Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán
Szentháromság vasárnapján Jn 3,1-15 alapján
Kedves testvérek!
Ki volt már úgy közülünk valamivel, hogy
bármit hajlandó lett volna megtenni, hogy elérje azt a dolgot? Bármit
megtennék, akár a fél karomat vagy a szemem világát is odaadnám, hogy
megtörténjen az a valami, amit szeretnék, elérjem, amire vágyom. Megszabadulni
valamitől, megmenteni egy szerettemet, elérni, hogy engem szeressenek. Vannak
olyan területei az életünknek, ahol bárhogy is törekszünk a kontrollra, nem tudjuk
uralni az eseményeket. Ilyen például az életünk eleje és a vége. Nem mi
kértük, hogy erre a világra szülessünk, és nem mi döntjük el, hogy meddig
maradunk. Mindez egyszerűen nincs a kezünkben. De mindezt nagyon nehéz
elviselni.
Nikodémus egy idős ember volt. A zsidók
egyik vezető embere. János evangéliuma egy másik igehelyéből arra is
következtethetünk, hogy gazdag ember volt. Tekintélyes tagja lehetett a
nagytanácsnak, farizeus, aki különös pontossággal igyekezett betartani a mózesi
törvényeket. Mégis volt valami, amire mindennél jobban vágyott. Valami, amit
mégsem tudott birtokolni. Jézushoz azért megy el egy csendes éjszakai órán,
hogy válaszokat kapjon. Jézus pedig, szinte belelátva Nikodémus szívébe, az
örök életről, Isten országáról kezd beszélni.
Jézus nem dicséri meg Nikodémust, hogy
milyen precízen tanította és tartotta mindezideig a törvényt. Valami egészen
mást, radikálisan új dolgot mond. Újonnan kell születnetek. Az eredeti görög
kifejezés, az anóthen nemcsak azt jelentheti, hogy újonnan, hanem azt is:
felülről. A farizeusok buzgósága emberi mértékkel mérve tiszteletre méltó
volt ugyan, mégsem volt alkalmas arra, hogy általa beléphessenek Isten
Országába. Ahogyan a törvényadó, Mózes sem volt erre méltó vagy alkalmas,
csupán megpillanthatta az Ígéret Földjét a Nébó-hegyről. Ez egy előkép is
számunkra, hogy a mózesi törvény nem alkalmas arra, hogy Isten ígéretét
elnyerjük általa.
Ez a dolog Nikodémus számára élet-halál
kérdés. Neki már nincs sok ideje. A zsidók nem hittek a reinkarnációban. Tudta
tehát, hogy csak ez az egy élete van. Jézus azt mondja, Isten Országába nem
a teljesítményünk vagy az előéletünk alapján lépünk be, hanem a víztől és
Lélektől születés által. Ki ez a Lélek? A Szentlélek, Isten Lelke.
Emlékszünk a múlt heti papírszínházra, amit a gyerekeknek meséltem? A végére biggyesztettem némi
hitvallásismeretet. Egy kicsit az Ágostai Hitvallásból, és nem utolsósorban a Kis
Kátéból, ahol Luther kimondja: „Hiszem, hogy saját magamtól nem tudnék az én
Uramban, Jézus Krisztusban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott
el engem az evangélium által…”
A Szentlélek, mint egy mennyei édesanya
szül újjá minket a Jézus Krisztusban való élő hitre. Ezt senki sem a maga
erejéből vagy érdeméből csinálja. A hitet nem is lehet csinálni. Ez persze nem
azt jelenti, hogy az egyházra nincs szükség. Az egyház, a gyülekezet azonban
nem cél önmagában, hanem eszköz. Isten Országa a cél. A Szentlélek azért
gyűjt minket egybe, hogy az ige és a szentségek által minket Isten szeretett
gyermekeivé tegyen, egymásnak pedig szerető testvéreivé. Ha Isten gyermeke
vagy, akkor a melletted ülőnek pedig testvére vagy. A gyülekezet úgy tartozik
össze, ahogyan egy családnak a tagjai. Ez nem egy baráti kör vagy a közös
érdeklődésűek szent klubja. Minket az köt össze, hogy hisszük, ugyanaz az Isten
teremtett, váltott meg és szentelt meg minket.
Mai napon Szentháromság ünnepe van.
Valószínűleg ez az az ünnep, aminek a nevét a legtöbbet halljuk (mert ugye
kimondani mindig kimondjuk az összes Szentháromság ünnepe utáni vasárnapnál
is), mégis legnehezebb megmagyarázni, hogy miről is szól. Mert ha a pünkösdöt
is nehéz megmagyarázni, akkor mit mondjunk a Szentháromságról, aminek a
titkáról Szent Ágoston is azt álmodta, hogy olyan kimeríthetetlen, mint a
tenger.
Ezért sokszor nem is magyarázzuk, hanem
dicsérjük és imádjuk a Szentháromságot. Az Atya, Fiú, Szentlélek Istent.
Háromság az egységben. Három személy, egy közös lényeg. Jézus szavaiból valamit
azért kihallhatunk erről az egész titokról. De érezzük, hogy nincs a
hatalmunkban. Nem dirigálhatunk Istennek. Nem kontrollálhatjuk Őt. Isten
szuverén. Ami azt jelenti, hogy önmagán kívül senki sem korlátozhatja Őt, és
a parancs és engedelmesség tekintetében sincsenek az isteni személyek senkinek
sem alávetve, hanem önként, szeretetből engedelmeskednek EGYMÁSNAK. Tehát
figyelem! Nem az embereknek. Nem az emberi igényeknek. A Fiú engedelmeskedik az
Atyának, amikor eljön a világba, emberré lesz, és nem utolsó sorban, amikor
értünk adja magát a kereszten. A Szentlélek is engedelmes, de csak az Atyának,
aki a Fiú nevében elküldi. Ha valaki nem Jézus nevében kéri a Lelket, hanem
például egy zacskó pénzért meg akarja venni, hogy csodajeleket mutathasson
vele, mint Simon mágus, az eretnekség. A Lélek isteni személy, nem lehet
adni-venni.
Természetesen a Lélek általi újjászületést
sem lehet megrendelni, mint egy szolgáltatást, és eladni sem. Berendezkedni sem
lehet rá, vagy intézményesíteni. Mindig marad benne valami misztérium. Fölülről
adatik. Az Atya, Fiú és Szentlélek közösen jegyzik a teremtést (hiszen a Fiú
mint az örök Ige és a vizek fölött lebegő Lélek már ott van a teremtés kezdete
előtt), közösen hajtják végre a megváltás nagy drámáját (az Atya küldi a Fiút,
aki a Lélek által fogan, a Lélek erejével hajtja végre küldetését), és közös
munkájuk a megszentelés is (az Atya és a Fiú a mennyből küldik a Lelket, hogy
újra Isten székhelyévé tegye az emberi szíveket). Ez Isten munkája, nem az
emberé.
Fontos szerep jut ebben a folyamatban az
embereknek is. Az embereknél van ugyanis a bizonyságtétel. A tanúskodás ereje.
A Lélek ugyanis embereket használ, mint igehirdetőket, könyörülőket, tanítókat,
prófétákat, adakozókat, osztja szét a közösségben a kegyelem ajándékait.
Fontos, hogy az emberek nem passzívak ebben a folyamatban. Kereshetjük Istent.
Ahogyan kereste Őt Nikodémus, Pál apostol, Lídia, Kornéliusz, és még számos
bibliai és egyháztörténeti szereplő. A mi keresésünk pedig nem hiábavaló, mert Isten
maga vonz minket önmagához a keresztre fölemelt Jézus Krisztus által.
Van itt ugye egy kissé bizarr, nehezen
befogadható ószövetségi kép, a rézkígyó képe. Be kell, hogy valljam, én nagyon
utálom a kígyókat, még képen is nehezen viselem el a látványukat. A
gyerekbibliában a legjobban ettől a képtől féltem. És volt még egy kép a
tolnanémedi parókia falán, amitől undorodtam. M.S. mester Kálvária című
festményének reprodukciója. A pusztai vándorlásnak e történetében a mérges
kígyók marásának hatása alól csak akkor mentesülhettek Izrael fiai, ha
föltekintettek a póznára tűzött rézkígyóra, amelyet Mózes készített. Milyen
bizarrnak tűnik nekünk, hogy a megmentő hasonlítson arra, amitől meg akarunk
menekülni. Mi ugye, a negatív gondolatokat mivel akarjuk kiűzni?
Pozitivitással. Nem véletlenül hívják azonban ezt a szakemberek toxikus
pozitivitásnak. A bajt ugyanis nem lehet egyszerűen önmaga ellentétével
helyettesíteni. A gyászban gyászolni kell. A kígyóméregnek pedig az
immunanyaggá átalakított kígyóméreg az ellenszéruma. A bűnnek pedig a bűnné
tett, átokká lett Krisztus az ellenszéruma. Nem a cuki karácsonyi kisbaba.
Nem a dicsőséges messiás. A keresztre szegezett, átlyuggatott kezű és lábú,
átszúrt oldalú, intő jelként magasra emelt Jézus. Aki azonban Őrá hittel tekint
fel, annak örök élete van.
Akár idős, zsidó férfi, aki éjjel-nappal a
szent iratokat tanulmányozza, mint Nikodémus, akár kétes előéletű, fiatal nő,
mint a samáriai asszony. Tekints fel Őrá te is hittel! Ha pedig úgy érzed,
nincs elég erőd, nincs elég hited, könyörögj a Lélekért, aki mindig Jézus
keresztjére mutat. Ámen
Imádkozzunk!
Atya, Fiú, Szentlélek Isten! A te alkotásod
vagyunk, te teremtettél, te váltottál meg, te tudsz minket új életre szülni és
a sajátoddá tenni. Kérünk, tedd ezt egyre valóságosabbá, egyre inkább
megélhetővé mindannyiunk számára. Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése