Mi minden történhet veled egy hét alatt Budapesten?

Ebben a városban előfordulhat veled, hogy megállsz egy kis téren Erzsébetvárosban, amelyet Kéthly Annáról neveztek el, hogy elolvasd a tábláról, ki is volt ez a különleges magyar nő, mire a melletted álló barátod felhívja a figyelmedet, hogy "látni a csillagokat".

Ebben a városban előfordulhat veled, hogy jössz ki a Nemzeti Színházból, és vársz a 2-es villamosra, és a megállóban ugyanazt a népdalt kezded el dúdolni, amit a melletted álló.

Ebben a városban még az is előfordulhat veled, hogy mész a munkahelyedre, ami egy budai társasházban van, és a kapunál beleütközöl egy idősebb úriemberbe, aki az alattatok lakó néninek virágot hozott, s mivel nem találja otthon, rád bízza a cserepes növényt, hogy gondozd "Katóka hazatéréséig".

Ebben a városban előfordulhat, hogy egy héten többször is találkozol ugyanazzal az ismerőssel, hol megtervezetten, hol spontán módon, és egyszer csak rádöbbensz, hogy vannak barátaid, akik tényleg szeretnek.

Ebben a városban megeshet az is, hogy a szokásos útvonaladon azzal kell visszautasítanod a legfrissebb Fedél Nélkül-t, hogy "kösz, ez a szám már megvan", és vidám szívvel adhatsz némi aprót.

Ebben a városban megtörténhet veled, hogy 15 percen belül két oldalról is láthatod a kivilágított Magdolna-tornyot a várban: a pesti oldalon a villamosból kikukkantva, a budain pedig a Déli aluljáróból kibukkanva.

Ebben a városban az is megtörténhet veled, hogy egy addig idegen, hajlék nélküli roma lánynak egyszer csak elmondod, hogy te is akartál már meghalni, és akkor a két kutyád mentett meg. Megeshet, hogy meglátod a lány szemében felcsillanni a reményt, amikor megígéred, hogy imádkozni fogsz érte.

Újragomboló

Oké, már több, mint egy fél éve nem írtam. Bocsánatot kérek, különösen azoktól, akik megtiszteltek azzal, hogy rendszeresen olvasták a blogot. Alkotói válságba kerültem. Ennek lényege az volt, hogy hirtelen nem tudtam mit kezdeni a népszerűséggel, és azzal, hogy sokszor olyanok olvassák a blogot, akiket egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevéssé ismerek.

Elszomorított a magyar blogkultúra (és benne a magyar keresztény blogkultúra) állapota is. Úgy éreztem, a sok panaszkodással és azzal, hogy önkritika nélkül kritizálunk másokat, egy ördögi kört hozunk létre, amelynek szükségszerűen meg nem értés, kölcsönös acsarkodás a vége, nem pedig a valódi párbeszéd. Nem tudtam hol a helyem egy ilyen blogkultúrában, mi az a sajátos hang, amit én képviselhetnék.

A váltás igénye akkor erősödött meg bennem, amikor Hutter Renátó barátom posztolt egy számot a Facebook-on (Pajor Tamástól a Szeretem Pestet című számot). Rájöttem, hogy a magam módján és is szeretem ezt a várost, a benne élő embereket a hajléktalanoktól a miniszterelnökig. Igen, jól olvastátok, mindenkit. Nem akarok tökéletesen megkeményedni, nem meglátni az embert az emberekben.

Ezért elhatároztam, hogy átalakítom (újragombolom) a blogot. Sokkal naplószerűbb lesz, abból a szempontból, hogy 1-3 naponta lesz rajta új bejegyzés. Továbbra sem érintem közvetlenül a közéleti vagy a teológiai témákat kognitív szempontból, inkább azokat a kincseket gyűjtöm egybe, amelyek napközben elém futnak. József Attila szavaival, egész nap "Isten-hulladékot" fogok gyűjtögetni, hogy aztán elétek tárjam: vegyétek ki belőle, ami ehető vagy hasznosítható!

Azt hallottam, hogy "savoring"-nek hívják azt a képességet, hogy a negatív impulzusokkal szemben a nap során engem érő ingerekből ki tudom választani, és erőforrásként használni azokat, amelyek ízként, illatként, színként, az élet jeleként jelennek meg a számomra. Ebből - amennyit tudok- szeretnék közkinccsé tenni. Mert Isten jelen van. Most.