Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán Jeremiás
1,4-10 alapján
Szeretett Testvéreim az Úr Jézus
Krisztusban!
Gyermekeinknél egy gyakori visszatérő
kérdés: hol voltam én mielőtt megszülettem? Sőt, tovább mennek: hol voltam én,
mielőtt a pocakodban lettem volna, Anya? Erre a gyermeki kérdésre gyakran
szoktam azt válaszolni: Istennél voltál, Isten gondolataiban, terveiben,
szívében voltál. Bizony, mielőtt még apa és én sejthettük volna, hogy te
vagy, még ha vágytunk is rá, hogy megszüless, nem tudtunk rólad, nem ismertünk
téged. A régi időkben, az ultrahang és egyéb vizsgálatok előtt még azt sem
lehetett tudni, milyen nemű lesz a születendő gyermek, vagy van-e valamilyen
betegségre utaló jel rajta. Mi, szülők, nem a teremtői és nem a birtokosai
vagyunk a gyerekeinknek. Közvetlenül Isten teremt mindannyiunkat.
Jeremiás könyve az egyik leghosszabb könyv
az Ószövetségben. Ahogyan mai alakjában áll előttünk, hosszú szerkesztői munka
eredménye, amelynek során a Jeremiásként ismert anátóti, papi családból
származó prófétától eredő jövendölések, írnoka, Bárukh segítségével írásba
foglaltattak, és összekapcsolták őket történeti, Jeremiás életét és korát
bemutató szövegekkel. A könyv rögtön Jeremiás elhívásával kezdődik, ami a
szöveg alapján valamikor kamaszkorában történhetett. „Naar anóki” – ifjú vagyok
én, tiltakozik az isteni megbízatás ellen, túl fiatalnak, tapasztalatlannak,
beszédhez nem értő embernek festve le magát. Az Úr azonban világossá teszi,
hogy kettejük története nem ezzel a párbeszéddel kezdődött. Isten már
ismerte Jeremiást, még mielőtt az édesanyja méhében megformálta volna. Nemcsak Jeremiás
nem tudott magáról, hanem még a szülei sem tudtak őróla, de az Úr már
kiválasztotta őt egy feladatra és helyet adott neki a tervében. Isten terve a
prófétai irodalomban nem egy kiszámítható, bármikor kikérdezhető stratégia,
amiről Istent be lehet számoltatni. Hanem valami olyasmi, amihez a kulcsot ő
maga adja szolgáinak, a prófétáknak a kezébe. A nép dolga pedig, hogy
figyeljen, vizsgálja meg az igét, hogy valóban az Úrtól jön-e a kijelentés,
vagy pedig emberi, politikai számítgatásokból, vágyvezérelt álmodozásokból
ered.
Isten világossá teszi már itt, az elején,
hogy Jeremiás dolga nem lesz könnyű, akárcsak, Kasszandrának, a trójai
királylánynak a görög mitológiában, az ő sorsa is az, hogy ne értsék és ne
hallgassanak rá kortásai, ezáltal a vesztükbe rohanjanak. A prófétának is számos
szenvedést kell kiállnia, mindezekben a megpróbáltatásokban azonban végig
ott van vele az Úr. Jeremiás emberi, világi értelemben teljesen sikertelen.
Nem házasodik meg, nem születnek gyerekei, az utolsó fillérjét egy olyan
szántóföldre költi, amibe soha nem fog magot vetni, csakhogy az ostrom utáni
reményt fölcsillantsa honfitársai számára.
Jeremiás élete mégis valahol mélyen, boldog
élet. Mélypontokkal, akadályokkal, fájdalmakkal telített, de egy olyan élet,
amely Istentől jön, és Istenhez megy. Ez az ige világossá teszi, hogy Jeremiás
Istené. Megszenteltelek-mondja. Azaz, a sajátomként szeretlek. Nemcsak
elhatároztam, hogy leszel. Megformáltalak édesanyád méhében. Meg is
szenteltelek. Nem menet közben, valamilyen érdem vagy teljesítmény alapján,
hanem mert én, az Úr, így határoztam. Nem azért képes prófétálni, mert
olyan jól kitanulta ezt a prófétaiskolában – bár a korabeli Júdában alighanem
már léteztek ilyen prófétaiskolák – hanem mert Isten erre a feladatra képessé
tette. „Szádba adom igéimet” – mondja, miközben megérinti az ajkát.
Evangélikusként valljuk, hogy az
igehirdetői szolgálat nem embertől ered. Meg lehet persze tanulni a
fortélyokat, a teológiai hátteret, lehet olvasni inspiráló szövegeket, amikor
az ember az igehirdetésre készül, de nem ez a döntő. Ha Isten Lelke nem
száll az igehirdetőre és az ige hallgatóira, akkor ott nem történt igehirdetés.
Lehet, hogy „szépen beszélt a pap”, még az is lehet, hogy tele volt a templom.
De egy szép, retorikailag megformált beszéd még nem lesz igehirdetés. Jaj, ha
nem az Úr adja a szánkba az igét, hanem egész más forrásokból próbáljuk azt
összeollózni magunknak. Jaj, ha a gyülekezet elfelejt imádkozni az
igehirdetőért, meg saját magáért, mert Isten nélkül az csak porhintés. A
gyülekezet minden időben imádkozzon az igehirdetőkért, nemcsak azokért, akik
jelenleg hivatalban vannak, hanem azokért is, akik most készülnek erre, vagy
akiket a jövőben fog elhívni az Úr. Mert már formálódnak az anyaméhekben a
jövő igehirdetői, én hiszem, hogy Isten nem fogja népét igéje nélkül hagyni, de
nekünk szabad és lehet vágynunk erre az igére, ami már a miénk.
Isten hűsége és ígérete, szeretete minden
tekintetben megelőzi az embert. A mi hűségünk, hitünk, szeretetünk egy
válasz erre, amikor felismerjük és rácsodálkozunk. Jé, ez az Isten
kezdettől fogva ismert és szeretett. Mindenestől. Milyen jó lenne, ha sokan,
mint Jeremiás, ezt már fiatal korukban felismernék. Ahogyan a Szélrózsa
találkozón, az elmúlt heti gyerektáborunkban vagy ahová augusztusban megyek
igével szolgálni, a fóti kántorképzőn erre van lehetőség egyházunkban is.
Imádkozzunk a gyermekekért és a fiatalokért, hogy érintse meg és hívja el őket
Isten igéje, a Krisztus követésére, és a Szentlélek ossza szét köztük
ajándékait mindannyiunk javára.
Igen ám, de mi legyen azokkal, akik már nem
fiatalok, akik életük második felében vagy harmadik harmadában járnak? Jeremiás
könyve számukra is hordoz örömhírt. Ő az a próféta, akinek életéről nagyon
sokat tudunk, de a végét nem ismerjük. A könyv utolsó fejezeteiben a prófétát
magukkal hurcolják az Egyiptomba kitelepülők. Talán mártírhalált halt vagy az
úton halt meg? Nem tudunk róla biztosat. Viszont azt tudjuk, hogy élete
végén ugyanahhoz az Istenhez tért vissza, aki már ismerte őt kezdettől, és
akinek egész életében szolgált. Mert ez az Isten mondta neki:
megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek. Enyém vagy. sajátomként szeretlek.
Ez neked, nekem, mindnyájunknak szóló örömüzenet. Ma is.
Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy ismertél már mielőtt megformáltál. Köszönjük, hogy Fiad által gyermekeddé fogadtál. Hadd háláljuk hűséggel hűségedet, és simuljunk bele akaratodba! Ámen
