Igehirdetés Gyomán és Mezőtúron június
14-én, az Üzenet napján Lk 14, 15-24 alapján
„Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tűnik szemedbe ez az estély?
Ötven,
jaj ötven éve - lelkem visszadöbben -
halottjaim is itt-ott, egyre többen -
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen.
de pattanó szivem feszitve húrnak,
dalolni kezdtem ekkor azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony, ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
vendége voltam.” (Kosztolányi Dezső: hajnali részegség, részlet)
Kosztolányi Dezső halálos betegségében, egy
álmatlan éjszaka végén csodálkozott rá a hajnali égbolt varázslatos
szépségeire, amely mint egy pompás bál vége tűnt a szemébe. A költő megérzett
akkor valamit. Vagy Valakit. A csupa nagybetűs VENDÉGLÁTÓT, akinek, úgy
érzi, ő is a vendége volt.
Mi jut eszünkbe a vendég szóról? Elvárások,
amelyek nyomasztanak? A vendéglátás kötelezettsége? A viszonzás fontossága?
Hogy szépen ki kell öltözni, udvariassági szabályoknak megfelelően viselkedni?
Mindez az ókorban talán még fontosabb és szabályozottabb volt, mint manapság.
Amikor Jézus ezt a példázatot mondja, maga is egy vendégségen ül az asztalnál.
Arról beszél, ami éppen történik. Sőt, nem is ő maga hasonlítja Isten országát
egy vendégséghez, hanem egy másik vendég! Jézus pedig ezzel a történettel
felel. S ezen a ponton szégyenkeznünk kell. Mert ez a példázat arról szól,
hogy Isten országának a vendége BÁRKI lehet. Onnan senki nincsen kirekesztve.
nemcsak a privilegizáltaknak szól a meghívás, hanem a vakoknak, sántáknak,
szegényeknek. Sőt, mivel bőven van még hely, még azokat is behívják, akiket
szinte kényszeríteni kell, mert tudják magukról, hogy teljes mértékben
méltatlanok erre a meghívásra. Azokat, akik kívül rekedtek a városfalakon
(Jézus korában például a leprásoknak és a prostituáltaknak nem engedték, hogy a
városban éjszakázzanak). A szolgák a perfifériára mennek, és onnan hívják
azokat, akik semmit sem tudnak adni a házigazdának.
Azért kell bocsánatot kérnünk, mert Jézus
szavait századokon át kiforgattuk. A kirekesztés ellen mondott példabeszédet
arra használtuk, hogy többek között zsidó embertársainkról megpróbáljuk bizonygatni,
hogy – úgymond - méltatlanná váltak
Isten országára, mint akik visszautasítják a meghívást. Nem vettük észre, hogy
közben mi vagyunk azok, akik azt gondoljuk, zsebünkben van a VIP belépő. Jézus
szavai világosak: senkinek nincsen a zsebében a belépő. Jézus korában a
meghívás egy dinamikus, többkörös elköteleződés volt. Az első meghívás után a
második körben, amikor a szolga szólt, hogy készen van a lakoma, már hatalmas
sértés volt bármilyen indokkal visszautasítani a meghívást. Ha a vendéglátó
maga Isten, akkor a sértés még súlyosabb. Kosztolányi meg is állapítja magáról,
hogy mi mindenről maradt le, miközben mindennapi ügyes-bajos dolgai lekötötték
a figyelmét. Lemaradt arról a szépségről és gazdagságról, ami pedig minden
hajnalban ott várta az égen. Mint amikor a gyerekünk odahozza a rajzát, hogy
megcsodáljuk, de mi pillantásra se méltatjuk.
Játszunk el egy pillanatra a gondolattal,
hogy tényleg van egy Mindenható Úr, aki mindannyiunkat vendégül lát ebben az
életben. Egy asztalnál ülünk, akár tetszik, akár nem. Egymásra vagyunk utalva. Senki
nem azért van itt, mert megérdemli, hanem mindenki azért van itt, mert
meghívást kapott. Az asztalnál nemcsak azok kapnak helyet, akik nekünk
szimpatikusak, akik hozzánk hasonlóak vagy akikkel kényelmes együtt lenni. Mindenkinek
van helye.
Jézus pedig azt mondja, hogy az ő
megérkezésével ez az asztal meghosszabbításra kerül. Az örökkévalóságba nyúlik.
Ha nem törődöm a meghívásával, akkor magamat zárom ki a lakomáról. Ha a
gazdagok lefitymálják Isten vendégségét, akkor majd hívja a szegényeket. Isten
nem lesz kisebb attól, ha én fennhéjázva hirdetem, hogy nincs szükségem rá.
Valójában magamat csapom be, magamat rövidítem meg, ha nem Őt keresem, aki
minden földi dolognál nagyobb.
(Most abból az alkalomból is együtt
vagyunk, hogy emlékezzünk arra, amikor az embertelenség, a vagyonelkobzás és a
gyilkosság törvényerőre emelkedett. A szolidaritás pedig - úgy tűnt – teljesen kiveszett az emberekből.
A távozók, akiket a hatalom ki kívánt irtani az Élők Földjéről, mégis hallottak
egy hangot, az evangélikus templom harangjának a hangját, amely akkor és ott az
élet hangjává vált számukra. Az igazság hangja volt, mert kimondta: meghalni visznek
titeket. A szolidaritás hangja volt, mert a harang nemcsak az istentiszteletre
szólít, hanem a veszélyre is figyelmeztet árvíz vagy tűzvész idején. A gyűlölet
áradása pedig olyan veszély, ami nemcsak az áldozatokat gyilkolja meg, hanem az
elkövetők lelkét is megöli. Ahogyan Káint figyelmeztette egykor az Úr, amikor
még csak készült meggyilkolni a testvérét: „a bűn az ajtó előtt leselkedik, és
rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.” 1Móz 4,7)
Az az imádságom, hogy halljuk meg mi is a
harang szavát, Isten igéjének a szavát, amikor minket szólít, és azt halljuk
meg belőle, amit a nagy vendéglátó Úr konkrétan nekünk akar üzenni itt és most.
Gyere, úgy, ahogy vagy. Nem számít, mit értél el, mit vettél vagy sikerült-e a
házasságod. Nem számít, hogy ép vagy-e vagy fogyatékos. Eltartó vagy eltartott.
Nem számít, mi van a múltadban. Nem számít a származásod, a vallásod vagy a
kultúrád. Nem számít a bőröd színe, vagy bármilyen genetikai örökséged. Nem számít
a teljesítményed. Az sem számít, hogy rajta voltál-e a VIP-listán vagy sem. Egyedül
az számít, hogy ha hallod a hívását, és felismered, hogy itt most tényleg az
Univerzum Ura szólít meg egy vasárnapi igehirdetésben vagy szombati imában,
vagy hétfő kora reggeli kelésben vagy egy inszomniás éjszaka hajnalán. Hív
téged. Mit felelsz neki?
Imádkozzunk!
Urunk, te vagy mindnyájunk vendéglátója,
akár erről az életről, akár az örök életről beszélünk. Kérünk, add, hogy ne
vessük meg a te hívásodat, sem azokat az embertársainkat, akikkel együtt
vendégeskedünk. Adj nekünk irgalmas szeretetet, együttérzést, hogy a gyűlölet
áradásának tudjunk és akarjunk gátat vetni minden időben. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése