Megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek

 

Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán Jeremiás 1,4-10 alapján

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Gyermekeinknél egy gyakori visszatérő kérdés: hol voltam én mielőtt megszülettem? Sőt, tovább mennek: hol voltam én, mielőtt a pocakodban lettem volna, Anya? Erre a gyermeki kérdésre gyakran szoktam azt válaszolni: Istennél voltál, Isten gondolataiban, terveiben, szívében voltál. Bizony, mielőtt még apa és én sejthettük volna, hogy te vagy, még ha vágytunk is rá, hogy megszüless, nem tudtunk rólad, nem ismertünk téged. A régi időkben, az ultrahang és egyéb vizsgálatok előtt még azt sem lehetett tudni, milyen nemű lesz a születendő gyermek, vagy van-e valamilyen betegségre utaló jel rajta. Mi, szülők, nem a teremtői és nem a birtokosai vagyunk a gyerekeinknek. Közvetlenül Isten teremt mindannyiunkat.

Jeremiás könyve az egyik leghosszabb könyv az Ószövetségben. Ahogyan mai alakjában áll előttünk, hosszú szerkesztői munka eredménye, amelynek során a Jeremiásként ismert anátóti, papi családból származó prófétától eredő jövendölések, írnoka, Bárukh segítségével írásba foglaltattak, és összekapcsolták őket történeti, Jeremiás életét és korát bemutató szövegekkel. A könyv rögtön Jeremiás elhívásával kezdődik, ami a szöveg alapján valamikor kamaszkorában történhetett. „Naar anóki” – ifjú vagyok én, tiltakozik az isteni megbízatás ellen, túl fiatalnak, tapasztalatlannak, beszédhez nem értő embernek festve le magát. Az Úr azonban világossá teszi, hogy kettejük története nem ezzel a párbeszéddel kezdődött. Isten már ismerte Jeremiást, még mielőtt az édesanyja méhében megformálta volna. Nemcsak Jeremiás nem tudott magáról, hanem még a szülei sem tudtak őróla, de az Úr már kiválasztotta őt egy feladatra és helyet adott neki a tervében. Isten terve a prófétai irodalomban nem egy kiszámítható, bármikor kikérdezhető stratégia, amiről Istent be lehet számoltatni. Hanem valami olyasmi, amihez a kulcsot ő maga adja szolgáinak, a prófétáknak a kezébe. A nép dolga pedig, hogy figyeljen, vizsgálja meg az igét, hogy valóban az Úrtól jön-e a kijelentés, vagy pedig emberi, politikai számítgatásokból, vágyvezérelt álmodozásokból ered.

                                    Evelyn De Morgan: Kasszandra (1898)  Kép forrása: The Athenaeum

Isten világossá teszi már itt, az elején, hogy Jeremiás dolga nem lesz könnyű, akárcsak, Kasszandrának, a trójai királylánynak a görög mitológiában, az ő sorsa is az, hogy ne értsék és ne hallgassanak rá kortásai, ezáltal a vesztükbe rohanjanak. A prófétának is számos szenvedést kell kiállnia, mindezekben a megpróbáltatásokban azonban végig ott van vele az Úr. Jeremiás emberi, világi értelemben teljesen sikertelen. Nem házasodik meg, nem születnek gyerekei, az utolsó fillérjét egy olyan szántóföldre költi, amibe soha nem fog magot vetni, csakhogy az ostrom utáni reményt fölcsillantsa honfitársai számára.

Jeremiás élete mégis valahol mélyen, boldog élet. Mélypontokkal, akadályokkal, fájdalmakkal telített, de egy olyan élet, amely Istentől jön, és Istenhez megy. Ez az ige világossá teszi, hogy Jeremiás Istené. Megszenteltelek-mondja. Azaz, a sajátomként szeretlek. Nemcsak elhatároztam, hogy leszel. Megformáltalak édesanyád méhében. Meg is szenteltelek. Nem menet közben, valamilyen érdem vagy teljesítmény alapján, hanem mert én, az Úr, így határoztam. Nem azért képes prófétálni, mert olyan jól kitanulta ezt a prófétaiskolában – bár a korabeli Júdában alighanem már léteztek ilyen prófétaiskolák – hanem mert Isten erre a feladatra képessé tette. „Szádba adom igéimet” – mondja, miközben megérinti az ajkát.

Evangélikusként valljuk, hogy az igehirdetői szolgálat nem embertől ered. Meg lehet persze tanulni a fortélyokat, a teológiai hátteret, lehet olvasni inspiráló szövegeket, amikor az ember az igehirdetésre készül, de nem ez a döntő. Ha Isten Lelke nem száll az igehirdetőre és az ige hallgatóira, akkor ott nem történt igehirdetés. Lehet, hogy „szépen beszélt a pap”, még az is lehet, hogy tele volt a templom. De egy szép, retorikailag megformált beszéd még nem lesz igehirdetés. Jaj, ha nem az Úr adja a szánkba az igét, hanem egész más forrásokból próbáljuk azt összeollózni magunknak. Jaj, ha a gyülekezet elfelejt imádkozni az igehirdetőért, meg saját magáért, mert Isten nélkül az csak porhintés. A gyülekezet minden időben imádkozzon az igehirdetőkért, nemcsak azokért, akik jelenleg hivatalban vannak, hanem azokért is, akik most készülnek erre, vagy akiket a jövőben fog elhívni az Úr. Mert már formálódnak az anyaméhekben a jövő igehirdetői, én hiszem, hogy Isten nem fogja népét igéje nélkül hagyni, de nekünk szabad és lehet vágynunk erre az igére, ami már a miénk.

Isten hűsége és ígérete, szeretete minden tekintetben megelőzi az embert. A mi hűségünk, hitünk, szeretetünk egy válasz erre, amikor felismerjük és rácsodálkozunk. Jé, ez az Isten kezdettől fogva ismert és szeretett. Mindenestől. Milyen jó lenne, ha sokan, mint Jeremiás, ezt már fiatal korukban felismernék. Ahogyan a Szélrózsa találkozón, az elmúlt heti gyerektáborunkban vagy ahová augusztusban megyek igével szolgálni, a fóti kántorképzőn erre van lehetőség egyházunkban is. Imádkozzunk a gyermekekért és a fiatalokért, hogy érintse meg és hívja el őket Isten igéje, a Krisztus követésére, és a Szentlélek ossza szét köztük ajándékait mindannyiunk javára.

Igen ám, de mi legyen azokkal, akik már nem fiatalok, akik életük második felében vagy harmadik harmadában járnak? Jeremiás könyve számukra is hordoz örömhírt. Ő az a próféta, akinek életéről nagyon sokat tudunk, de a végét nem ismerjük. A könyv utolsó fejezeteiben a prófétát magukkal hurcolják az Egyiptomba kitelepülők. Talán mártírhalált halt vagy az úton halt meg? Nem tudunk róla biztosat. Viszont azt tudjuk, hogy élete végén ugyanahhoz az Istenhez tért vissza, aki már ismerte őt kezdettől, és akinek egész életében szolgált. Mert ez az Isten mondta neki: megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek. Enyém vagy. sajátomként szeretlek. Ez neked, nekem, mindnyájunknak szóló örömüzenet. Ma is.

Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy ismertél már mielőtt megformáltál. Köszönjük, hogy Fiad által gyermekeddé fogadtál. Hadd háláljuk hűséggel hűségedet, és simuljunk bele akaratodba! Ámen

A Szó hangja

Igehirdetés advent 1.vasárnapján Budapest-Fasori gyülekezetben Lk 3,1-6 alapján

Az Úr születése után kétezer, a magyar államalapítás után ezer, a reformáció kezdete után ötszáz évvel, amikor az USA elnöke Donald Trump volt, Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspöksége kezdetén, éppen az új egyházi esztendő első vasárnapján szólt az Úr szava hozzám a pusztában.

Nem egy elegáns palotában szólt hozzám az Úr szava. Nem kereste meg azokat, akik drága ruhákba öltöznek, és hatalmas pénzösszegekről döntenek. Az Úr szava a pusztában szólalt meg, a magány és elkeseredés helyén. Ott, ahová azért vonultam el, hogy elrejtőzzem az emberek elől. Ott, az egyedüllét félelmetes mélységében nem voltam egyedül. Isten velem volt, és megszólított.

Isten szava nem mondott olyasmit, ami az ember kíváncsiságát kielégíthetné. Nem ígért semmi újat, szokatlant, hanem a régi ígéretet erősítette meg: eljön Ő. Az Eljövendő várására buzdított, és arra, hogy készítsem az Ő útját. És mindenkit arra biztassak: készítsétek az utat! Ezt kell hirdetnem, hogy minden ember ráébredjen, hogy halandó, csak por és hamu. Egyedül az Örökkévalóba vetheti reménységét, aki viszont láthatóvá teszi szabadítását!

Isten szava nem beszélt karácsonyi akciókról, égősorokról. Nem mondta meg, mi legyen a karácsonyi ajándék, nem biztatott hitelfelvételre. Isten szava nem kérte, hogy készítsek adventi koszorút, gyújtsak gyertyát, cseréljem le a karácsonyfadíszeimet vagy szerezzek be méltóságteljesebb ünnepi terítéket. Isten szava nem parancsolt rám, hogy sürögjek a konyhában szünet nélkül. Isten szava még azt sem mondta, hogy szégyelljem magam, ha nem erőltetek mosolyt magamra a munkahelyi partyn vagy a családi asztalnál.

Isten szava csak egy dolgot kért, de az a dolog mindennél nehezebb volt, és a fél karomat odaadtam volna, ha inkább a pénzem egy részét kéri csak. Az Úr, aki Teremtő, Szabadító és Megújító azt kérte: változz meg! Nem egyszerűen csak tegyél úgy, mintha változnál. Ne játszd meg magad! Ne erőltesd magadra a szelídséget és a szeretetet! Kevés, ha eggyel több mózesi törvényt tartasz meg. Isten szava valódi változást kér. Radikális változást.

Szokásaink rabjai vagyunk. Szokás az is, hogy csak ott takarítunk fel, „ahol a papok táncolnak”. Ahol észrevehető a kosz, onnan eltűntetjük, besöpörjük a szőnyeg alá. Ez természetesen nem eredményez valódi változást. Isten szava azt kéri, hogy a völgyek feltöltődjenek, a hegyek pedig süllyedjenek le! Aki szegény, emelje fel tekintetét, akinek pedig sok adatott, ismerje fel alázatosan valódi helyzetét Isten előtt: üres kézzel áll ott ő is. Aki nem egyenes úton jár, hanem vagy részegségtől, vagy a szabályok állandó kerülgetésétől dülöngél, az találja meg végre a legrövidebb utat két pont között! Aki botladozik a maga által odahányt szikláktól, az ragadjon ásót és kapát, és egyengesse végre el a talajt, hogy akár behunyt szemmel is végigmehessen rajta!

János keresztsége a megtérés keresztsége volt. Szükségünk van magunkba szállni, önreflexiót gyakorolni, meglátni valódi önmagunkat, hogy visszatalálhassunk Istenhez. A víz, amely végigfolyt az emberek testén, azt jelentette: nem akarom már a régi, megrögzött életemet folytatni. Változni akarok. Változásra van szükségem. Olyan megújulásra, amelyet csak felülről várhatok. Fiatalok és idősek, a vallásosak és a tisztátalanok, férfiak és nők egyaránt tódultak Jánoshoz, hogy keresztelje meg őket. Érezték magukban a vágyat Isten szabadítására, meg akarták látni azt.

Hozzánk miért nem tódulnak az emberek? Talán átvettük szép lassan a puha ruhába öltözött, a nyugati és keleti szelektől hajladozó emberek himnuszait? Már nem az Úr szava hangzik a szívünkben és a szánkban? Vagy egyszerűen elfelejtünk imádkozni a Lélekért, hogy szélviharként söpörjön végig az életünkön?

Mert hogy János próféta volt, az Úr szavát hirdette, az vitán fölül áll. Egyetértenek ezzel az evangéliumok, Josephus Flavius, de még maga, a házasságtörő Heródes Antipás és a főpapok is elismerik (hallgatásukkal), hogy keresztsége felülről való volt. János igehirdetését azonban nem egy kényelmes hotelszobából közvetítette. A pusztában hangzott fel ez a szó. Alázatos szavai mögött egy igazi Isten emberének, egy ókori szent remete életének jelét láthatjuk. A mi életünk milyen jelképes cselekedeteket rejt? Hozzáférhetővé, érthetővé teszik-e a mi tetteink Isten tetteit?

A prófétát az emberek megtalálják, ha a sivatag mélyére rejtőzik is. Úgy mennek hozzá az emberek, ahogyan a szomjas vándor a forrásvízhez. Nem fognak az emberek élő vizet keresni a kiszáradt kutakban és a pocsolyákban. Ha engedjük, hogy a korrupció, a hatalomvágy, hamis önigazultság láncra verjen minket, ne csodálkozzunk, ha ebből nem sokan kérnek – köszönik szépen.

Ma mi is találkozhatunk Istennel a pusztában. Ő ott vár, hogy a szívünkre beszéljen, hogy ölelő karjaiba csábítson. És hozzánk is szól, minket is megállít és önmagunkkal szembesít a szava. Ha pedig bennem és benned már elindult a változás, többé emberi hatalom nem tudja majd megállítani. Megindult az Isten országa. Közel van. Egészen közel hozzád és hozzám. Az Úr szava ott van a szívemben és a szívedben, a számban és a szádban. Mert amivel tele van a szívem, azt szólja a szám.

János nem tudta magában tartani, hirdetni kezdte a mindenható Szót a pusztában. Ő volt a Hang, amelyben testet öltött a Szó. 

Aztán egy napon megjelent maga az Ige, emberi testben, beállt a Jordán partján várakozó bűnösök közé a sorba. Közösséget vállalt veled és velem. Magára vette ugyanazt a keresztséget, amelybe a változni akarók belemerültek. Magára vette a bűneink terhét, hogy Isten Bárányaként hordozza azokat. János és egész Izrael, sőt az egész vergődő emberiség Őt várta, az Eljövendő Messiást, aki egy napon szelíden és alázatosan megérkezett. Ahogy a kisgyermekek is tudják a kis énekből: Jézus, hajnalcsillag, glóri’halleluja! Ámen

Imádkozzunk! Istenünk, megköszönjük neked, hogy Szavaddal létre hívtad az univerzumot, hogy nekünk is életet ajándékoztál. Köszönjük, hogy Szavad testet öltött Jézus Krisztusban, a Te egyszülött Fiadban, aki a megfelelő időben belépett az emberi történelembe, hogy felemeljen bennünket az örökkévalóságba. Köszönjük, hogy Lelked által itt vagy közöttünk, élővé teszed a Szavad. Kérünk, magad építsd az utadat a szívünkhöz, hogy ne akarjunk többé ellenállni szeretetednek! Ámen