Szentek és a Szent Írások - Igehirdetés Bibliavasárnapon

 

Ap.csel 7,22-28

Jól emlékszem, amikor az első felnőtt Bibliámat kaptam. A mai napig megvan a kötet, csak a borító már lefoszlott róla. 12 éves voltam, és azon a nyáron Szarvason voltam egy szlovák-magyar kétnyelvű evangélikus hittantáborban, amit Novík Erzsébet nyugdíjas lelkésznő szervezett. Amikor a táborba indultam, akkor kaptam a sötétkék borítós, új fordítású Szentírást édesapámtól. Még ott a táborban esténként mohón olvasni kezdtem, de aztán többször elakadtam vele. Valahogy mindig beleütköztem egy-egy olyan történetbe, tanításba, igeszakaszba, amit nem értettem, nem tudtam megfejteni az üzenetét. Sokan, akiket ismerek, hasonló módon akadtak el a Biblia olvasásával. Aztán később, amikor az egyetemen a MEKDSZ bibliakörében közösségben tanulmányozhattam a Szentírást, és magam is személyes hitre jutottam a Szentlélek által, egy csodálatosan gazdag világ tárult ki előttem.

A Biblia ugyanis nem egy könyv, csak mi, Gutenberg csodálatos találmányának köszönhetően már hozzászoktunk, hogy egyetlen kötetként emelhetjük le a polcunkról. A Biblia több könyv. Még a neve is erre utal: könyvek vagy könyvecskék. 66 könyv a gyűjteményben. Van benne 3500 éves szöveg, van olyan történet, amely még akkor keletkezett, amikor az emberiség még szájhagyomány útján örökítette tovább a közösség számára legfontosabb szövegeket. És ez a hatvanhat könyv állandó kapcsolatban van egymással. A szövegek párbeszédet folytatnak egymással és a mindenkori olvasóval. Olyan az egész, mint egy összegabalyodott fonalgombolyag, tudatosan is követhetünk egy-egy szálat, hogy kibomoljon előttünk az üzenet. Ha kinyitjuk a könyvet a lap alján lévő apparátus eligazít minket, hogy az adott igevers mely más igehelyekkel áll összefüggésében: utal rájuk, vagy hasonló mondanivalót fogalmaz meg.

Ezek a szövegek már ősidők óta őrzik az Istennel együtt járó emberek tapasztalatait, beszélgetéseit, imádságait, tanításait és próféciáit. A felolvasott igeszakaszunkban Mózesről van szó, de ez a szöveg nem a mózesi könyvekből való, ahogyan várhatnánk, hanem az Apostolok cselekedeteiről írott könyvből. István diakónus védőbeszédéből, amelyet közvetlenül azelőtt mond el, hogy a feldühített csőcselék hamis vád alapján megkövezi. Bűne, hogy Jézust Krisztusnak hirdette, és a görögül beszélő zsidók zsinagógájában tanított. Megvádolják, hogy Mózes és a templom ellen beszél. Erre belekezd a védőbeszédbe, amelyben egyáltalán nem önmagát védi, nem magyarázza a bizonyítványát. Tulajdonképpen még Jézus Krisztus neve sem hangzik el a beszédben, mégis elejétől a végéig érezzük, hogy István róla tanúskodik, bizonyítva az Ószövetségi Szentírás alapján, amelyet a zsidók nagyra becsültek, hogy egyáltalán nem Jézus volt az első, akit Isten küldött, és akit a nép elutasított. Itt van példának okáért Mózes, akit nem értettek meg a testvérei, nem akartak vele együtt a rabszolgasorból felszabadulni. Akik hallgatják Istvánt, tudják, hogy miről beszél, hiszen ők is ismerik ezeket a történeteket. Mégis hiányzik valami, hogy felismerjék, Jézus a Krisztus, róla tanúskodnak az Írások.

Hiányzik a Szentlélek. De nem azért hiányzik, mert ne volna jelen, hiszen már pünkösd után vagyunk, Isten már elküldte a Lelkét az apostolokra. De ezekből az igehallgató emberekből, bár a Szentírásból vett történeteket hallgatnak, bár igei ihletésű prédikáció fültanúi, hiányzik a Szentlélek, elvakultak, hitetlenek maradnak. Bezárják a szívüket az előtt, amit István mond.

Tudjuk a történet folytatását, rárontanak, megkövezik, jogos ítélet nélkül. A felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lábai elé teszik le. Vigyázat! Spoiler következik: ő lesz majd a későbbi Pál apostol, a nagy misszionárius és gyülekezetalapító. István lett az első vértanú, az első mártír. De nem az utolsó! István nem csak úgy olvasgatta a szent iratokat, hanem meggyőződött általuk arról, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, a Kiválasztott, akit a nép oly régóta várt. És ezért a hitéért hajlandó volt az életét is áldozni. Érdekesség, hogy később a diakónusok, akik az egyházban hasonló tisztséget töltöttek be, mint István, gyakran az életük kockáztatásával vitték el az úrvacsorai jegyeket a betegeknek, akik nem tudtak az oltárhoz eljönni. Ezért van a diakónusok ruháján a mai napig a katolikus és ortodox egyházban is egy vállukon átvetett textil-öv: abba rejtették ugyanis az  úrvacsorát. Ha a keresztényüldözések alatt valakit ezzel elkaptak, az bizony akár azonnali halált is jelenthetett.

István tehát jól ismeri a Szentírást, és ezt a tudását igyekszik a testvérei érdekében használni. Nem értik meg sajnos őt sem, ahogyan Mózest és a többi ószövetségi szentet, sőt, magát Jézust sem értették az emberek.

Nem tudom, a testvérek emlékeznek-e, hogy mikor fogták életükben először a kezükbe a Szentírást vagy mikor olvastak bele először. Luther Márton emlékezett, hogy Erfurtban az egyetemi könyvtárban bukkant rá a latin nyelvű Bibliára (stílszerűen le volt láncolva), és elolvasta az első történetet, ahol kinyílt: Annának, Sámuel próféta édesanyjának a történetét Sámuel első könyvének elejéről. Ez a történet arról szól, hogy Anna, akit a férje nagyon szeret, de sajnos nem lehet gyereke, nagyon vágyik arra, hogy szülhessen. Annyira kétségbeesetten imádkozik Istenhez, hogy végül fogadalmat tesz: ha fia születik, az Úr szolgája lesz. Ennek a szegény meddő asszonynak a meghallgatott imádsága megérinti az ifjú Luther Márton lelkét.

Talán már látják a testvérek, hogy így kommunikál velünk a Biblia. A szentek, akik régen éltek, akiknek a történetei, a szavai lejegyzésre kerültek, Isten népe hosszú időn át hagyományozta, szájról szájra, majd írásba foglalva kézzel másolva egészen 500 évvel ezelőttig, amikor a nyomtatásnak köszönhetően már gyorsabban lehetett sokszorosítani. És a reformáció egyik legfontosabb vívmánya, hogy az Isten szavát ki-ki anyanyelvén hallgathassa és olvashassa, a bibliafordítás. A fordítók is sokszor életük kockáztatásával, rengeteg tanulással és imádsággal dolgoztak a szövegeken. Messzi korból érkeznek a szövegek, de nem csak a papok olvashatják, mint a Védákat, nem csak arabul lehet elolvasni mint a Koránt. Ki-ki a kezébe veheti és imádsággal, a Szentlélekhez könyörögve, hogy magyarázza meg, világítsa meg azt, ami kevésbé érthető, olvashatja.

Honnan tudjuk, hogy a Szentlélek segít bennünket, magyarázza nekünk az Írásokat? A Szentlélek mindig Jézus Krisztushoz vezet, Őrá mutat. Minden szövegben azt keressük, vajon hogyan olvassa ezt Jézus? Például a Zsoltárokat, amelyeket ő is naponta imádkozott. Hogyan mutat ez Jézusra? Hogyan ismerhetem meg belőle a Megváltómat?

Természetesen ezzel párhuzamosan megismerem belőle önmagamat is: és ez lehet, hogy nem fog mindig tetszeni. Mert az ige tükör is, például a tízparancsolatból gyakran felismerem, hogy elbotlottam ebben és ebben. De az ige mindig szól a bocsánat és a kegyelem nyelvén is. Ha mindig csak egyféle hangot hallok a Szentírásból, lehet hogy érdemes a saját készülékemet felülvizsgálni. Mert Isten szól hozzám, meg akar szólítani engem személy szerint. Hogyan reagálok? Bezárom a szívemet, mint az Istvánt megkövező tömeg? Vagy kinyitom, mint Saul, aki végül eljut a hitre? Bezárom a szívemet Isten szabadító ígérete előtt, mint a héberek Egyiptomban? Vagy felismerem, hogy az égő csipkebokorból maga Isten beszél hozzám, mint Mózes? Vég nélkül lehetne sorolni a példákat.

Vegyük bátran kézbe, olvassuk! Érdemes lehet egy evangéliummal kezdeni: Márkkal vagy Jánossal. Mindenkit szeretettel várunk bibliaórára, ahol bátran föl lehet tenni a kérdéseinket. Ha a gyülekezet nyitott rá, szívesen tartunk sorozatokat is, ahol egy-egy kevésbé ismert bibliai könyvet végigmagyarázunk folyamatos olvasással, például böjtben. Kierkegaard azt mondja, a Szentírás Isten szerelmes levele az emberhez. Talán van erről élményünk, hogy kaptunk már szerelmes levelet életünkben: én kaptam, és volt, hogy olyan sokszor elolvastam, hogy a végén már fejből tudtam. By heart – szívből tudtam, ahogy az angol mondja. Azért imádkozom, hogy a mezőtúri és gyomai gyülekezetek minden tagja így, szívből tudja a Szentírást, legyen a részünkké ez a csodálatos szövedék, szólítson meg bennünket, erősítsen, bátorítson és adja mindig azt, amire szükségünk van! Ámen

Imádkozzunk!

Urunk, szentjeid akarunk lenni, meg akarunk ismerni Téged, hogy mindennél jobban szerethessünk. Mutasd meg magadat igédben, és add, hogy felismerjünk Téged a testté lett Igében Jézus Krisztusban a Szentlélek által! Így áldj meg minket, amikor a Biblia szavait olvassuk, hallgatjuk, szóljuk! Ámen