Felruházva

 Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán Mt 22,1-14alapján

Szeretett Testvéreim!

Az esküvő nagy ünnep, rengeteg előkészületet követel, még egy szerény ünneplés is. Oda szoktunk figyelni a meghívókra, az étkezésre, a zenére és nem utolsósorban a ruhákra. Az ókorban mindez fokozottan igaz volt. Jézus példázatában a király gondosan készül fia lakodalmára. A szolgák személyesen közvetítik a meghívást. A meghívottak visszautasítják. Jézus példázatai mögé mindig oda kell képzelnünk az ókori mediterrán társadalom becsület-szégyen tengelyen mozgó kultúráját. Jézus ezekkel a képekkel tanítja a hallgatóságot, jelen esetben a jeruzsálemi főpapok csapatát, akik már összeesküdtek ellene. Máté evangéliumában a királyi menyegző abba a példázatcsokorba illeszkedik, amelyben valaki(k) mindig visszautasítja az Isten akaratának teljesítését. A két testvér közül az egyik, vagy a gonosz szőlőművesek, akik megölik a gazda fiát ahelyett, hogy megadnák neki a részt a termésből.

A király haragja így már érthetőbb: elképzelhetetlenül nagy tiszteletlenség nem törődni a patrónus meghívásával. És mi a helyzet a menyegzői ruhával? Hiszen ez az, ami igazán nyugtalanító számunkra. Ez az ember egyszer már bejutott a menyegzőre: a szolgák behívták. Hogy lehet, hogy még sincs itt helye? Miért követeli a király a menyegzői ruhát?

A válaszhoz közelebb juthatunk, ha megértjük, hogy ezekre a királyi lakomákra általában nem a saját ruhájukban mentek az emberek az ókorban. A király megfelelő minőségű, általában fehér színű egyenöltözetet biztosított gazdagok és szegények számára egyaránt. Amikor az emberek ezt felöltötték, eltűntek a társadalmi különbségek, és mindenkin csak az látszott, hogy a meghívó úr jóakaratából, kegyelméből lehetnek ott. Az, hogy a példázatbeli hipotetikus emberünkön nincsen ez a bizonyos vendéglátótól kapott ruha, azt jelenti, hogy az ő tiszteletlensége ugyanolyan súlyos, mint azoké, akik eleve visszautasították a meghívást. A saját közönséges ruhájában lévő embernek nincs is kifogása, talán azt hitte, megfelel az öltözete a dress code-nak? Talán remélte, hogy nem fog majd feltűnni, hogy ő kilóg? Vagy nem tudta, hol van? Hallgatása ítéli el őt. Apám mindig úgy prédikált erről az igéről, hogy ilyenkor kellene felkiáltani: „de én ismerem a vőlegényt, tőle kapok menyegzői ruhát”.

Carolyn Hyde dicsőítő dala a Jelenések 19,6-9 alapján

A Bibliában, Isten Országának a végső valóságát gyakran ábrázolják úgy, mint egy menyegzőt. A Jelenések könyve egyenesen a Bárány menyegzőjéről beszél, ahol a menyasszony – vagyis a hívők közössége, az egyház – fog felöltözni „fényes, tiszta gyolcsba”, amely az Istentől adatik neki. A ruha motívuma is gyakran előkerül a Szentírás utolsó könyvében. A ruha, amely a Bárány vérében megmosva lesz fehérré, és amelyet Jézustól kell kérnünk, hogy eltakarjuk vele saját meztelenségünket (Jel 3,18). Tehát a ruha valami olyan külső igazság, amelyet nem emberektől, nem is önmagunktól, hanem magától Istentől kapunk. Ő az, aki felruház bennünket. Isten az, aki megigazít bennünket, így leszünk méltóak az Ő országára.

Az új ruha persze új méltóságot, új identitást és új életet is jelent. A frissen megkeresztelt felnőttek az ókori Milánóban húsvét vasárnap és húsvét nyolcada, az ún. fehérvasárnap között ebben a fehér ruhában jártak a hétköznapokban is. Mindenki látta rajtuk, hogy ők most már keresztények.

Persze ez az egész csak egy külső kép. Emberek vagyunk. Nem látunk bele egymás szívébe, veséjébe. Olyanok vagyunk mint a viselkedéselemző pszichológusok: a külső cselekedetek alapján próbálunk valamit következtetni a belső folyamatokra. Aztán meglepődünk, ha a jól működőnek hitt elméleteinket cáfolja valami. Az ember összetett. Isten képmása. Talán valaki különösen méltatlannak látszik, vagy rossz embernek tűnik. Vagy egyszerűen csak kényelmetlen számunkra. Mégis ott látjuk a meghívottak között. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem mi vagyunk a házigazda. Nem mi döntjük el, kinek van joga itt lenni és kinek nem. Nem vagyunk kontrollban. Méricskélhetünk, hogy ki tűnik méltónak, ki nem, de még az utolsó mozzanatnál sem ember, aki dönt. A király attól király, hogy ő uralkodik. Köszöni szépen, nem szorul rá a mi tanácsunkra vagy ítéletünkre.

A kérdés, amit magunknak fel kell tennünk, inkább az, mit válaszolok én Istennek? Mit teszek akkor, ha nekem mondja azt, hogy valami nem stimmel? Mi van, ha nekem szól az apostoli vagy jézusi intés? Hagyom-e, hogy Jézus engem is provokáljon a szavával, akár ezzel a példázattal is? Mert Jézus szava soha nem hagy a komfortzónánkban ejtőzni. Kihívást intéz hozzánk. Sokan vannak az elhívottak/kihívottak, de kevesen a választottak. Ezek a szavak nem túl megnyugtatóak. Nagyon jól esne egy olyan teológiainak tűnő választ adni rá, ahol megint nálunk van a kontroll. Például, hogy aki a megtérés után már tényleg nagyon jó kereszténynek tűnik az emberek szemében is, az biztosan ki van választva. Aki rendszeresen jár templomba, ha nem is minden héten, de legalább havonta egyszer csak kiszorítja a 168 órából azt az egyet, az már biztosan ki van választva (hát már olyan kevesen járunk templomba itt, Európában, hogy ez a kevés ember már csak mind ki van választva, nem?)

Az evangélikus válasz az, hogy aki ki van választva, az Krisztusban van kiválasztva. Nem önmagadért. Nem azért, mert megtérés előtt vagy után valamilyen erkölcsi színvonalon álltál, vagy éppen bármilyen színvonalat alulmúlni látszottál. Nem is azért, mert szabályszerűen tértél meg vagy a megfelelő dogmákban hiszel. Nem azért mert hibátlan vagy, esetleg minden szavad megkérdőjelezhetetlen. Nem azért, mert templomba jársz. Nem azért, mert szolgálsz. Nem azért, amit letettél az asztalra. Krisztusért és Krisztusban vagy kiválasztva. Ezért Krisztust keresd, őhozzá menekülj, ha úgy érzed, távoli az Isten. Ne a saját igazságodban tetszelegj, hanem Krisztust öltsd magadra! Ne a saját kiválasztottságodban bízz, hanem Jézus Krisztusban! Mert Jézus Krisztus nem akármilyen jegyajándékkal jegyzett el minket magának, mint menyasszonyt. A kereszten meztelenre vetkőzött, úgy nézett ki, mintha egy bűnös volna. Mi pedig az Ő igazságának a ruháját öltöttük magunkra.

Imádkozzunk! Urunk, add, hogy felismerjük, hogy nélküled meztelenek vagyunk, és minden igazságunk csak olyan, mint a szennyes ruha, de veled a te dicsőséged és méltóságod palástjába öltözhetünk. Add, hogy hálával tudjunk élni ezzel, és egymás megítélgetése vagy a saját igazságunk hangoztatása helyett Rád nézzünk, aki értünk adtad magadat! Ámen