Szolgák és urak – első rész

 

Igehirdetés Húsvét utáni 3. (Jubilate) vasárnapján 1Pt 2,11-20 alapján

Kedves Testvérek!

Ahogyan múlt vasárnap már beharangoztam, a mai alapige adja meg az előzménysztorit a múlt heti szakaszunkhoz. Innen látható, hogy Péter apostol a rabszolgák felszólítását, jelesül, hogy a jótettekben és tűrésben kövessék Jézus Krisztust, aki az Úr szolgájaként mindannyiunkért szenvedett és halt meg, milyen keretbe is ágyazza.

Nemcsak a szolgákat szólítja fel Péter, hogy szolgáljanak, hanem az urakat is. Tulajdonképpen mindenkit, aki Jézus Krisztust követőjeként akar élni. És felszólításában van egy különös paradoxon, amely szerint ezt a szolgálatot „mint szabadok” kell hogy végezzük.

Luther Márton egyik korai írásában, A keresztyén ember szabadságában két tételt fektet le, melyeket aztán bibliai példákkal igazol. Az első: a keresztény mindenkitől szabad, és nincs alávetve senkinek. A második: a keresztény mindenkinek készséges szolgája, és alá van vetve mindenkinek. Bár a két tétel ellentmondani látszik egymásnak, ha követjük Luther gondolatmenetét, láthatjuk, hogy csak az ősi apostoli tanítást követi. A Krisztusba vetett HIT ÁLTAL ugyanis a keresztény mindentől és mindenkitől szabad. Nincs alávetve bűnnek, halálnak, gonosz hatalmaknak, de még a földi hatalomnak és törvénynek sem. A hit szabaddá tesz mindezektől. Viszont a Krisztusból áradó, és a keresztény ember életét átformáló, valamint az embertársakra is hatást gyakorló SZERETET ÁLTAL a keresztény ember önmagát önként és szabadon felajánlja Isten és ember szolgálatára. Nem azért, hogy elnyerje az örök életet, hiszen az hit által valósul meg, hanem hogy már itt és most ÉLJE azt.

Ez a két alaptétel nagyon fontos, ha jól akarjuk érteni Péter apostol szavait. A kérdés az, hogy miért engedelmeskedjünk földi hatalmaknak? Hiszen hitünk szerint ők is alá vannak vetve Istennek. Ha mi közvetlenül Isten szolgái vagyunk, miért kéne adót fizetni vagy katonáskodni vagy alávetni magunkat egy földi igazságszolgáltatásnak? Péter válasza egyértelmű: „az Úrért” illetve „Istenrre néző lelkiismerettel” kell eltűrni még azt is, ami bánt, amivel nem értünk egyet, amit igazságtalannak illetve károsnak tartunk. Péter szerint a földi hatalomnak engedelmeskedni kell, amíg az betartja az alapvető emberi normákat, de félni, rettegni nem kell tőle. Sőt, félni egyedül Istent szabad. Ami azt jelenti, hogy Őt tartjuk a legnagyobbnak. Péter szerint a földi hatalom mögött maga Isten áll: Ő küldi azért, hogy az emberek közti együttélés lehetséges legyen, valamiféle jogrend megvalósuljon. Végső soron ezért Isten ítéli meg ezeket a hatalmakat.

Péter szerint, aki Krisztust akarja követni, tegyen jót mindig, mindenkivel. Akkor is, ha bántják, még az ellenséggel is. Az erőszakmentes ellenállás történelmi példáiból tudjuk, hogy ez a hozzáállás lefegyverző lehet, és hosszú távon komoly társadalmi fordulatokat is előkészíthet. Ha a gondolataidat a hit, tetteidet pedig a szeretet irányítja, akkor egyszerre vagy szabad és szolga. Szabad vagy, nem arra, hogy gonoszul viselkedj, és aztán a szabadság eszméjével takarózz, hanem arra, hogy szolgálj. Ne kényszerből, hanem önként. Minden keresztény ember közvetlenül Isten szolgája, nem pedig embereké.  Az egyházban lévő látszólagos hierarchia valójában egy fordított piramis (vagy legalábbis így lenne jó megélni), ahol a magasabb szintű vezetők a szolgák szolgái. Fun fact: a római pápa egyik címe is ez – Isten szolgáinak szolgája.

A Be thou my vision (Légy az álmom) című keresztény himnuszt is Patriknak tulajdonítjuk

Oké, de hogyan? – kérdezhetnénk. Hogyan tehetnénk jót azokkal, akik bántanak, hogyan engedelmeskedhetnénk olyan földi hatalmaknak, akik láthatóan igazságtalanok? Írországi Patrik egy olyan ókori szent, az írek apostola, akit gyermekként elraboltak és a szigetországban rabszolgaként dolgoztattak. Később sikerült megszöknie, azonban visszatért a szigetre mint misszionárius, és az írek között hirdette az evangéliumot. Egykori rabszolgatartói között. Nevéhez fűződik számos költemény, vallásos himnusz és a három levelű lóhere jelképe is: Patrik ugyanis ezzel a kis növénykével magyarázta az íreknek a Szentháromság titkát.

Weöres Sándor írja a Rongyszőnyeg 13. darabjában:

Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,

csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!

De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

Az emberré lett Isten, Jézus Krisztus egyszerre a legnagyobb úr és a legnagyobb szolga. Ő megmutatta azt az utat, hogyan lehet valaki naggyá Isten országában. Amikor megmosta a tanítványok lábát az utolsó vacsorán, rabszolgamunkát végzett, de nem kényszerből, hanem önként. Ezzel megmutatta azt, hogy a tanítványai között nincsen kis és nagy szolgálat. Aki kivasalja az oltárterítőt, meggyújtja a gyertyát, bevásárol az idős szüleinek, meglátogat egy beteget, átöleli a sírót, vagy bármilyen, akár a legapróbbnak tűnő szolgálatot is végzi Jézus nevében, azt megbecsüli az Atya. Mert nem az a lényeg, mit teszünk, hanem hogy kinek, kiért, kire nézve tesszük.

Teréz anya azt mondja, „nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat, nagy szeretettel”. Kezdjük el ezt ma. Nem kell gigaprojekt. Egyetlen apróság, de a Jézus Krisztustól kapott szeretettel és erővel átitatva.

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, te vagy az egyetlen igaz Szolga, mi pedig a haszontalan szolgákra hasonlítunk. Köszönjük, hogy mégis barátaidnak hívsz, nem magad alá akarsz gyűrni, hanem magad mellé akarsz emelni minket. Add, hogy méltóképpen nevezzenek minket a te nevedről keresztényeknek! Ne lehessen ez szitokszó, hanem a te nevedet dicsőítsék az emberek, látva azt a jót, amit teszünk. Ámen