A dal egy vidéki lányról szól, aki megérkezik Budapestre, arról a mély csalódásról, amelyben része lehet valakinek, aki nagy reményekkel költözik egy nagyvárosba.
Az én apám nem áldott meg, amikor eljöttem a fővárosba. Akkor sem, amikor korábban egy vidéki városba, Pécsre költöztem, hogy tanuljak. Világéletemben falun éltem. Mégis, nekem az egyetemi és városi lét nem volt idegen vagy félelmetes. Nem gyűlöltem egyik helyet sem. Alkalmazkodtam az új helyzethez. Élveztem a kulturális lehetőségeket, megszerettem mindkét várost.
Nem vagyok hajlandó hőzöngeni sem a főváros ellen, sem a vidék ellen. Abból a helyből próbálom kihozni a maximumot, ahol éppen élek. Amikor Debrecenbe vagy Nyíregyházára, esetleg Pécsre szólít a munkám, bárhol találok olyan szépséget, amibe belekapaszkodhat a képzeletem. Az emberek nem feltétlenül "bunkóbbak" itt vagy ott, egyszerűen mások. Más háborítja fel őket, miközben más dolgokat tűrnek jó szívvel.
A magány pedig bárhol, bármikor belém marhat. A falusi parókia templomkerti csendjében ezerszer is a lelkem mélyébe vájta a fogait. A szürke nagyvárosban több barát és ismerős lehet (főleg, ha keresztény vagy, ki sem tudod kerülni az embereket), ugyanakkor százszor kevésbé vannak minőségi módon jelen az emberek egymás számára.
Van ebben a magányban és idegenség-érzésben valami, ami nagyon én vagyok. Amikor megtalál, mindig emlékeztet arra, hogy van valahol valami egészen más. Egy igazi otthon. Az Ország, ahonnan nem zárnak ki, ahová nem kell útlevél. Az Ország, amely olyan kicsi, hogy elfér bennem, és bárhová magammal vihetem. Az Ország, amely olyan nagy, hogy képes lenne befogadni az egész emberiséget.
C.S. Lewis A nagy válás című kisregényében, a poklot egy óriási szürke városnak ábrázolja, ahol az emberek folyton összevesznek a szomszédjukkal, és egyre távolabb költöznek egymástól. Emiatt egész utcák elnéptelenednek. Mégis, az Örökkévalóság szempontjából nevetségesen kicsiny. Azt hiszem, mi, emberek, nem a szűkös élettér,a kevés lehetőség vagy a többi ember zavaró jelenléte miatt vagyunk boldogtalanok, hanem azért, mert megpróbálunk egyre távolabb költözni mindettől, és ezzel kizárjuk magunkat az örök Otthonból. Ragyogásra vágyunk, arra, hogy a világ heverjen a lábaink előtt. Közben pedig nevetségesen jelentéktelenek vagyunk, elveszítve valódi méltóságunkat.
Szőke Glóri balladájában a vidéki lány nem gondolja, hogy mindörökre költözött a nagyvárosba. Tudja nagyon jól, hogy ez a hely is csak átmeneti, mint minden a Földön. Szabadságában áll elköltözni, és élni az ÉLETET bárhol. Szépséges hangja miatt hallgassátok meg a dalt Palya Bea feldolgozásában is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése