Igehirdetés nagycsütörtökön Jn 13,1-15 alapján
Majdnem két évtizeddel ezelőtt pécsi
egyetemistaként a MEKDSz diákkörével egy olyan böjti alkalmat tartottunk, ahol
az ún. „láthatatlan színház” technikát alkalmazva játszottuk el azt a
jelenetet, amelynek során Jézus megmossa a tanítványai lábát. János
evangéliumát ugyanis a Mekdsz kiadta egy olyan fiataloknak szóló, dizájnos
változatban, ahol a borító, az illusztrációk és a kérdések az evangélium
központi üzeneteire akarták irányítani a figyelmet. A kiadvány népszerűsítésére
programokat is szerveztünk, ebbe a sorozatba illeszkedett a lábmosós
láthatatlan színház is. Történetesen én alakítottam Jézust ebben a jelenetben.
Megrázó volt látni a folyosón várakozó embereket, akik a részeseivé akartak
válni a 3D passióélménynek. Kikészítettünk egy lavór vizet, benne fertőtlenítő
hatású illóolajokkal, ahogyan valósíznűleg az ókorban is zajlott egy lábmosás.
Persze akkor Jézus nem cipőből és zokniból, hanem saruból hámozta ki a
tanítványok koszos, poros lábát. A résztvevők között volt egy mozgássérült
lány, aki, bár kerekesszékben ült, és nem tudta mozgatni a lábát, érezni érzett
vele. Az ő lábát is megmostam, ahogyan azét a fiúét is, akinek valami
ekcémaszerű bőrbetegség csúfította a lábfejét. A lábmosás jelenet után úgy
éreztem magam, mint aki teljesen kipurcant, halálosan fáradt voltam fizikailag
és mentálisan is.
Jézus számára a lábmosás élete leghosszabb
éjszakájának a bevezetője volt csupán. Ez egy olyan dráma, ahol a bevezetés is
már a szíved mélyéig hatol. A lábmosás ugyanis nemcsak egy kötelező higiéniai
elem. Ez a rabszolgák feladata volt. Nem véletlenül mondja Keresztelő János,
amikor az eljövendő Messiással hasonlítja össze magát: „arra sem vagyok méltó,
hogy saruja szíját megoldjam”, vagyis még arra a rabszolgáknak való feladatra
sem tartja méltónak magát, hogy megmossa az igazi Messiás lábát. És most itt
áll előttünk Jézus Krisztus, Jeshua haMassiah. És mit csinál? Megoldja a
tanítványai sarujának a szíját, hogy megmossa a lábukat. Leveti
felsőruháját, hosszasan előkészül az eseményre.
Kivel azonosulunk ebben a jelenetben?
Melyik tanítvány bőrébe bújnánk szívesen? Péter? Júdás? János? Az EHÉ-n az
önismeret kurzus keretében minden ősszel választanak a hallgatók ebből a
készletből. Melyik tanítvány lennél? Mit gondolsz Jézusról, ha csak annyi
információd van róla, amennyi a tanítványoknak volt nagycsütörtök éjszakáján?
Azonosulsz-e Jézussal, amikor látod magad
előtt ezt a jelenetet? Ez azért nagyon fontos, mert ő azt mondja, hogy példa
akar lenni számunkra. Urunk és Mesterünk szolgál, méghozzá a legalantasabb
szolgálat sem derogál neki. A római pápa hagyományosan minden nagycsütörtökön
szimbolikusan megismétli a lábmosást, de Jézus itt valószínűleg nem egy
szertartást akart alapítani. Ellentétben a keresztséggel és az úrvacsorával,
amelyek szentségek, azaz olyan rítusok, amelyek a megváltás titkába avatnak be
bennünket. A lábmosás nem egy rítus, amit ismételni kell Jézusra emlékezve,
hanem nagyon egyszerűen, nekünk is ÍGY kell szeretnünk és szolgálnunk egymást.
Lehet, hogy ez fizikailag nem a lábmosás formáját fogja ölteni. Persze adódhat
olyan, hogy idős, beteg, mozgáskorlátozott embereknek higiéniai szolgálatokat
is teszünk. De minden ide tartozik, ami egy lenézett szolgálat. Amit nem
fizetnek meg, amit nem becsülnek meg, amiért nem jár presztízs.
Amikor a tanítványok vetélkednek,
rivalizálnak, egymásra licitálnak, akkor Jézus a lábmosással válaszol. A
szeretet ugyanis ilyen. Mélyre hajol. Ez csatlakozik ahhoz az igazsághoz, amit
virágvasárnapon már említettem, hogy Jézus pontosan tudja, hogy ő kicsoda,
hogy Istentől jött és Istenhez megy. És nem ennek ellenére, hanem mindezzel
együtt teszi meg ezt a tanítványokkal. Az összes tanítványával, beleértve
azt is, aki elárulja.
A teológusok között nincs teljes egyetértés
abban, hogy vajon Júdás részesült-e abban a bizonyos első úrvacsorában, amikor
Jézus körbeadta a kenyeret és a bort. A lábmosásnál azonban még 100%, hogy ott
volt. Jézus nem zár ki senkit. Még Júdás lábát is megmossa. Egy németországi
evangélikus templom oltárcsoportképén pedig egyenesen Júdás van a központi
helyen, és Jézus adja neki azt a bizonyos falatot. Megrendítő lehet ennél az
oltárnál térdelni. „Talán csak nem én vagyok?” Az emberi felelősség, hogy
szembenézzünk a tetteinkkel és mulasztásainkkal, mindig ott van velünk, amikor
Krisztus testéből és véréből részesülünk.
Jézus mégis arra hív minket, hogy vele
azonosuljunk. De még mielőtt azonosulnánk vele, még mielőtt elindulna az
Imitatio Christi, Krisztus követése, és elkezdenénk mi is szolgálni egymásnak,
még egy nagyon fontos dolog elhangzik. A Péter és Jézus közti párbeszéd. Péter
nem akarja engedni, hogy Jézus megmossa a lábát. Nem akarja hagyni, hogy Jézus
ilyen alárendelt állapotban legyen. Ez is párhuzamos azzal a helyzettel, amikor
Keresztelő János nem akarta engedni, hogy Jézus megkeresztelkedjen általa. Jézus
azonban mindkét alkalommal határozott az álláspontjában. Jánosnak és
Péternek is engednie kell, mert Jézus nem egy rabszolga, akit erre a megalázó
munkára kényszerítenek, hanem Ő az Úr. És Úrként viselkedik. Úr marad akkor
is, amikor szolgál. Ilyen Urunk van nekünk. Azért kell szolgálnia nekünk, mert
nekünk van erre szükségünk, még akkor is, ha nem vagyunk tudatában.
Kedves Testvéreim! Ez a péteri hozzáállás
nagyobb veszély, mint Júdásé. Amikor azt hiszem, hogy nekem nincs szükségem
Jézusra. Nincs szükségem a szolgálatára, a bűnbocsánatára, a gyógyítására.
Súlyos tévedés. „Ha nem moslak meg, semmi közöd hozzám” – mondja Jézus. Amikor
az életünk útján járunk-kelünk, a lábunk újra és újra bekoszolódik. Hiszen
ebben a világban élünk. Keresztségünk révén már Isten Országának is az
örökösei lettünk, de ha nem térünk vissza újra és újra, ha nem engedjük, hogy
Jézus időről időre megmossa a lábunkat és megtisztítson, akkor elveszíthetjük a
kapcsolatot vele. A bűnbocsánat Jézusnál jár a legnagyobb bűnösnek is, aki
a leggázabb dolgokat követte is el, de ha nem kéred, akkor Jézus nem tudja
odaadni. Ezért örülök, hogy a mai Nagycsütörtök ünnepen a lábmosás és az
úrvacsora egymás mellé kerülnek. Engedd, hogy Jézus szolgáljon neked a
bocsánatával, testével és vérével, engedd, hogy az életed az Övé legyen!
Csak utána következhet az, hogy egymásnak
is szolgáljunk. Mert ha úgy akarunk kereszténynek tűnő szolgálatot adni
egymásnak vagy a világnak, hogy magunk ezt nem fogadjuk el Jézustól, akkor ki
fog üresedni a szolgálatunk. A diakónusok az ókor óta először részt vettek a
liturgiában, és az oltártól indultak el, hogy elvigyék az úrvacsorát, a
lelkigondozást és a testi ápolás szolgálatát a betegeknek. Ugyanígy nekünk
is, először el kell fogadnunk az ige és a szentségek szolgálatát, magától
Jézustól – ebben a lelkész csupán közvetítő. Mert ez a legfontosabb. Minden más
csak ebből indulhat ki.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, megvalljuk, hogy
szükségünk van arra, hogy megmosd a lábunkat. Kérünk, jöjj el hozzánk ezekben a
napokban, és add meg mindannyiunknak azt, amire a legnagyobb szükségünk van.
Add, hogy szolgálatunk és szeretetünk a te szolgálatodból és szeretetedből
induljon ki, és mindig arra mutasson! Ámen
