Igehirdetés böjt 2. (Reminiscere)
vasárnapján 1Thessz 4,1-8 alapján
„Már megint nem voltam elég jó. Kudarcot
vallottam. Elrontottam. Csalódást okoztam – a szüleimnek, a tanáraimnak, a
páromnak, a gyerekemnek, önmagamnak.” Valószínűleg sokunkban vannak néha
hasonló hiedelmek. Olyan kultúrában élünk, amely előszeretettel táplálja ezeket
a gondolatokat. A tanár piros színnel javítja a dolgozatot, hogy felhívja a
tanuló figyelmét arra, hogy mit rontott el. Ha a gyerek valami oda nem illőt
mond vagy tesz, a szülők akkor szólnak rá, de ritkán bátorítják. A főnök akkor
teremti le a beosztottakat, amikor azok késve vagy nem megfelelő minőségben
dolgoznak. A negatív kritikával ritkán maradunk adósok, de a dicséretet és
az elismerést szűkmarkúan mérjük.
Vajon Isten is ilyen? A mai igénk alapján
attól is tarthatnánk, hogy „na itt jön megint egy újabb leteremtés, hogy mit
rontunk el”. De ez csak felszínes olvasatra van így. A mai igeszakaszunk egy
figyelmeztetés, ami általában jellemző Pál apostolra, amikor levelet ír, hogy
az elején van a bátorító, örömhír-hirdető, szenvedésben vigasztaló rész, a
második részben pedig intéseket, figyelmeztetéseket fogalmaz meg (ez az első
thesszalonikai levélben is így van, az első 3 fejezet a bátorítás, a 4-5. az
intés). De minden intésben van vigasztalás és bátorítás is, hiszen a
keresztény ember életében nincs olyan feladat vagy kihívás, amellyel egyedül
kellene szembenéznünk.
Az igeszakasz kulcsszava a megszentelődés,
amelynek az evangélikus tanításban kissé mostohagyerek-szerep jutott. Luther és
reformátortársai ugyanis annyira fontosnak tartották a hitből való
megigazulást, amikor ezt sikerült újra a teológia középpontjába állítani, hogy
tanításukban kevésbé fejtegették a megszentelődést, vagyis azt a formálódási
folyamatot, amelynek során a hívő egyre inkább Krisztus képére alakul át, hozzá
válik hasonlóvá. És tulajdonképpen ma is csínyján bánunk ezzel a
kifejezéssel. Egy dolgot mindenképpen le kell szögeznünk: a megszentelődés
SOHA, semmilyen körülmények között nem lehet az oka vagy az előfeltétele annak,
hogy Isten elfogadjon minket. Épp ellenkezőleg. A megszentelődés azért
történhet meg velünk, mert Isten MÁR ELFOGADOTT minket. A megigazulás az
alap, és a megszentelődés az épület, amely ráépül erre az alapra. A megigazulás rajtunk kívül, Krisztusért,
Isten ingyen kegyelméből történik, mi azt csak hit által elfogadhatjuk, de
nem érdemelhetjük ki, nem is tehetünk érte semmit. A megszentelődés ezzel
szemben egy folyamat, amely bennünk zajlik, Isten bennünk végzett munkája a
Szentlélek által. Végső soron mindkettő Isten munkája, de azt már nem lehet
mondani, hogy a megszentelődésben az embernek ne lenne valamiféle szerepe. Az
Istennel való kapcsolatot mi is aktívan kereshetjük, haladhatunk előre ezen az
úton a cél felé.
Eddie Murphynek van egy filmje A szentfazék
címmel, amelyben Jeff Goldblummal játszik együtt (Jurassic Park), utóbbi egy
munkamániás marketingest játszik, aki egy TV-shop csatornának dolgozik. Van egy
mondása, amit önmagának mantrázik, és ezt többször is halljuk a filmben: „Ne
nyugodj addig, míg a jó nem jobb, a jobb nem legjobb!” Amikor a film végén G,
azaz a szent ember elbúcsúzik tőle, azt súgja
a fülébe: „a jó jobb, a jobb áldott”. Az emberi projekt azt diktálja,
hogy a tökéletességre törekedjünk, ne nyugodjunk meg az elég jóban, a
megszentelődés pedig azt, hogy egyre inkább Istenéi legyünk. A szent
ugyanis, ahogy mondani szoktam, elsősorban nem minőség- hanem birtokosjelző. A
szent nem pusztán a jónak a szinonimája. Azért vagyunk szentek, mert a szent
Istenhez tartozunk.
Amikor Pál arra biztatja a thesszalonikai
keresztényeket, hogy haladjanak még előrébb a megszentelődés útján, akkor arra
bátorítja őket, hogy legyenek jobbak, mint a környezetük, méghozzá Isten
Lelkének, a megszentelő Szentléleknek az erejével.
Felmérések szerint a január elsején tett
újévi fogadalmak 95%-a február végére teljesen befuccsol. Mi, emberek nagyon
nehezen tudunk következesen kitartani a jóban, amit elhatároztunk. Aki a
megszentelődés útján halad, az tudja ezt, ezért folyamatosan azért könyörög,
hogy szoros kapcsolatban legyen a benne lakozó Szentlélekkel. A Szentlélek
Isten bennünk és közöttünk. Ha nemet mondunk erre a folyamatra, a Lélek
bennünk végzendő munkájára, Istenre mondunk nemet. Ha viszont átengedjük
magunkat neki, akkor ebben a kapcsolatban formálódni fogunk, méghozzá annak a
képére, akivel kapcsolatban vagyunk. Nem egy tökéletes állapotról van szó,
hanem egy élethosszig tartó formálódási folyamatról.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus! Benned van a mi
igazságunk, megváltásunk és megszentelődésünk. Kérünk, add nekünk Lelked
erejét, hogy napról napra jobban hasonlítsunk rád! Hadd legyünk áldottaid,
szentjeid egyenként és közösségként is! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése