Apostolok Tétlenségei 2. - Szívencsapás

Bezzeg régen minden jobb volt, a Szentlélek is viharosabban fújt. De ma nem a látványos jelekről lesz szó a 2. fejezet kapcsán, mint a lángok, a szélvihar vagy a nyelveken szólás. Hanem a Szentlélek legfontosabb munkájáról, a szíven találásról. 

Amikor még csak álmodoztam arról, hogy majd lelkész leszek, általában egy hatalmas sportcsarnokba képzeltem el magamat, mint igehirdetőt. Több ezer ember ámulattal hallgatja, ahogyan prédikálok, és tömegek özönlenek az igehirdetés végén a színpadhoz, hogy megtérésük jelét adják. Valahogy azt hittem, a Szentlélek egyebet sem tesz, mint az én nárcisztikus vágyaimat igyekszik kielégíteni. És az efféle képzelgések közepette nagyon is szentnek éreztem magam. Hiszen én nem amolyan motivációs szélhámosként, MLM-hálózatépítőként kívánok az emberekre hatni, őket behálózni. Én az IGÉT akarom hirdetni. Hogy eközben kicsit én is híres és népszerű legyek, az persze nem volt ellenemre. 

Azóta hirdettem már az igét hatalmas, de elnéptelenedett alföldi templomokban, 2 embernek, mint Bergman Úrvacsorájában. Jártam a szórványgyülekezetekben, ahol már csak havi egyszer van istentisztelet, de néha az is elmarad az érdeklődés hiányában. Helyettesítettem Budapesten, a 2 milliós metropolisban, ahol valahogy mégis egyre kevésbé tudjuk megszólítani az embereket. Érkezett már számos visszajelzés a prédikációimra a szokásos "szépen beszélt" mellett a "mélyen igei volt", "ezt végre megértettem", "most újat mondtál, erre így még sosem gondoltam", "szerintem képzavaros volt", "egy ilyen kislánytól nem is számítottam jobbra" skáláján mozogva szinte minden előkerült már. 

Forrás: Pixabay

Még soha, egyetlenegy árva megveszekedett alkalommal sem jött oda hozzám senki azzal a kérdéssel: "Mit tegyek?" És nagy mázli, hogy senki sem kérdezi ezt meg, mert nem tudnék mit válaszolni. Mert én teszem-e azt, amit erre a kérdésre válaszolnom kéne? "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te mind a te házad népe." (Ap.csel 16,31) "Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." 

Beengedem-e a Szentlelket, és hagyom-e, hogy szíven üssön? Teli ököllel. Hiszen, <<amikor Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus azt mondta, "Térjetek meg!", azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen>> (Luther 95 tétele). Én meg ki akarom pipálni ezt egy önéletrajzi bekezdéssel? Vagy az előírásos gyónási kérdésekkel? De ki lehet-e bírni úgy az életet, hogy a Szentlélek minden nap jön a tappancsokkal, és újra meg újra kiüti a szívemet? Ha viszont nem teszi, akkor a szívem szövetéből egyre több és több hal el. Csak egy vízszintes csíkot húzok egy sötét monitoron, és azt csúfolom életnek. 

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy van egy biztonságos kis hiedelemrendszert nyújtó szubkultúrám. A keresztény nap mint nap belemerül Jézus keresztségébe. Meghal és feltámad. Ha meg akarom úszni a meghalást, a feltámadásból sem részesülök. Ha viszont van bátorságom a halálhoz, olyan ajándékot kapok, amely minden képzeletet felülmúl. Semmi káprázat, semmi lárma, nincsenek show-elemek. Nem zúdul a rajongó tömeg, hogy dedikáltassa velem a könyvemet. Van viszont új élet. Számomra és a hozzám tartozók számára. Mindazok számára, akiket csak rajtam keresztül akar magának elhívni az Úr.

Apostolok Tétlenségei 1. - "Nézz, nézz az ég felé" Ja, nem.

Új bejegyzéssorozatomban az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv alapján olvashattok gondolatokat. A maiban az első fejezetről lesz szó, amely Jézus mennybemeneteléről ír. 

"Nem a ti dolgotok", "erőt kaptok" és "tanúim lesztek". Jézus szavai komolyan mellbevághatták a tanítványokat. Amikor Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, a tanítványok elfutottak. Megbuktak. Amikor Pétert megkérdezték, hogy tanítvány-e, háromszor is letagadta, hogy ismerné Jézust. Megbukott. Amikor az asszonyok üresen találták a sírt, és beszámoltak arról, hogy feltámadt, a tanítványok nem hittek. Még Tamás sem hitt a férfi tanítványoknak, amikor arról beszéltek, hogy látták őt. Jézus pedig további 40 napon át megjelent nekik, újra és újra magyarázva az Isten Országát.

És most megint azt mondja nekik Jézus: "Nem a ti dolgotok". Még mindig nem vágják. Még mindig azt hiszik, hogy Jézus földi királyságot fog alapítani. A politikai-gazdasági rendszer bajai, a római elnyomás, Izrael népének megosztottsága nagyon is aggaszthatták őket. És nem. Jézus nem állítja helyre az országot. Most még. És nem mondja azt sem, hogy mikor. Bennünk is hasonló kérdések ordítanak "Nem ebben az időben?" Nem most? Mikor? Meddig még? Tanulságos, hogy Jézus egy másik helyen azt mondja, hogy még a Fiú sem tudja, hogy pontosan mikor jön el újra. Csak az Atya. Istennek vannak titkai, még előttünk is. Azt, hogy mikor állítja helyre a teremtést, nem kötötte az orrunkra. Ez minket nagyon bosszant. Újra meg újra azon spekulálunk, hogy kiszámítsuk az időpontot vagy Isten elébe sietve megkíséreljünk a földön paradicsomot alapítani. Jézus mondata fejbe kólint: "Nem a ti dolgotok". 

Forrás: Pixabay

"Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek." Jézus alternatívája egy ígéret. Olyan ígéret, amely ősi próféciákat erősít meg. Isten a saját Lelkéből ad a népének. Még a szolgák és a szolgálólányok is az Ő szavát fogják szólni. Nem kevesek kiváltsága lesz ez az ajándék, hanem a legkisebbeké is, mindenkié, bárkié. A tanítványok szeparációs szorongásban szenvedtek. Újra visszakapták Jézust, és olyan nehéz nekik elképzelni, hogy most újra elmegy, láthatatlanná válik számukra. Ez a mennybemenetel legalább olyan para lehetett, mint amikor a kisfiam sír utánam, ha elmegyek itthonról, és tovább bámul az ajtó felé, ahol utoljára látott eltűnni. Így bámulnak a tanítványok is az ég felé. Ha az angyalok nem szólnának rájuk, talán Lót feleségéhez hasonlóan odaragadnának, sóbálvánnyá meredve. A múltba révedés, a hamis nosztalgia kísértése ez. Minket, mai tanítványokat is állandóan meglegyint. "Milyen szép is volt az ébredéskor, a '40-es években!", "Micsoda lendületet kapott az egyház a rendszerváltás utáni első időkben!" "Amikor megtértem, Isten mintha minden nap személyesen szólt volna hozzám, most pedig kiüresedtem." Mintha Isten ígérete csak a múltra nézve lenne érvényes, a jelenhez és jövőhöz nem volna köze. Jézus viszont azt mondja, jobb nekünk, ha ő elmegy, mert elküldi hozzánk a Pártfogót. Ki ez a Pártfogó?

Amikor fiatalkorúként valaki bűnelkövetővé válik, pártfogót rendelnek ki mellé. A felügyelőtiszt nemcsak ellenőr, hanem egyfajta mentor is, aki segít a fiatalnak rehabilitálódni, valahogyan beilleszkedni a társadalomba. Ilyen értelemben Pártfogó a Szentlélek. A különböző bibliafordítások nevezik még "Szószóló"-nak, "Vigasztaló"-nak, de hívhatnánk egyszerűen csak "Ügyvéd"-nek is. Valaki, aki mellénk áll, legfelsőbb megbízással, megszólít, megihlet, elhív, egybegyűjt, tanít, bátorít és erőt ad. Aki valóságosan jelenvalóvá, kortársunkká, velünk együtt jelen idejűvé teszi Jézus Krisztust. Ezt az ígéretet kapták a tanítványok. Még nem tudták elképzelni, hogyan fog kinézni, amikor eljön a Szentlélek. Ezt nem lehet előre elmagyarázni, és még utólag is rettentő nehéz szavakkal leírni. 

"Tanúim lesztek"- talán ez a legnehezebb. VI. Pál pápa mondta, hogy az egyháznak ma nem elsősorban tanítókra, hanem tanúkra van szüksége. Ennek a gondolatnak az érvényessége Jézusra megy vissza. Azt szívesen idézzük emlékezetünkbe, hogy az ún. "missziói parancs"-ban Jézus arra szólított fel minket, hogy tegyünk tanítvánnyá minden népet. Ennek a parancsnak viszont amolyan "konkvisztádor" értelmezést adtunk, mintha Jézus arra hatalmazna föl minket, hogy a saját vélt és valós igazságunkat erőltessük rá mindenkire, nem válogatva az eszközökben. Ilyen értelemben nagyon is vágyunk arra, hogy hatalommal, tekintéllyel rendelkező tanítók legyünk. Jézus viszont nem kéri, hogy legyünk tanítókká, sőt, óva int attól, hogy embereket nevezzünk annak, hiszen egy közös tanítónk van, a Krisztus. Aki tanító akar lenni, az kösse fel a gatyáját, mert szigorúbban fogják megítélni a szavait és a tetteit, írja Jakab apostol. A sok különböző tanítóra hivatkozás pedig már a korinthusi gyülekezetben is szakadásokat okozott. 

A tanú helyzete más. A tanúnak nincs isteni tekintélye. A tanú nem birtokolja az igazságot. A tanú még abban a helyzetben sincs, hogy megítélje, mi az igazság. A tanú nem bíró. A tanúnak "csak" az van, amit látott és hallott. Amit megtapasztalt. János apostol hozzáteszi: "amit kezünkkel tapintottunk" - mert ők taktilisan is érezték a feltámadt Jézust hús-csont valójában. A tanító beszélhet felsőbbrendűen, "ex cathedra"-kijelentésekben, a tanúnak csak a szubjektív nézőpontja van. A tanú szavát, sőt szavahihetőségét is kétségbevonhatják. Ráfoghatják, hogy részeg vagy hogy őrült. Előhozakodhatnak a múltbeli bűneivel, lekicsinyelhetik a tudatlansága, a szegénysége miatt, vagy azért, mert nő vagy rabszolga. A tanú nem egy katedrán áll, hanem a tanúk padján ül. Jézus tanúi abban különlegesek, hogy nem lehet őket keresztkérdésekkel zavarba hozni. "Egyet tudok: vak voltam, és most látok." "Nem vagyok én bolond, nagrabecsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok." Jézus tanúinak ugyanis maga a Szentlélek súg. Ő juttatja eszükbe, amit mondaniuk kell. Ő a leghatalmasabb Pártfogó, aki szembeszáll a Vádlóval. 

Jézus nem azt mondja, hogy "legyetek tanúim", hanem ígéretként fogalmazza meg: "tanúim lesztek". A tanúk küldetése a föld végső határáig szól. Nem biztos, hogy mindenkinek el kell mennie a világ másik végére, de a saját ajtónkon azért mindenképp ki kell lépnünk. Tanúként nem bújhatunk el, nem zárkózhatunk be. Lehet, hogy Jézus először a saját családod tagjaihoz küld. Ez olykor még nehezebb, mint idegenekkel szót váltani. Lehet, hogy Jézus azt kéri, tanúskodj róla olyanok között, akik ellenszenvesek neked, sőt, akik ártottak neked. Akár így, akár úgy, a szeretet kihívását kell teljesítened, és ez a szó szoros értelmében KI-HÍVÁS. Jézus kihív a szokásaidból, a kényelmedből, a múltadból, és egy új úton indít el. Így leszel te is tagja a kihívottak közösségének, az eklézsiának, vagyis az egyháznak. 

Férjem találóan fogalmazta meg: "Azért VALAMIT mindenképpen tenniük kellett a tanítványoknak, különben az lenne a címe a könyvnek, hogy <<Az apostolok tétlenségei>>" A cselekvést ők speciel azzal kezdték, hogy vártak. Vártak és imádkoztak azért, amit még maguk sem tudtak elképzelni. Imádkozz azért, hogy Isten cselekedjen veled úgy, ahogyan ma még el sem tudod képzelni!