Hol találok irgalmat?

 

Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán Mt 18,21-35 alapján

Szeretett Testvéreim!

Évekkel ezelőtt prédikáltam erről az igéről, és az igehirdetés után megkeresett egy édesapa, akit nagyon megérintett a megbocsátás üzenete, mert érintve érezte magát. Ezek után több héten át járt hozzám lelkigondozásra. Eszembe jut az is, hogy 18–20 éves koromban az első komoly párkapcsolatomban a párommal sokat vitatkoztunk, veszekedtünk, én mindenáron érvényt akartam szerezni olyan elveknek, amelyekben akkor hittem, ő pedig szelíden erre azt válaszolta: „Irgalom is van a világon.” Akkor még egyikünk sem volt hívő keresztény, ma mindketten azok vagyunk, de házastársunknak végül mást rendelt Isten.

509 éve annak, hogy Luther Márton közzétette a 95 tételt a bűnbánat és bűnbocsánat témájáról, és ettől a naptól számítjuk a reformációt. Nem véletlen, hogy Luther Mindenszentek előestéjére időzítette a témát. Pontosan tudta, hogy a halálkufárok az elhunyt szeretteinkre emlékezés napjait arra használják, hogy csúcsra járassák a búcsúcédulák árusítását. Talán ő maga sem hitte volna, hogy az evangélium szava ekkora visszhangra lel a kortársai között. Luther kérdése ugyanis így hangzott: „Hol találok irgalmas Istenre?” Akkor minden ember járt templomba, és szinte mindenki hitte Isten létezését és ítéletét, ezért ez a kérdés sokak belső kérdésével találkozott. Ez a kérdés – sokak szerint – ma inkább így hangzik: „Hol találok egy irgalmas embert?” A 21. század embere egyre kevésbé néz fölfelé, egyre kevésbé hisz szilárdan egy nálánál nagyobb égi hatalomban, inkább önmagára és önmagába, esetleg önmaga mellé és köré néz. Ezért az evangélium nem tud többé pusztán úgy terjedni, ha a templomokban tisztán prédikáljuk az Isten szavát és helyesen szolgáltatjuk ki a szentségeket. A kezek evangéliumára is szükség van. Mert irgalom gyakorlása nélkül az irgalmas Istenről szóló igehirdetésünk kiüresedik. Olyan lesz mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom- ahogy Pál apostol írja.

Mai igénk ismét egy példázat, és – ahogyan ezt már Máté evangélistától megszokhattuk – egy nagyon kiélezett példázat. Élet vagy halál? Fény vagy sötétség? Üdvösség vagy kárhozat? A példázat hőse egy szolga, aki olyan mértékű adósságcsapdába keveredett, ahonnan semmilyen emberi erővel, semmilyen trükkel vagy furfanggal ki nem keveredhet. Tízezer talentummal tartozik. Egész Szíria provinciának – amelynek a kicsiny Júdea csak egy kis megyécskéje volt – az éves adóbevétele volt kb. 8000 talentum. Ez egy államháztartási tétel, nem pedig egy szolga zsebpénze. Semmiféle emberi számítás szerint nem lehet ekkora adósságot kifizetni. A szolga csak türelmet, haladékot kér arra, ami teljesen reménytelen. Az úr megkönyörül rajta, és egyetlen tollvonással eltörli az egész adósságát. Ekkor azonban a példázat fordulatot vesz. A szolga kimenve azonnal elfelejti a meg nem érdemelt páratlan kegyelmet, és dühösen, bosszúszomjasan a börtönbe veti azt a szolgatársát, aki neki összesen 100 dénárral tartozik. Bár a szolgák között a 100 dénár is nagy összegnek számít – kb. 100 napi munkabérnek felel meg – nyilvánvalóan eltörpül ez a summa ahhoz képest, amivel emberünk tartozott a királynak. Ezután viszont új fordulat következik, kiderül a szolga gonoszsága, és a király visszavonja korábbi nemes ajánlatát.

Illusztráció a történethez (forrás: refpedi.hu)

A példázat kerettörténetére nézve nem lehet kétségünk afelől, hogy itt Jézus az emberek közötti megbocsátásról beszél. Ez nem egy melléktéma az evangélium nagy szimfóniájában, hanem a szíve-közepe. Hányszor kell megbocsátanom a testvéremnek? Még hétszer is? – kérdi Péter. Ugye a 7 a teljesség száma a héber gondolkodásban, így Péter azt gondolja, hogy egy óriási számot mondott. Jézus megsokszorozza még a hetet is. Talán az lenne a legjobb, ha nem számolgatnátok, hányszor bocsátotok meg, bocsássatok meg annyiszor, ahányszor csak kell. Különösen akkor, ha a másik kéri a bocsánatodat. Bizony, nem mindig vagyunk ilyenek. Nehezen kérünk bocsánatot, és nehezen bocsátunk meg. Sokszor várunk valami nagyszabású, drámai töredelemre, vagy valamilyen jóvátételt követelünk, de ezek, bár van közük a bocsánathoz, nem adhatják a lényegét. A megbocsátás definíció szerint ingyen van. Gratis. Kegyelemből. (ld. Ágostai Hitvallás IV. tétele) Mi is így kaptuk. Amikor továbbadjuk, akkor is ingyen kell, hogy legyen.

Azért imádkozom, hogy legyünk irgalmas, megbocsátó emberekké, kérjük folyamatosan Istent, hogy formáljon minket ilyenekké, mert akkor fogunk Őrá hasonlítani. Nagyon fontos, hogy a megbocsátással lehetőleg ne várjunk. Ne a temetőbe hordott virágokkal próbáljuk utólag kompenzálni azokat a szavakat, amelyeket nem mondtunk ki életében annak, akit szerettünk. Persze annak is meg lehet bocsátani, aki már meghalt, de a kapcsolatot helyreállítani, megbékélni már sajnos nem lehet.

Írjunk az életünkkel ennek a példázatnak egy alternatív befejezést: a szolga pedig, kijőve az urától elengedte minden adósának összes tartozását. Soha többé nem hánytorgatott fel semmilyen sérelmet, soha többé nem akart bosszút állni önmagáért. Boldogan élt és halt meg, mert irgalmat nyert és ő maga is irgalmassá lett (Mt 5,7). Bár ilyen szolga lehetnék! Bár ilyen szolgák lehetnénk mindnyájan!

Nem tudom, közülünk kinek van hitele? Nem akarok senki pénztárcájában vájkálni, de képzeljük el, hogy egy szép napon jön egy levél a bankból, hogy valaki minden adósságunkat kifizette. Mit éreznénk? Hálát? Megkönnyebbülést? Boldogságot? Méltatlanság-érzést, hogy nem mi egyenlítettük ki a számlát? Képesek lennénk ezek után behajtani a szegény szomszédunkon azt az apróságot, amit mi adtunk neki kölcsön? Furcsa lenne.

Canterburry Anselmus szerint Isten tökéletessége és jósága végtelenül nagy. Ebbe mar bele minden egyes emberi bűn, még a legkisebbnek tűnő is. Végtelenül nagy, mert a végtelen Istent sérti meg. Anselmus logikájában ezért az ember soha nem tehetne eleget a vétkéért, még a legkisebbért sem, hiszen egész életével tartozik Teremtőjének. Mintha valóban egy óriási adósságcsapdában volnánk, mondja ez az erős kép. Egyedül Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember, ő tud értünk eleget tenni, csak Ő fizetheti ki az adósságot – érvel Anselmus. Pontosan ezt teszi a kereszten, amikor az Atyának átadja magát: Isten végtelen kegyelme ekkor árad ki a bűnösökre, és még a legnagyobb adósságot is eltörli.

Bűnösből így leszel igaz. Szegényből gazdag. Gonoszból légy hát irgalmas is. Kezedben a legnagyobb kincs, ideje szétosztani a szegények között. A mai napon elhunyt rokonainkra, családtagjainkra gondolva, az úrvacsora vételére készülve, engedjünk el szívünkben minden tartozást holtak és élők iránt egyaránt.

Imádkozzunk! Úr Jézus Krisztus, hála neked azért, hogy életed átadásával eltörölted minden adósságunkat! Kérünk, szabadíts meg minket a bűnök terhétől, amelyek lelkünket nyomják, akár mi tettük másokkal, akár mások tették velünk. Add, hogy ne követeljük másoktól az alázatot és a jóvátételt, hanem ha kapunk ilyet, azt ajándéknak tekintsük! Segíts nekünk, hogy mi is olyan irgalmasak és megbocsátóak legyünk egymás iránt, amilyen te vagy irántunk! Ámen