Értelmes élet

Dialógus igehirdetés házasság hete alkalmából Ötvened vasárnapján Péld 9,10 alapján

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.”

GLÓRI: Máté, neked milyen emlékeid vannak erről az igeversről?

MÁTÉ: Alapélményem az, hogy sokáig nem értettem ezt a verset, hogy mit is akar jelenteni. Harminc éves korom körül hallottam erről egy igehirdetést (már nem emlékszem, hogy mit mondott róla a lelkész), az autóban szüleimmel nagyszüleimhez menet kifakadtam, hogy „mi ez a hülyeség?”. Hogy lehet a félelem az alapja a bölcsességnek? Tudni kell rólam, hogy akkoriban kezdtem megszabadulni számos félelemtől, ami addig engem gyötört. Éppen azt éreztem, hogy végre semmitől és senkitől nem kell tovább félnem ebben az életben, és ettől felszabadultnak éreztem magam. Ezek a félelmek azonban a földi világhoz kötődtek, ami nem azonos az istenfélelemmel, sőt éppen abból fakadtak, hogy Isten az én életemben nem a középpontban volt.

Glóri, neked milyen kapcsolatod van ezzel az igével? Fel tudod oldani a benne lévő feszültséget?

GLÓRI: Kamaszként nekem is komoly gondot okozott ez az istenfélelem szó. Evangélikus iskolába jártam, ahol előszeretettel dobálóztak ezzel az igeverssel, és a felnőttek (tanárok) általában azt értették rajta, hogy fogadjunk szót az idősebbeknek, ne kérdőjelezzük meg a bölcsességüket, mert az az istenfélelem. Kicsit azt éreztem, hogy a felnőttek összekeverik önmagukat Istennel. Pedig az idősebb, okosabb, tapasztaltabb ember is ember marad. Tartsuk fenn magunknak a tévedés lehetőségét.

Már pszichológusként és teológusként fogalmaztam át magamnak, hogy az istenfélelem nem azt jelenti, hogy rettegünk Istentől (pl. attól, hogy megbüntethet vagy a pokolra küldhet), hanem azt, hogy Istent Istennek tartjuk, vagyis senkit és semmit nem tartunk nála nagyobbnak, jobbnak vagy fontosabbnak. Ha pedig Isten az Isten, akkor az ember ember maradhat és nem kell Isten székébe ülnie. Máté, a második tagmondat – amit kevesebbszer szoktunk idézni – hozzátesz valamit most a neked a mondat jelentéséhez?

MÁTÉ: Igen, a Szent szóra sokáig úgy gondoltam, mint ami megismerhetetlen, elérhetetlen, valami, ami nem én vagyok. Itt viszont pont arról van szó, hogy a Szent megismerhető. Mi ismerjük meg Őt, vagyis van közünk hozzá. Nem csak hogy megismerhető, de a megismerése értelmet is ad. Az én szeretetnyelvem a minőségi idő, vagyis szeretem a rendelkezésemre álló időt értelmes tevékenységekkel eltölteni. Ha a Bibliát olvasom vagy az igét hallgatom, akkor mindig úgy érzem, hogy ez nem kárba veszett idő. Mert Istenhez kapcsolódhatok általa. A munkámban is az értelmet keresem. Majdnem két évtizedet töltöttem el úgy, hogy különféle munkákat végeztem, amelyeket értelmetlennek éreztem. Tavaly augusztus óta azt élem meg, hogy egy nehéz, de legalább reményteljes hivatást gyakorlok. Ahogyan a tanítványaimmal igyekszem megismertetni Istent, úgy én is egyre jobban megismerem Őt.

Eljegyzésünkre kapott mézeskalács-szív (saját fotó)

Ugye most a házasság hetében vagyunk, és ezt a mai igehirdetést is részben ennek jegyében szerveztük. Te mit gondolsz, Glóri, könnyebb neked úgy félned Istent, hogy a férjed is istenfélő?

GLÓRI: Nekem egy sajátos teológiám van a házasságról. Szerintem a házasság olyan, mint a demokrácia. Nem tökéletes rendszer, de a legjobb, amit eddig kitaláltunk. Merthogy mi találtuk ki. Szerintem a házasság nem isteni, hanem emberi találmány, de egész jól is betöltheti a funkcióját, és Isten megáldja, ha kérjük. (Sőt, még a nem hívők házasságát is megáldhatja, mert az egyház nem birtokolja az Isten áldását, hanem közvetíti.) Viszont látok egy nagyon rossz tendenciát a kereszténységben, hogy sokszor a házasságot, a családot vagy ennek mintaszerű ideálját tesszük az Isten helyére. Például, amikor olyat mondunk egy lánynak, hogy Istennek csak az tetszik, ha te feleségként és anyaként teljesedsz ki, ezzel óhatatlanul a házasságra való vágy vagy a feleség és anyaszerep válhat az identitásunk alapjává. De ugyanígy a férfiaknak is kihívás lehet, hogy az, hogy én megfelelek ennek a társadalmi elvárásnak, hogy „van szép családom, karrierem, pénzem, autóm stb.”, akkor ebből merítem az önbecsülésemet, és már nem abból, amit Isten tett értem. Ez így ellentmond az istenfélelemnek. Szerintem a házasság akkor jó, ha nem cél, hanem eszköz. Ha együtt követjük Jézust, akkor épülhetünk egymás hite által, erőt meríthetünk az egymásért mondott imákból, a közös bibliatanulmányozásokból, és egy különleges érték lehet a kapcsolatunkban, hogy Jézus már minden bűnünket megbocsátotta. Ebből inspirálódhatunk, hogy mi is bocsássunk meg egymásnak.

Te mit gondolsz erről, Máté?

MÁTÉ: Azt gondolom, hogy Isten jól ismerte fel azt, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni”. Én kamaszkorom óta vágytam egy társra, de az ezzel kapcsolatos próbálkozásaim nem voltak túl sikeresek. Végül éppen akkor sikerült megállapodnom melletted, amikor már ezt az egészet nem akartam annyira görcsösen. Amióta házasok vagyunk, közelebb kerültem Istenhez, de nem a házasság tényétől, mert Istenhez úgy is közel lehet kerülni, ha remete vagy a bakonybéli szentkútnál (mint Gellért püspök). Akkor tud segíteni a társad ebben, ha ő is közvetítőjévé válik Isten szeretetének, tehát kapcsolatban van Istennel is, meg veled is.

Sokáig nem értettem, hogy miért erőltetik az egyházban, hogy hívő párt kell találnunk magunknak (most sem szeretem, ha bárki bármit rám erőltet). Lehetsz te jó ember úgy is, hogy nem vagy hívő, élhetsz jó házasságban úgy is, hogy nem vagy hívő. Ha viszont mindketten hívők vagytok, akkor a földi házasságon túl még Isten örök életre vonatkozó ígérete is összekapcsol titeket. A házasság nem fog létezni már abban a formában, ahogyan most ismerjük, de nem is lesz rá szükség, mert az örök boldogságban leszünk együtt, függetlenül attól, hogy milyen életállapotban kaptuk az elhívást.

Szerinted Jézus hogyan van jelen a mi házasságunkban?

GLÓRI: Erről egy eléggé unortodox sztori jut eszembe a Bibliából. Merthogy kevés keresztény házaspárt ismerünk, és azokról is kevés az információ (például Priszka és Akvila, Pál munkatársai). Nem igazán van előttünk ebben jó, követendő példa, ahol leírnák, hogyan is kell ezt csinálni. Viszont van egy ellenpélda, Anániás és Szafira, akik azt hazudják a gyülekezetben, hogy az egész vagyonukról lemondtak azért, hogy a közösségnek adják, de valójában félretettek maguknak „öreg napjaikra”. Egyrészt nem bíztak Isten gondviselésében, másrészt jobbnak akarták mutatni magukat, mint amilyenek valójában voltak. Vagyis a képmutatás bűnébe estek.

Én azt szeretném, ha továbbra is azok lennénk, akik vagyunk. Megigazult bűnösök, akik Jézus vére által bűnbocsánatot és új életet nyertek. Jézus úgy van jelen az életünkben mint a hitünk és a megbocsátásunk forrása. Jézus, aki örök életre vezet minket, mi pedig együtt követjük Őt.  Te szívesen lennél a házasság hete reklámarca?

MÁTÉ: A hitemet nem a nagyvilág számára szeretném élni, hanem Isten felé. Távol áll tőlem a keresztény celebkultusz. Az ünnepek, kiemelt napok, hetek arra jók, hogy felhívjuk a figyelmet valamire, de ez nem azt jelenti, hogy azzal a dologgal nem kell foglalkozni az év hátralévő részében. Aki magyar, az az év minden napján magyar. Aki fontos neked, az nem csak a születésnapján vagy anyák napján vagy Valentin napkor fontos. Az ünnep jelzőfény. A házasság nem attól működik, és nem az a szeretet, hogy az év egy napján veszek egy csokor virágot. A szeretet napi döntések sorozata.

Imádkozzunk!

GLÓRI: Úr Jézus Krisztus, te a házasoknak, az egyedülállóknak, az elváltaknak, az özvegyeknek és mindenféle embernek megmutatod az istenfélelem útját, amely által értelmes életet élhetünk. Kérünk add, hogy identitásunk Benned gyökerezzen, tőled nyerjük a türelmet, hűséget és megbocsátást, amire szükségünk van. Ámen