MÉGIS-emberek

Áhítat Fasori Gimiben 2018. február 12-én Lk5,1-11 alapján

Ebben a történetben két kötőszó feszül egymásnak. Két ellentétes értelmű kötőszó: a mégis és a mégsem. „Egész éjszaka fáradoztunk, mégsem fogtunk semmit” –panaszolja Simon Jézusnak. Ismerős érzés, ismerős tapasztalat. Egész hétvégén tanultam a témazáróra, mégsem lett ötös, sőt, egyest kaptam. Egész délután magoltam a verset, mégsem tudtam elmondani. Mindent megpróbáltam, hogy összeszedjem magam tesiórán, mégsem sikerült felmásznom a kötélen. Bíztam benne, hogy bekerülhetek a focicsapatba, mégsem engem választottak. Nagy nehezen összekapartam a bátorságomat, hogy odamenjek ahhoz a lányhoz/fiúhoz, mégsem jöttünk össze.  Annyiszor előfordul velünk, hogy fáradozunk, mindent beleadunk, megpróbáljuk a lehetetlent is, és MÉGSEM jönnek össze a dolgok. Mintha a körülmények összeesküdtek volna ellenem, tehetetlennek érzem magam. A kudarc rám talál, és lenyomja a béka feneke alá az önbizalmamat.

Jézus első tanítványai nagyon hasonlítanak ránk ebben. Ők is próbálkoztak – és gyakran kudarcot vallottak. Azt hitték, már jól megy valami, például a halászat, aztán rájuk köszöntött egy zsákmánymentes éjszaka. Szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy van, ami nem megy. Van olyan helyzet, amit nem tudnak egyedül megoldani. Segítség kell. Még akkor is, ha már felnőtt emberek vagyunk.

Péter és András elhívása

Jézus ebben az elkeseredett, fáradt állapotban talál rájuk a parton. A kimerítő éjszakázás, eredménytelen gürcölés után éppen a hálóikat mossák: a felszerelést próbálják rendbetenni. Jézus pedig odalép, és kér valamit: vigyél kissé beljebb a parttól, mert a hajódból akarok tanítani. Jézus sokszor úgy kerül bele az életünkbe, hogy rögtön kér valamit. Kér egy kis helyet, egy lehetőséget, hogy bebizonyítsa, hogy érdemes rá figyelni.

Amikor az aszódi gimnáziumba jártam, az első osztályt (ami nekem a hetediknek felelt meg a hatosztályosban) azzal kezdtük hittanon, hogy elolvastunk a teljes Máté evangéliumát. Soha nem felejtem el az első találkozást Jézussal. Elég hamar eljutottunk a születéstörténeten, Jézus megkeresztelésén és megkísértésén át a Hegyi Beszédig, ami három fejezeten keresztül Jézus parancsait tartalmazta. Én is olyan voltam, mint minden normális kamasz: ki nem állhattam a szabályokat, utáltam, ha mások akarták megmondani, hogy mit csináljak. De a Hegyi Beszéd más volt. Éreztem, hogy Jézus szavai felette állnak az iskolai házirendnek, sőt, minden emberi törvénynek. Ezek a parancsok egyáltalán nem tűntek értelmetlennek. Sőt! Bár sokszor lehetetlent kívántak: például bocsássak meg az ellenem vétőknek, az ellenségeimet is szeressem, legyek mindenkinél igazságosabb, adakozóbb, mélyebben imádkozó: de erről az egészről közben ne tudjon senki, és én alázatosan a legutolsó ember akarjak lenni. Ezek a jézusi parancsok teljesen magukkal ragadtak, és minden porcikámban azt éreztem: követni akarom.

Az első tanítványokra is így hatott Jézus megjelenése az életükben. Ez a Jézus nem akárki- ezt azonnal bebizonyította. Az első szavaiból kiderült. Ahogyan az emberekkel bánt, ahogyan kicsusszantak a csodák a kezéből: Jézus személyében maga Isten munkálkodik közöttünk. Ezt mindenki megérezte. És nem csak az érdekes Jézusban, hogy Ő maga különleges. Hanem az, hogy az átlagos, béna, esetlen, alkalmatlan embereket, akikkel találkozott, szintén különlegessé tette. Elhívta őket egy egészen új, merész, kezdeményező életre. Egy MÉGIS-életre.

A 2018-as Szélrózsa-találkozó logója

„A te szavadra MÉGIS kivetem a hálókat”- ez a mondat a halász Simon életét egyszer s mindenkorra megváltoztatta. Sőt, nemcsak az övét, de a testvéréét, Andrásét, és a társaiét, Jakabét és Jánosét is. Simon nem az éjszakai kudarcra tekintett, nem az emberi számításra, nem arra, hogy nappal értelmetlen dolog kivetni a hálókat, pláne a mélyvízben. Magával ragadta őt Jézus szava, és azt érezte, hogy erre a szóra MÉGIS újra cselekednie kell. Akkor is, ha emberileg nézve lehetetlennek tűnik, hogy történni fog valami.

Hatalmas a kísértés arra, hogy MÉGSE-emberek legyünk. Még a számítógépünkön is választhatjuk mindig a MÉGSE-gombot, amivel egyszerűen visszaléphetünk. Ott a kezünkben a mobil, aminek a segítségével akár utolsó pillanatban is lemondhatunk egy találkozót. Még a párkapcsolatban is olyan nehezen köteleződünk el. Tetszel nekem, de bocs, mégse – mondjuk egymásnak. Ha a barátunk segítséget kér tőlünk, olyan könnyen csúszik ki a szánkon, hogy mégse érek rá veled együtt tanulni, bár megígértem. Jézus arra hív, amire annak idején Péteréket is, hogy MÉGIS-emberek legyünk.

Eddig sokszor pofára esetem, de mégis talpra állok. Nem nagyon megy a matek, de mégis nekigyürkőzöm az érettséginek. Félek a kieséstől, mégis elindulok a versenyen. Áldozattal jár a másik segítése, én mégis kiállok azok mellett, akiknek kevesebb jutott. Van valaki az osztályban, akivel senki nem barátkozik, én mégis szóba állok vele. A szüleim nem értenek meg, én mégis megpróbálom szeretni őket. Sosem voltam még Szélrózsán, idén mégis elmegyek.

Sokat dolgoztam gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel is, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy Isten elképesztő áldásokat tud adni, ha belemész ebbe a MÉGIS-életbe. Ha az ellenkező látszat ellenére mégis hiszel, mégis bízol, mégis engedelmeskedsz. Ha nem adod fel, akkor hatalmas távlatok nyílnak előtted, és Jézus csodákat tesz a te életedben is. Talán nem egyik pillanatról a másikra, de valódi, értelmes célokkal és gyümölcsöző tevékenységekkel teli életet tud adni. Már ma elkezdheted. Adj helyet neki a csónakban!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te nem adtad fel, amikor az ember eltávolodott Istentől, hanem mégis utánunk jöttél, hogy mi hazatalálhassunk! Kérlek, adj erőt és hitet, hogy teljes szívvel bízzunk benned, és képesek legyünk a kudarcok ellenére, a félelmetes jövő és minden bizonytalanság dacára mégis téged követni. Adj értelmes, hiteles életet mindannyiunknak! Ámen

A TE szavadra mégis...

Igehirdetés Gyomán és Mezőtúron 2017.július 16-án Lukács 5,1-11 alapján

Örömmel vettem észre, hogy a mai alapigénk ugyanaz a bibliai szakasz, amelyből a jövő nyári Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó mottóját is vettük. A kulcsszó, amit kiemeltünk: MÉGIS. A Károli-fordításban ez egy régies szó: mindazáltal. Ez egy ellentétes kötőszó, amelyben azonban nagyon sok remény és elszántság sűrűsödik össze. A mai napon Simon Péter, a halász példáján keresztül szeretnénk meglátni, hogyan változtathatja meg életünket a MÉGIS-hozzáállás.

Ebben a jelenetben a felszínes szemlélő egy sikersztorit lát: a sikerember, Jézus, akit tömegek hallgatnak, Simon segítségét veszi igénybe, hogy a Galileai tó vize messzebbre vigye a hangját. Emberileg nagyon megragadó ez a kép: szívesen elidőzünk az emberek által rajongásig szeretett Jézusnál, amint a sokaság hozzá tódul, hogy hallgassa az Isten igéjét. Magunkat azonban sokkal inkább az egész éjszaka gürizett és mégis sikertelen, fogás nélkül maradt halászok szerepében látjuk.

"Milyen rettenetes is az, hogy ma már az emberek nem kíváncsiak Isten igéjére!" - fanyalgunk, az üresedő templompadok, a zsugorodó gyülekezetek, vagy a teológiára jelentkezők csökkenő száma miatt. Szívesen átélnénk mi is egy olyan csodát, amilyet Simon Péter átélt. Nemcsak akkor, amikor láthatta, hogy Jézus szavaira tömegek kíváncsiak, hanem akkor is, amikor a nyilvánvalóan reménytelen helyzetben olyan hatalmas fogásra tesz szert, hogy a hálók majd' szétszakadnak, a hajók kis híján elsüllyednek, és minden halászt elfog a mélységes döbbenet.

Szerintem nagyon emberi, hogy mi is szeretnénk egy ilyen csodát. Hozzászoktattuk magunkat, hogy számokban mérjük az Isten igéjének a hatását. Minden egyházi rendezvény kiértékelésénél az egyik legfőbb kérdés: Hányan voltak jelen? Pedig szerintem Jézus fütyült a számokra. Őt mindig az egyén érdekelte. Ebben a történetben tömegekhez beszél, de csak néhány embert: Pétert és társait választja ki, hogy kövessék őt. 

Duccio: Péter és András elhívása (siénai dóm, 1300 körül)

Simon Péter azért élte át a csodát, mert félre tudta tenni az emberi elgondolásokat, nem arra tekintett, hogy a déli hőségben, a mélyvízben lehetetlen halat fogni, hanem egyszerűen engedelmeskedett Jézus szavának. "A te szavadra mégis kivetem a hálókat" - mondja, és meg is teszi. A lényeg ott van, hogy Péter Jézus parancsára tette, amit tett. Ezt nagyon sokszor elfelejtjük. Mi nem szoktuk megkérdezni Jézust, hogy mit akar tőlünk, általában csak úgy megyünk a magunk feje után. És még meg is ideologizáljuk a Bibliából a nagyon is emberi ötleteinket. Pedig a hangsúly sohasem azon van, hogy mi kivetjük a hálót, vagy hogy mi dolgozunk, hanem azon, hogy ez Jézus szavára történik-e vagy sem.

Az igazi csoda nem is az a rengeteg hal: az csak illusztráció ahhoz a változáshoz, amely Péterben és társaiban zajlik. Máté és Márk a saját evangéliumuk párhuzamos részében nem is írnak a halfogásról: számukra fontosabb, hogy Jézus hívására a halászok mindenüket otthagyva, azonnal, radikális módon követik őt. Lukács csak azért írja le a csodát, hogy megmagyarázza azt a döbbenetet, ami a halászokon úrrá lett. Péter egyenesen elküldi Jézust: "Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram". Eluralkodik rajta a méltatlanság érzése, mert rádöbben, hogy nem akárkivel áll szemben.

Simon még nem ismerhette azt a keresztény szállóigét, amely két évezred általános tapasztalatából fakad: Isten általában nem az alkalmasokat választja ki, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá. És valóban: Isten emberei egyáltalán nem bűntelen vagy tökéletes, hanem állandóan bűnbocsánatból élő, kegyelemre szoruló emberek. Jaj nekik, ha ezt elfelejtik, és makulátlan képet akarnak mutatni önmagukról a világnak. Erre a legjobb példa maga Péter, aki háromszor is megtagadja Jézust, de aki újrakezdheti és az apostolok egyik legfőbb vezetője lesz.

Azt látjuk Péter példáján, hogy Jézus követése kezdődhet az ember életében nagyon látványosan, nagy csodával, nagy gyógyulással, nagy megtéréssel, életet megrázó fordulattal, de ez nem feltétel. A követés lényege a régi dolgok elhagyása, eltávolodás mindattól, ami Isten és közém állt. A halászok elhagyták mindenüket és követték Jézust. Így kell nekünk is naponta otthagynunk, elengednünk a saját akaratunkat, kívánságainkat, megkötözöttségeinket. A hálókat, amelyek ránk fonódnak, és akadályoznak a szabad mozgásban. Keresztény életünk lényege egyáltalán nem a csodák átélése, nem tömegrendezvények látogatása, vagy ilyenek generálása, hanem a mindennapi Krisztus-követés.

A mai vasárnap a tanúságtétel vasárnapja. Mindnyájunknak szól ugyanis a meghívás és az ígéret: "embereket fogsz halászni". Nem nekünk kell embereket fognunk, és nem is magunk számára. Minden Jézus műve. Ő vonzza magához és Ő ragadja meg az embereket, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy átengedjük magunkon Jézus erejét. Isten missziója világméretű és a föld végső határáig szól minden embernek. De nekünk nem kell elkeserednünk, ha nem hív minket az Úr Indiába, mint a ma Budán kiküldésre kerülő Jó családot. Az evangéliumra itthon is szükség van.
Néri Fülöp állítólag egyszer megkérdezte Loyolai Ignácot, a jezsuita rend alapítóját, hogy "Rendben van, hogy elmentek más földrészekre hirdetni az evangéliumot, de ki fogja az evangéliumot hirdetni a rómaiaknak?" Higgyük el, hogy a közvetlen környezetünkben épp elég ember van, akinek szüksége van arra, hogy megismerje Jézus szeretetét, és akinek talán mi vagyunk azok, akiken keresztül ez megtörténhet. Engedjünk Jézus szavának, és tegyük azt, amit valóban Ő bíz ránk, és át fogjuk élni a valódi növekedést. Mégis megvalósul az, amit ma még lehetetlennek hiszünk.