontolt gondolatokat, amelyek az Isten Igéjéből és imádságból táplálkoznak.

Mert ahhoz, hogy ne csak a szánkkal valljuk, hogy Jézus Úr, hanem engedelmeskedjünk is neki, az kell, hogy ráhangolódjunk az Atya akaratára. Ehhez pedig imádságos lelkületre van szükségünk. Nem könnyű imádkozni. A bencések azt mondják: „Imádkozzál és dolgozzál!” Luther pedig így vall: „Ma sok a dolgom, ezért többet kell imádkoznom.” Az imádság ugyanis nemcsak annyi, hogy átadunk Istennek egy kívánságlistát, hogy mi mindent szeretnénk, az ima azt is jelenti, hogy Istent ismerjük meg egyre mélyebben, és engedjük, hogy Ő is megismerjen minket- Engedjük, hogy átjárjon minket az Ő természete az imádás által. Ehhez idő kell, ehhez összeszedettség kell. Annyi minden próbál ma elvonni minket ettől. Jézustól viszont tanulhatjuk ezt is. Neki mindig sok dolga volt, Őt mindig sokan keresték. Ő viszont számtalanszor visszavonult, hogy imádságban együtt legyen az Atyával. Kérjük mi is ezt a lelkületet, hogy az Atya akaratát egyre jobban megismerhessük és felismerhessük, és át tudjuk engedni magunkat annak az igaz természetnek, amely megtermi a jó gyümölcsöket. Olyan gyümölcsöket, amelyek sokakat táplálnak, felüdítenek. Ámen

Isten tágas világából érkezzen hozzád ma is áldás!
Jöjjön közel hozzád a szeretet egy erőt adó mondatban, egy biztató mosolyban,
egy simogatásban, a szabadság örömében.
Maradj nyitott a csodákra minden találkozásban,
és Isten tárja ki szívedet együttérzésre és irgalomra!
A Magasságos legyen mindig melletted, formáljon téged jóságával!
Adjon neked bátorságot, fantáziát, bizalmat és reményt,
hogy ma is hálával végezd minden dolgodat!
Ámen. (Varga Gyöngyi)


Ajánlom olvasásra Fráter Erzsébet A Biblia növényei c. könyvét, melyből sok gondolatot merítettem.