Tanévzáró istentiszteleti igehirdetés 2017.június 16. Mt 11,25-30alapján
Kedves Diákok, Tanárok, kedves Szülők, Hozzátartozók!
„Gyertek hozzám, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve” – jól esik
hallani ezt a hívást Jézustól egy tanítási év végén, amikor gyerekek, felnőttek
egyaránt kimerültünk a sok feladat, program teljesítése közben. Igen,
elfáradtunk, és jól fog esni a pihenés a nyári szünetben. A terheket is
szívesen letennénk. A mindennapi nyomást, egymás elhordozásának terhét, a
papírmunkát, a készüléseket. Mindettől szívesen szabadulunk meg az előttünk
álló két-két és fél hónapra, hogy valóban megtaláljuk azt a megnyugvást, amit
Jézus ígér, és feltöltődjünk új erővel.
Csakhogy Jézus egy komoly csavart tesz ebbe az ígéretbe. Hívja magához a
megfáradtakat, és azokat, akik a terheiket le akarják tenni, de azt mondja,
hogy akkor találunk megnyugvást a lelkünknek, ha felvesszük az Ő igáját és az Ő
terhét. De hát ki akarna igát venni a nyakába, amikor fáradt? Ki olyan őrült,
hogy újabb terhet kezdjen cipelni, amikor egyébként is megterhelve, sőt,
túlterhelve érzi magát? Mit akarhat Jézus mondani ezzel a furcsa képpel?
Jézus természetesen nem akar bennünket túlterhelni és kizsigerelni,
amikor amúgy is az erőnk végén tartunk. Egészen különös az az iga és az a
teher, aminek a cipelésére Jézus hív. Ez a teher soha nem olyan súlyos, hogy ne
tudnánk elhordozni. Sőt, Jézus könnyűnek hívja a terhet, amit Ő rak a
vállunkra. Az én gyerekkoromban sokat mondogatták, hogy „teher alatt nő a
pálma”. Ez a mondás arra utal, hogy a gyermek nem a lazítás, a kényeztetés
útján fejlődik, hanem akkor, ha a személyisége megkapja a megfelelő súlyú,
számára kihívást jelentő feladatokat. Van egy optimális terhelés, amely mellett
a személyiségünk egyre gazdagodik, kibontakozik az Isten által belénk teremtett
csoda. Jézus ezt az éppen megfelelő terhet rakja a vállunkra.
Amikor úgy érezzük, hogy terheink elviselhetetlen súlyúak, és egyszerűen
nem kapjuk az erőt fölülről az elhordozásukra, érdemes elgondolkodnunk, hogy
vajon azt a terhet Jézus tette-e ránk, vagy az emberek varrták a nyakunkba?
Amikor az igát a nyakunkban annyira szorosnak érezzük, mint egy kalodát,
amelyben semmi mozgásterünk nincs, érdemes végiggondolnunk, hogy az vajon egy
fölülről, Jézustól kapott iga-e? Vagy lehet, hogy egy pusztán emberi iga,
amelyet mi vettünk a nyakunkba, sőt, talán mi magunk faragtuk magunknak. A
stóla a nyakamban nemcsak az egyházi esztendő aktuális szakaszát mutatja
színeivel, hanem alakjával arra is emlékeztet, hogy lelkészként Jézus igáját hordozom.
Jézus igája pedig gyönyörűséges. Ez az iga nem bezár, hanem irányba állít. Ez
az iga nem földre sújt, hanem tartást ad.
Jézus nem azt mondja nekünk a tanév végén, a nyári szünidő kezdetén,
hogy „tegyetek le minden terhet, majd én elszórakoztatlak titeket”. Jézus
iskolájában tovább folyik a tanítás, Őt követhetjük, Őrá figyelhetünk a vakáció
során is. Ez az állandó jelenlét megnyugvást ad, hiszen a nyári feladatok,
tervek mellé megkapjuk Jézus társaságát és erejét is. Ő azt ígérte, hogy velünk
marad minden nap, a világ végéig.
A megismerésnek egy más módja kerül előtérbe a nyáron. Nem padban ülve,
táblát figyelve, feladatokat végrehajtva tanulunk a szünetben, hanem sokkal
inkább a kapcsolatainkon keresztül, családunkkal, barátainkkal időt töltve. Jézustól
is leginkább így lehet tanulni, ha időt töltünk vele. Imádkozva, Bibliát
olvasva, a gyülekezetben istentiszteleteken és különböző programokon. De a nyár
táborokat és fesztiválokat is tartogat, ahol Jézussal lehetünk, hogy
megtanuljuk tőle, hogy Ő milyen, szelíd és alázatos szívű.
Azt mondják, hogy akivel sok időt töltesz, arra fogsz hasonlítani. Ezért
érdemes felmérni, hogy kivel barátkozol. Ha Jézussal vagy sokat, hasonlítani
fogsz rá. megtanulod tőle a szelíd szeretetet, az igazi, mély alázatot. Ez nem
azt jelenti, hogy hason csúszva fogsz járni, épp ellenkezőleg: hiteles tartásod
lesz attól, hogy felismered a helyedet a világban.
A mi mennyei Atyánk úgy döntött, hogy Fián, Jézus Krisztuson keresztül
lehet Őt megismerni. Az Atya Jézusban mutatkozott be a világnak. Nem egy
bonyolult titkosírást megfejtve, nem óriási bölcsességeket olvasva ismerjük
meg, hogy kicsoda Isten, hanem Ő személyesen ismerhető meg. Személyes
kapcsolaton keresztül. Ez az út bezárul azok számára, akik büszkén, gőgösen úgy
gondolják, hogy ők már mindent tudnak, nekik nincs hova fejlődniük. Azok
számára nyílik meg Isten megismerésének az útja, akik nyitott szívvel, gyermeki
hittel fordulnak felé. Akiknek van bátorságuk kérdezni. Akik elég bölcsek
ahhoz, hogy felismerjék, még mennyi mindent nem tudnak, ahogyan Szókratész, az
ókori görög filozófus mondta.
Gyerekként sokat hallottam a kérdést: „Kié vagy?” Az utcán megállítottak
az idősebbek, és az érdekelte őket, kik a szüleim, kihez tartozom. Az arcomról
is megpróbálták leolvasni azokat a vonásokat, amelyek alapján hasonlíthatok egy
felnőttre, akié vagyok. Így vagyunk Istennel is. Ha Jézus által mi is
Apukánknak szólítjuk a mennyei Atyát, akkor az Övéi vagyunk. Az Ő gyermekei. És
mint gyermekei, hasonlítunk rá. leolvashatók lesznek rólunk azok a vonások,
amelyeken keresztül az emberek fel tudják ismerni, mennyire szereti őket Isten.
Kívánom, hogy a nyáron mindenki ehhez a bennünk lakó Isten-gyermekhez jusson
egyre közelebb!
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy emberré lettél, hogy emberek
lehessünk. Köszönjük, hogy gyermekké lettél, hogy mi mindnyájan Isten gyermekei
lehessünk. Köszönjük, hogy Te olyan igát raksz a nyakunkba, ami gyönyörűséges,
olyan terhet teszel ránk, ami éppen megfelelő súlyú. Add nekünk erődet, hogy a
nyár kihívásainak is megfeleljünk, növekedjünk szelídségben és alázatban! Add
nekünk a bátorságot, hogy a tőled tanult imádság szavaival együtt így szólítsuk
meg az Atyát: Mi Atyánk…
