Báránybőr vagy gyümölcs?

 Igehirdetés Gyomán és Mezőtúron 2025.08.10-én 

Lekció: Róm 8,12-17

Textus: Mt 7,15-21

Kedves testvérek!

Jézus óvatosságra int bennünket ebben az igében. Talán nem is olyan kellemes hallgatni, mert arra figyelmeztet, hogy a Krisztus-követés útja nem mindig teljesen sima. Óvatosságra és alapos emberismeretre van szüksége annak, aki Jézust akarja követni. Mert lesznek olyanok, akik csak kívülről öltik magukra a kereszténység látszatát, belsőleg azonban nem változnak meg, eszük ágában sincs megváltozni, sőt, az erőszakos természet bújik elő belőlük. Ezt ábrázolja Jézus a báránybőrbe bújt farkas képével. Kívülről a szelídség, kedvesség, udvariasság, sőt akár látszatszerénység és alázatoskodás álcája látszik, azonban ahogy telik múlik az idő, ezekből az emberekből előbb vagy utóbb előbújik a valódi természetük. Ahogyan a farkas sem tudja levetkőzni ragadozó voltát, ugyanúgy egy ember sem változik meg pusztán attól, hogy felvesz bizonyos vallási szokásokat, őriz bizonyos hagyományokat. Még az is lehet, hogy valaki akár kifejezetten hangosan hirdeti, hogy ő aztán mindig is, meg így meg úgy hitvalló, sőt, lehet, hogy magát tekinti igaznak, míg másokat kirekeszt. Előbb vagy utóbb azonban kibújik a szög a zsákből. Előbb vagy utóbb kibújik a farkas a báránybőrből.

Mert az embereket ideig óráig meg lehet téveszteni, de az Istent nem lehet becsapni. Hazudozhat az ember akár egy életen át másoknak még önmagának is. De Istennek nem lehet hazudni. Ő átlát rajtunk. Néha ez kicsit ijesztő is. A szívünkbe, a vesénkbe lát.

Férjem, Varga Máté szilvafa ültetés közben

A következő képe Jézusnak talán egy kicsit még közelebb visz minket ehhez a problémához. A gyümölcstermő fának a képe. Jézus azt mondja, hogy minden fa a természetének megfelelő gyümölcsöt hozza. Ha ezt a képet a Krisztus-követésre alkalmazzuk, akkor két dolgot biztosan állíthatunk:

1.      Ha valaki valóban hisz Krisztusban, annak az élete előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb mértékben, de jó gyümölcsöt terem. Mit jelent ez? Az Újszövetség számos alkalommal a gyümölcs képével ábrázolja a jó cselekedeteket. A mai egyik útmutatói heti igénk is ez: „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.” (Ef 5,8-9) Vagyis, aki hisz, az jót cselekszik, vagy talán még pontosabb azt mondani, hogy jól cselekszik. Vagyis: Isten akaratának megfelelő módon cselekszik. Nem a maga feje után megy. Nem az emberek elvárásai rángatják. Nem pusztán szokásokhoz, vélt vagy valós emberi igényekhez igazodik. Isten akaratát követi. Hogy mi az Isten akarata az persze nem mindig ilyen egyszerű, erre még mindjárt visszatérünk.

2.      A másik dolog, amit elmondhatunk, hogy ha egyszer egy fa jó fa lett az Isten kegyelméből, akkor nem önmagától termi a gyümölcsöt. Furcsa lenne, ha egy szilvafa azzal hivalkodna: „Nézzétek, szilvát teremtem.” Hiszen szilvafa. Bele van kódolva a termés. Nem kell pedáloznia érte, nem kell erőlködnie rajta. Ugyanígy a hívő ember cselekedetei sem a maga erejéből, hanem Istentől származnak. Ő adja nekünk a hitünket és annak gyümölcseiként a jó cselekedeteket is, tehát nekünk nincs mivel büszkélkednünk, sem Isten, sem önmagunk, sem mások előtt. Ha jót teszünk, az nem érdem, nem extra, hanem abból az új természetből fakad, amelyet Isten Lelke által kapunk.

A jó fával szembeállítja Jézus a tövist és tüskét „termő” növényeket. Ezek a növények a Bibliában gyakran az Isten akaratával ellenkező életmódnak a jelképei. A sivatagi népek ezeket a szúrós növényeket, amelyek termése nem volt hasznos vagy ehető, egyetlen dologra használták: tüzelésre. Ez a kárhozatnak, a semmit érő életnek a metaforája. Milyen érdekes, hogy Jézus szenvedéstörténetében is valamilyen szúrós, tövises növényből készült el az a töviskorona, amelynek segítségével a katonák kigyúnyolták Jézust. Mintha a tövisek a mi bűneinket, Isten akaratával ellenkező tetteinket, szavainkat és gondolatainkat jelképeznék, ahogyan erre a passiói hagyomány gyakran utal is.

No, de még mielőtt nagyon elkeserednénk, és elkezdenénk magunkat vizsgálgatni, hogy vajon jó gyümölcsöt termünk-e, gondoljunk vissza arra, amit Luther mond a jó cselekedetekről. A gyümölcs képe ugyanis azt is jelenti, hogy a jó nem előzménye, hanem következménye a hitnek. „Hitből jön a cselekedet” – énekeltük a főénekünkben. Vagyis nem az a lényeg, hogy amit teszünk, ahogy viselkedünk, az az emberek szemében milyennek tűnik. Gyakran szoktunk ettől félni: „Vajon mit fog ehhez szólni az anyám/anyósom, a főnököm, a szomszédom…?” Az igazi kérdés az, hogy vajon mit szól Jézus? Ezt fogjuk megtudni azon a bizonyos napon. Végül senki sem szólhat hozzá az életünkhöz, csak Ő. A hívő azért nem fél, mert pontosan tudja, hogy ugyanaz fogja megítélni, aki megmentette. Aki a vérét adta értem, az miért ítélne el? A hívő ember életében is van botlás, van hibázás, tévedés, még tévelygés is. A hívő embernek is lehetnek hosszabb-rövidebb szakaszok az életében, amikor terméketlennek tűnik. De óriási különbség, hogy hogyan áll hozzá és mit kezd a tövisekkel és a gyümölcsökkel. A tövist felajánlhatjuk Jézusnak. Abból áll az Ő királyi koronája. Nem aranyból, nem ezüstből. Nincs kirakva drágakövekkel. Bizony, a mi vétkeink, szégyenletes tetteink, gyűlölködő mondataink díszítik, de Ő ezt vette magára. A díszes palástot, az aranykoronát pedig mi kaptuk meg. A bűnös természetet igazra cseréltük. Most már teremhetjük az igaz élet gyümölcseit, az igaz tetteket, egyenes, tiszta, józan szavakat, bölcs és megfontolt gondolatokat, amelyek az Isten Igéjéből és imádságból táplálkoznak.

Mert ahhoz, hogy ne csak a szánkkal valljuk, hogy Jézus Úr, hanem engedelmeskedjünk is neki, az kell, hogy ráhangolódjunk az Atya akaratára. Ehhez pedig imádságos lelkületre van szükségünk. Nem könnyű imádkozni. A bencések azt mondják: „Imádkozzál és dolgozzál!” Luther pedig így vall: „Ma sok a dolgom, ezért többet kell imádkoznom.” Az imádság ugyanis nemcsak annyi, hogy átadunk Istennek egy kívánságlistát, hogy mi mindent szeretnénk, az ima azt is jelenti, hogy Istent ismerjük meg egyre mélyebben, és engedjük, hogy Ő is megismerjen minket- Engedjük, hogy átjárjon minket az Ő természete az imádás által. Ehhez idő kell, ehhez összeszedettség kell. Annyi minden próbál ma elvonni minket ettől. Jézustól viszont tanulhatjuk ezt is. Neki mindig sok dolga volt, Őt mindig sokan keresték. Ő viszont számtalanszor visszavonult, hogy imádságban együtt legyen az Atyával. Kérjük mi is ezt a lelkületet, hogy az Atya akaratát egyre jobban megismerhessük és felismerhessük, és át tudjuk engedni magunkat annak az igaz természetnek, amely megtermi a jó gyümölcsöket. Olyan gyümölcsöket, amelyek sokakat táplálnak, felüdítenek. Ámen

Isten tágas világából érkezzen hozzád ma is áldás!
Jöjjön közel hozzád a szeretet egy erőt adó mondatban, egy biztató mosolyban,
egy simogatásban, a szabadság örömében.
Maradj nyitott a csodákra minden találkozásban,
és Isten tárja ki szívedet együttérzésre és irgalomra!
A Magasságos legyen mindig melletted, formáljon téged jóságával!
Adjon neked bátorságot, fantáziát, bizalmat és reményt,
hogy ma is hálával végezd minden dolgodat!
Ámen. (Varga Gyöngyi)

Ajánlom olvasásra Fráter Erzsébet A Biblia növényei c. könyvét, melyből sok gondolatot merítettem. 

Tervezett gyerek

Reflexió az Újragondoló blog néhány bejegyzésére a 136nap-os projekt első szakasza után

Szikszai Szabi barátom írásait elolvashatod itt, és csatlakozhatsz az eseményhez, 2016 adventtől 2017 húsvétjáig együtt zarándoklunk virtuálisan. 

Tervezett gyerek vagyok. Elsőszülött, vágyott gyerek, akire nagyon is sok elvárás és remény hárult már a születése előtt. Édesanyámnak határozott elképzelései voltak arról, milyennek kéne lennem. Ez a tervezettség hatalmas felelősségként nyomta a vállamat egészen húsz éves koromig, amikor az újjászületés-élmény történt velem.

A Star Wars-ban C3-PO így kiált fel időről-időre: "Jaj, Tervezőm!" - arra utal, hogy valaki megalkotta őt, valaki tervezte őt valamilyenre, valamilyen céllal. Amikor újjászülettem, akkor ráébredtem, hogy egy másik Szülő tervezett gyereke vagyok: a Teremtő Istené. Nem csoda, hogy nem vagyok boldog, miközben emberei elvárásoknak próbálok megfelelni, legyenek azok akár a szüleim, tanáraim, vagy bármilyen tekintélyszemély, akár a kortárscsoportban. Nem ők terveztek, nem is illeszkedem tökéletesen az emberi terveikbe. Egyszerűen nem felelek meg az elvárásoknak, és ezért gyötrődöm, mintha nem volnék szerethető. De a félelem még sokáig fogva tartott.

Tervezett. Elsőszülött. Mégis negyedik és legkisebb a nevelt tesók között. (saját kép)

Ez az isteni terv dolog az egyik leginkább félreértett teológiai fogalom. A megtérés első hevében semmi mást nem csináltam, mint próbáltam megfelelni Isten rám vonatkozó elvárásainak. Ha Isten tervezte az embert, akkor van hozzá használati utasítás is - nosza, olvassuk el a Bibliát, abból secperc alatt kiderül, hogyan működöm, hogyan kerülhetek közelebb Istenhez és válhatok jó kereszténnyé - amilyennek Ő tervezett engem. És bár a Szentírásból valóban elképesztően sokat megtudtam Istenről és az emberről is, azért nem volt ez ilyen egyszerű. Évekig tartott, mire rádöbbentem, hogy a Biblia nem Istentől jövő napiparancs-gyűjtemény, amit csak felcsapok, és máris kiolvasom belőle a jövőmet, mint asztrológus a csillagokból.

Azután ott van az a gyakori hiedelem is, hogy amit én akarok, amire vágyom, az rossz. Annak egészen biztosan semmi köze Isten akaratához. Isten csupa olyan helyre küld, ahova nem akarok menni. Ha vágyom arra, hogy teológiát tanuljak, az biztosan nem Isten terve. Ha jól érzem magam egy közösségben, akkor szégyelljem magam, mert nem érdemlem meg. Ambivalens az egész, mert egyrészt folyamatosan jól kell érezned magad ("mit Isten tesz, mind jó nekem"), másrészt ha valóban örömöt élsz át, akkor azonnal el kell hárítanod magadtól, nehogy felfuvalkodottságból magadnak tulajdonítsd, és ne Istennek adj hálát érte. Nagyon nehéz integrált, önazonos keresztény életet élni, miközben folyamatosan egymásnak is ellentmondó elvárások érkeznek a közösségből, ami egyformán Isten akarataként van előadva. 

Szóval az a felismerés, hogy Istennek nem az én életemmel van terve, amit ha nem sikerül eltalálnom, akkor "Bumm, szívtál!" van, ÉLETMENTŐ. És sok időt meg lehet vele spórolni. Atyai jóbarátom már 2012-ben mondta nekem: "Glóri, neked nem azt kell kitalálnod, hogy Isten mit akar, hanem, hogy te mit akarsz." Csak erre egyszerűen képtelen voltam. A tervezettség, és mindaz, amit a saját tervezettségemről gondoltam, egyszerűen megbénított. Pedig egyfolytában Isten titkos tervének apró részleteit kutatni, ez rém fárasztó. Isten nem mondja meg neked, hogy ma milyen színű zoknit vegyél fel. Továbbmegyek: azt sem mondja meg neked, hogy ki legyen a párod. Azt sem feltétlenül mondja meg neked konkrétan, hogy milyen pályát válassz, mivel keresd a kenyeredet. És most egy nagyon megbotránkoztató dolog: a lelkészi pályára sem feltétlenül hív el Isten úgy, ahogyan azt gondoljuk. Azt legalábbis nem mondja, hogy úgy és csak úgy lehet hirdetni az evangéliumot életvitelszerűen, ahogyan arra az egyházi tradíció a legutóbbi évtizedekben éppen mintát adott.

Az elmúlt néhány év kellett ahhoz, hogy felfedezzem, hogy emberi terveket, történelmi szükségszerűségeket nem kell összekevernem Isten tervével. Isten fel tudja használni ezeket a saját üdvözítő terve végrehajtásában, és ezért is imádkozunk, amikor a Miatyánkban azt kérjük: "legyen meg a Te akaratod". Attól viszont nem kell félnem, hogy elvétem Isten tervét, ahogyan attól sem, hogy majd a fejem fölött, akaratom ellenére fogja megvalósítani. Tervezett gyerek vagyok, és ezzel együtt szabad, hogy keressem Isten akaratát.