Tehermentesítés???

Tanévzáró istentiszteleti igehirdetés 2017.június 16. Mt 11,25-30alapján

Kedves Diákok, Tanárok, kedves Szülők, Hozzátartozók!

„Gyertek hozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve” – jól esik hallani ezt a hívást Jézustól egy tanítási év végén, amikor gyerekek, felnőttek egyaránt kimerültünk a sok feladat, program teljesítése közben. Igen, elfáradtunk, és jól fog esni a pihenés a nyári szünetben. A terheket is szívesen letennénk. A mindennapi nyomást, egymás elhordozásának terhét, a papírmunkát, a készüléseket. Mindettől szívesen szabadulunk meg az előttünk álló két-két és fél hónapra, hogy valóban megtaláljuk azt a megnyugvást, amit Jézus ígér, és feltöltődjünk új erővel.

Csakhogy Jézus egy komoly csavart tesz ebbe az ígéretbe. Hívja magához a megfáradtakat, és azokat, akik a terheiket le akarják tenni, de azt mondja, hogy akkor találunk megnyugvást a lelkünknek, ha felvesszük az Ő igáját és az Ő terhét. De hát ki akarna igát venni a nyakába, amikor fáradt? Ki olyan őrült, hogy újabb terhet kezdjen cipelni, amikor egyébként is megterhelve, sőt, túlterhelve érzi magát? Mit akarhat Jézus mondani ezzel a furcsa képpel?

Jézus természetesen nem akar bennünket túlterhelni és kizsigerelni, amikor amúgy is az erőnk végén tartunk. Egészen különös az az iga és az a teher, aminek a cipelésére Jézus hív. Ez a teher soha nem olyan súlyos, hogy ne tudnánk elhordozni. Sőt, Jézus könnyűnek hívja a terhet, amit Ő rak a vállunkra. Az én gyerekkoromban sokat mondogatták, hogy „teher alatt nő a pálma”. Ez a mondás arra utal, hogy a gyermek nem a lazítás, a kényeztetés útján fejlődik, hanem akkor, ha a személyisége megkapja a megfelelő súlyú, számára kihívást jelentő feladatokat. Van egy optimális terhelés, amely mellett a személyiségünk egyre gazdagodik, kibontakozik az Isten által belénk teremtett csoda. Jézus ezt az éppen megfelelő terhet rakja a vállunkra.

Amikor úgy érezzük, hogy terheink elviselhetetlen súlyúak, és egyszerűen nem kapjuk az erőt fölülről az elhordozásukra, érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon azt a terhet Jézus tette-e ránk, vagy az emberek varrták a nyakunkba? Amikor az igát a nyakunkban annyira szorosnak érezzük, mint egy kalodát, amelyben semmi mozgásterünk nincs, érdemes végiggondolnunk, hogy az vajon egy fölülről, Jézustól kapott iga-e? Vagy lehet, hogy egy pusztán emberi iga, amelyet mi vettünk a nyakunkba, sőt, talán mi magunk faragtuk magunknak. A stóla a nyakamban nemcsak az egyházi esztendő aktuális szakaszát mutatja színeivel, hanem alakjával arra is emlékeztet, hogy lelkészként Jézus igáját hordozom. Jézus igája pedig gyönyörűséges. Ez az iga nem bezár, hanem irányba állít. Ez az iga nem földre sújt, hanem tartást ad.

Jézus nem azt mondja nekünk a tanév végén, a nyári szünidő kezdetén, hogy „tegyetek le minden terhet, majd én elszórakoztatlak titeket”. Jézus iskolájában tovább folyik a tanítás, Őt követhetjük, Őrá figyelhetünk a vakáció során is. Ez az állandó jelenlét megnyugvást ad, hiszen a nyári feladatok, tervek mellé megkapjuk Jézus társaságát és erejét is. Ő azt ígérte, hogy velünk marad minden nap, a világ végéig.

A megismerésnek egy más módja kerül előtérbe a nyáron. Nem padban ülve, táblát figyelve, feladatokat végrehajtva tanulunk a szünetben, hanem sokkal inkább a kapcsolatainkon keresztül, családunkkal, barátainkkal időt töltve. Jézustól is leginkább így lehet tanulni, ha időt töltünk vele. Imádkozva, Bibliát olvasva, a gyülekezetben istentiszteleteken és különböző programokon. De a nyár táborokat és fesztiválokat is tartogat, ahol Jézussal lehetünk, hogy megtanuljuk tőle, hogy Ő milyen, szelíd és alázatos szívű.

Azt mondják, hogy akivel sok időt töltesz, arra fogsz hasonlítani. Ezért érdemes felmérni, hogy kivel barátkozol. Ha Jézussal vagy sokat, hasonlítani fogsz rá. megtanulod tőle a szelíd szeretetet, az igazi, mély alázatot. Ez nem azt jelenti, hogy hason csúszva fogsz járni, épp ellenkezőleg: hiteles tartásod lesz attól, hogy felismered a helyedet a világban.

A mi mennyei Atyánk úgy döntött, hogy Fián, Jézus Krisztuson keresztül lehet Őt megismerni. Az Atya Jézusban mutatkozott be a világnak. Nem egy bonyolult titkosírást megfejtve, nem óriási bölcsességeket olvasva ismerjük meg, hogy kicsoda Isten, hanem Ő személyesen ismerhető meg. Személyes kapcsolaton keresztül. Ez az út bezárul azok számára, akik büszkén, gőgösen úgy gondolják, hogy ők már mindent tudnak, nekik nincs hova fejlődniük. Azok számára nyílik meg Isten megismerésének az útja, akik nyitott szívvel, gyermeki hittel fordulnak felé. Akiknek van bátorságuk kérdezni. Akik elég bölcsek ahhoz, hogy felismerjék, még mennyi mindent nem tudnak, ahogyan Szókratész, az ókori görög filozófus mondta.

Gyerekként sokat hallottam a kérdést: „Kié vagy?” Az utcán megállítottak az idősebbek, és az érdekelte őket, kik a szüleim, kihez tartozom. Az arcomról is megpróbálták leolvasni azokat a vonásokat, amelyek alapján hasonlíthatok egy felnőttre, akié vagyok. Így vagyunk Istennel is. Ha Jézus által mi is Apukánknak szólítjuk a mennyei Atyát, akkor az Övéi vagyunk. Az Ő gyermekei. És mint gyermekei, hasonlítunk rá. leolvashatók lesznek rólunk azok a vonások, amelyeken keresztül az emberek fel tudják ismerni, mennyire szereti őket Isten. Kívánom, hogy a nyáron mindenki ehhez a bennünk lakó Isten-gyermekhez jusson egyre közelebb!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy emberré lettél, hogy emberek lehessünk. Köszönjük, hogy gyermekké lettél, hogy mi mindnyájan Isten gyermekei lehessünk. Köszönjük, hogy Te olyan igát raksz a nyakunkba, ami gyönyörűséges, olyan terhet teszel ránk, ami éppen megfelelő súlyú. Add nekünk erődet, hogy a nyár kihívásainak is megfeleljünk, növekedjünk szelídségben és alázatban! Add nekünk a bátorságot, hogy a tőled tanult imádság szavaival együtt így szólítsuk meg az Atyát: Mi Atyánk…

Egy nyelvet beszélünk?

Igehirdetés Mezőberény II. kerületi evangélikus gyülekezetben Pünkösdhétfőn

Alapige: 1Móz 11,1-9

Pécsi egyetemi éveim alatt két és fél éven át a Márton Áron Szakkollégiumban laktam, határon túlról származó magyar egyetemistákkal együtt. Kárpátaljai szobatársnőm a babot paszulynak, a gyermeket pulyának mondta,a tejföl neki tejfel volt, a kell pedig kellesz. Nagyváradról jött szobatársnőm egyszer megkért, hogy tegyem rá a nedves ruhát a kaloriferre, hogy megszáradjon, a sütemény neki csak tészta volt. Ezekben az időkben tapasztaltam meg, hogy bár mindannyian magyarok vagyunk, bizonyos szavaink különböznek, és vannak, amelyek a modernkori, 1920 utáni fájdalmas elválasztottságunkról is tanúskodnak.

Idén a pünkösd ünnepe és a Nemzeti Összetartozás Napja (ami  a trianoni békediktátum aláírásának emléknapja) kivételesen egybeesett. Ma az ünnep másnapján a nyelv és a megértés került az igénk középpontjába.

Bábel tornyának története rövid, de gazdag üzenete van. Elsőként szól az emberi célokról és ambíciókról. Az emberek akarnak tornyot építeni. Céljuk nem kisebb, mint hogy az égig érjenek. Az ember, akárcsak az Édenben, most is Isten helyére tolakszik. Istenné akar válni. Tégláról téglára haladnak, hogy nevet szerezzenek maguknak. Mai tudásunkkal  abszurd vállalkozás, de ők komolyan gondolták. Pedig Isten adott nekünk küldetést: nekünk embernek kell lennünk, Isten képmásának. A teremtés gondviselőiként igazságosan uralkodni a teremtményeken. Mi pedig ez elől menekülünk, és istenséggé akarunk válni. Isten azonban nem hagyja eluralkodni az emberi gőgöt. Micsoda iróniával írja az ige, hogy az Úrnak le kellett szállni az égből, hogy lássa azt a kis légypiszoknyi tornyot, amit az ember tudása és technológiája csúcsán alkotott.

id. Pieter Brueghel: Bábel tornya

A második tanulság a kommunikáció csődjéről szól. Megmutatja ez a történet, hogy ha nem beszélünk egy nyelvet, ha nem értjük meg egymást, vagy ha egyszerűen nem figyelünk a másikra, akkor képtelenség egységben maradni és közös célokat elérni. Mégis, az elválasztottságról szóló történetben is Isten kreativitása mutatkozik meg. Hiszen létrejön a sokféleség, ami az emberi nyelveket jellemzi. Hogy tudjuk élvezni az anyanyelvünk szépségeit, hogy szeretünk játszani vele! Milyen izgalmas és gyönyörű egy másik nyelvet tanulni (persze önként, nem kényszerből)!

Bábel harmadik olvasata az Újszövetségbe vezet minket, a pünkösdi történethez, az egyház születésnapjához. Amikor a Szentlélek leszáll az apostolokra, és azok az utcán elkezdik Jézust hirdetni, a különböző népekből jött emberek mind a saját nyelvükön hallják őket. Így mindenki megértheti az örömüzenet lényegét. Isten maga fordítja vissza a bábeli zűrzavart és szétválasztottságot. Ezzel megmutatja, hogy amikor az Isten-ember kapcsolat helyreáll, akkor az emberek is elkezdhetik megérteni egymást.

Isten ma is feje tetejére állítja a tornyainkat.
Imádjuk a hierarchiát. Csüngünk a rangokon, rendjeleken, pozíciókon. Isten viszont Jézusban megmutatja, hogy az a legnagyobb, aki szolgál. Isten Fia, aki rabszolgamunkát végez, amikor megmossa a tanítványok lábát. Még Júdásét is.

Aztán ott van a szükségletpiramis. Abraham Maslow leírta. Először az étel-ital, alvás, életszükségletek, aztán a biztonság, majd a szeretet, tisztelet, tudás, és csak a legvégén valósítsd meg azt, aki valójában vagy. Jézus viszont azt mondja: először az Isten országát keressétek, minden más ráadásul megadatik.

Vannak nekünk felhőkarcolóink, amiket önhittségünkben építettünk, és ahonnan irányítani vélik egyesek a világot. És ha a légkör és a felhők visszavágnak? Ha a klíma megváltozik "áldásos" tevékenységünk folytán? Ha mindez újabb háborúkhoz és katasztrófákhoz vezet? Ez bizony a felhőkarcolók ledőlését eredményezheti rövid időn belül.

És igen, vannak kastélyok, ahol a győztesek ráerőltetik akaratukat a vesztesekre, de vannak dolgok, amelyek erősebbek a háborús győzelmi mámornál. Például éppen az anyanyelv hatalma, amelyet talán Bábelnek köszönhetünk, de amely Pünkösdbe és Reformációba vezet minket. Magyar Bibliával, magyar nyelven elmondott imával, a magyar kultúra felemelő kincseivel.


Isten azért rombolja ezeket a tornyokat, mert azt akarja, hogy találjuk meg a helyünket. Hogy emberek legyünk, istenek helyett. Hogy Isten legyen Isten, az ember pedig EMBER. 

A Szentlélek olyan nyelvre tanít meg, amit minden ember megért. Ez a nyelv nem szétválaszt, hanem összeköt. A Lélek egységet teremt, és a szeretet nyelvét beszéli. Ezt a nyelvet viszont folyamatosan tanulni kell. Művelni, gyakorolni.

Pünkösdhétfőn történt, hogy a legéndi gyülekezet tagjai nem kívántak élni az ünnep másnapján felkínált úrvacsorával, így mindössze hárman maradtunk a  templomban: húgom, édesapám és én. Családi körben tartottuk meg tehát az úrvacsorai liturgiát, és a gyónó imádság is nagyon személyesre sikeredett. Mire apám kifordult az oltártól, már ő is sírt és mi is. Családi terheink, tragédiáink ránk zúdultak, de Isten fel is szabadított minket alóluk. Ez az egyik legerősebb Szentlélek-élményem. Végre egy nyelvet beszéltünk apámmal, még ha az a könnyek nyelve volt is!

Isten kétszer száll le a mennyből a Bibliában. Egyszer Bábelnél, hogy összezavarja az embereket, aztán Jézusban, hogy helyreállítsa a közösséget. Ebben a közösségben vagyunk most együtt, Hogy újra egy nyelvet beszéljünk.