Szolgák és urak – második rész

Igehirdetés húsvét 2. (jó pásztor) vasárnapján 1Pt 2,20b-25 alapján

Kedves Testvérek!

A Chosen -Kiválasztottak című sorozat 5. évadát kezdtük el nemrég nézni férjemmel, és meglepődve vettük észre, hogy a főcím előtti bevezető rész az utolsó vacsora eseményein kalauzolja végig a nézőket, csakhogy fordított időrendben. Ami rendkívül figyelemfelkeltő szerkesztési mód, mert olyan, mintha visszafelé haladnánk az időben. Előbb látjuk a következményt, és utána az előzményt. Az evangélikus preikóparend a mai és a jövő heti vasárnapon is valahogy így provokálja az elménket, mert a mai igeszakaszunk előzményét a jövő vasárnapi alapigében fogjuk hallani.

A Chosen-Kiválasztottak 5. évadának trailere

Szenvedés. Mi az első dolog, amikor beugrik, ha ezt a szót halljuk? A saját szenvedésünk? Mások szenvedése? Mire gondolunk? Amikor a másik ember szenvedését szemléljük, akkor gyakran rajtunk van egy olyan szemüveg, amit „igazságos világ hipotézisnek” neveznek a pszichológusok. Nagyon erősen hinni akarunk benne, hogy a világ, az élet alapvetően igazságos. Hogy ki-ki azt kapja, amit megérdemel. Paradox módon ez az igazságosságba vetett fanatikus vakhit, ami szinte automatikus bennünk arra jó leginkább, hogy társadalmi igazságtalanságokat konzerváljon, akár évszázadokra.

Hajléktalan? Alkoholista? Rákos? Csicska? Prosti? Szegény? Börtönviselt? „Biztos megérdemli a sorsát”- nyugtatjuk magunkat. A szegregáció erősítésével, előítéletekkel, diszriminációval, megszégyenítéssel és gyakran erőszakkal válaszolunk arra, amikor valaki más irgalomra szorulna. Ez az elmélet arra jó, hogy csökkentsük a saját szorongásunkat, és abba az illúzióba ringassuk magunkat, hogy a sorsunk a saját kezünkben van, jólétünk a jól meghozott döntéseknek köszönhető.

Igen ám, csakhogy a szenvedés senkit sem kímél. Nem válogat. Nem diszkriminál. Mindenki szenved. Krisztus követői is szenvednek. Nem az különböztet meg minket a világtól, hogy minket az Isten kímél és jutalmaz, hanem az, hogy soha nem hagy minket egyedül. Nem bátorít minket a szenvedésRE, nem kell keresnünk azt. Mindig bátorít minket a szenvedésBEN, mert ha tényleg követed Krisztust, akkor a szenvedés garantáltan meg fog találni. A keresztről van szó.

Nem minden szenvedés kereszt. Ha azért szenvedek, mert elrontottam valamit, az nem kereszt. Kereszt elsősorban az a szenvedés, amit Krisztusért és Krisztusra nézve szenvedek el. És Péter apostol itt azt mondja, hogy ha akkor is büntetnek, amikor nem vétettél, de ezt eltűröd és bosszúfantáziák helyett Isten kezében hagyod az igazságszolgáltatást, akkor  Jézus Krisztusnak a példáját követed.

Mert mit tett Jézus, amikor gyalázták? Átkozódással, gyalázkodással felelt? Nem. Ellenállt, amikor kínozták? Nem. Mégsem tekintjük őt valamiféle baleknak, aki tehetetlenül tűrte a kínokat, mert tudjuk, hogy Jézus nem volt tehetetlen. Ő bármikor dönthetett volna úgy, hogy elkerüli ezt az utat. Szabad akaratából mégis végigment a fájdalom útján, hogy minket megmentsen. Hogy a gonosz többé ne uralkodjék rajtunk.

Április 16-án nemcsak a holokauszt magyarországi emléknapja van, hanem a modern rabszolgaság elleni világnap is. Tudtuk, hogy vannak még rabszolgák? Pedig már nem törvényes, mégis létezik. Az apostolok korában teljesen természetesnek tűnt még, hogy az egyik ember a másik tulajdona a jog szerint. A gyülekezetben azonban a rabszolgák is szabadok voltak. Egyenlőnek érezhették magukat. Ahogyan a nők is. Voltak köztük azonban sokan, akik olyan családfő alatt szolgáltak, aki még hírből sem ismerte Krisztust. Péter nem azért szólítja fel a szolgákat, hogy engedelmeskedjenek a durva és kíméletlen uraknak, hogy ezzel erkölcsileg igazolja azok kegyetlenségét. Arra kéri őket, hogy Jézust kövessék, tartsanak ki a jóban és a szeretet cselekedeteiben, még azokkal szemben is, akik őket bántják. Mindezt pedig ne félelemből, hanem szeretetből, Jézus Krisztus nyomdokait követve, Istenre nézve tegyék. Akkor és ott azt várták, hogy Jézus bármelyik pillanatban visszatérhet, és akkor megvalósítja Isten országát, ahol szabadság, egyenlőség és testvériség lakozik, ahol az igazságosság és az irgalom kéz a kézben járnak. A kereszténység akkor még az egyéni élet szintjén robbantott ki forradalmakat. Mert forradalmi a kereszténység. Nem hasonlít semmi másra. Egyszer vége lesz a szenvedésnek, addig pedig nem passzívan, hanem aktívan, jót cselekedve viselhetjük el.

De ki is az, akire nézve, akinek a mintájára mindezt tehetjük? A válasz: Jézus. Még csak két és fél hete, hogy előttünk volt Jézus szenvedéstörténete, először a teológusok előadásában, aztán nagypénteken az evangélisták elbeszélésében. Péter a szenvedő szolgáról szóló ének (Ézsaiás próféta könyvének második részéből) parafrázisát adja, ami olyan, mintha egy másik Krisztus-himnusz lenne. Péter azt mondja, hogy példát vehetünk Jézusról a szenvedés elhordozásában, de Jézus halála nem csupán példa, hanem egy egészen egyedülálló esemény. A kereszten ugyanis nemcsak Jézus halt meg, hanem mi is meghaltunk a bűnnek. Sebei által meggyógyultunk. Amikor a feltámadása után Jézus továbbra is viseli a sebeket, az azért van, mert ezek gyógyító sebek. A szeretet sebei. Ezek a sebek nem olyan sebek, amelyeket folyton feltépünk, és amelyek revansért kiáltanak. Jézus a sebzett gyógyító.

Az utolsó kép, amelyet Péter hoz ebben a költeményben, a juhok képe. Emlékszünk az oltár előtti igére? Szétszélesztett nyáj, amiből kedvükre ragadozhatnak a farkasok. Ilyen annak a nyájnak a képe, amelyre csak béresek vigyáztak, de nem pásztorok. Akiknek esze ágában sem volt az életüket kockáztatni a juhokért. Jézus viszont azt mondja, én vagyok a jó pársztor. Életemet adom a juhokért. Miért? Mert az övéi vagyunk. A nyáj és a pásztor képe az Ószövetség számos helyén utal Isten és népe kapcsolatára, hiszen Izrael pásztornép volt. Péter ehhez a jól ismert képhez nyúl, bár olyanokhoz beszél, akik más népekből lettek Krisztushívőkké. Eddig tévelyegtetek, nem találtátok a helyeteket, de MOST már Jézushoz tartoztok.

Izgalmas számomra, hogy a pásztor mellett a gondviselő (az eredeti görögben episzkoposz, amiből a püspök szavunk is származik) is Jézusra alkalmazott kép. A lelkészeket, a gyülekezet lelki vezetőit nevezték episzkoposznak, de a lelkipásztor kifejezést ma is alkalmazzuk. Az igazi, nagybetűs főpásztor azonban nem én vagyok, nem is a püspök. A csupa nagybetűs pásztor és püspök maga Jézus. Nem emberekhez fordulunk oda, amikor megtérünk, hanem magához Jézushoz. Ő a mi lelkünknek, életünknek igaz megváltója, pásztora és gondviselője. Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te vagy pásztorunk és gondvislőnk. Te vagy, aki életedet adtad értünk, akinek sebeiben van a mi gyógyulásunk. Te nem maradtál a halál fogságában, hanem új életre támadtál és az Atya jobbjáról teljhatalommal vezetsz bennünket. Kérünk, add hogy ne embereknél keressük azt a vezetést és gondviselést, amit csak nálad találhatunk meg! Terelj minket egybe, és pásztorolj bennünket a te Lelkeddel! Ámen