Megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek

 

Igehirdetés Mezőtúron és Gyomán Jeremiás 1,4-10 alapján

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Gyermekeinknél egy gyakori visszatérő kérdés: hol voltam én mielőtt megszülettem? Sőt, tovább mennek: hol voltam én, mielőtt a pocakodban lettem volna, Anya? Erre a gyermeki kérdésre gyakran szoktam azt válaszolni: Istennél voltál, Isten gondolataiban, terveiben, szívében voltál. Bizony, mielőtt még apa és én sejthettük volna, hogy te vagy, még ha vágytunk is rá, hogy megszüless, nem tudtunk rólad, nem ismertünk téged. A régi időkben, az ultrahang és egyéb vizsgálatok előtt még azt sem lehetett tudni, milyen nemű lesz a születendő gyermek, vagy van-e valamilyen betegségre utaló jel rajta. Mi, szülők, nem a teremtői és nem a birtokosai vagyunk a gyerekeinknek. Közvetlenül Isten teremt mindannyiunkat.

Jeremiás könyve az egyik leghosszabb könyv az Ószövetségben. Ahogyan mai alakjában áll előttünk, hosszú szerkesztői munka eredménye, amelynek során a Jeremiásként ismert anátóti, papi családból származó prófétától eredő jövendölések, írnoka, Bárukh segítségével írásba foglaltattak, és összekapcsolták őket történeti, Jeremiás életét és korát bemutató szövegekkel. A könyv rögtön Jeremiás elhívásával kezdődik, ami a szöveg alapján valamikor kamaszkorában történhetett. „Naar anóki” – ifjú vagyok én, tiltakozik az isteni megbízatás ellen, túl fiatalnak, tapasztalatlannak, beszédhez nem értő embernek festve le magát. Az Úr azonban világossá teszi, hogy kettejük története nem ezzel a párbeszéddel kezdődött. Isten már ismerte Jeremiást, még mielőtt az édesanyja méhében megformálta volna. Nemcsak Jeremiás nem tudott magáról, hanem még a szülei sem tudtak őróla, de az Úr már kiválasztotta őt egy feladatra és helyet adott neki a tervében. Isten terve a prófétai irodalomban nem egy kiszámítható, bármikor kikérdezhető stratégia, amiről Istent be lehet számoltatni. Hanem valami olyasmi, amihez a kulcsot ő maga adja szolgáinak, a prófétáknak a kezébe. A nép dolga pedig, hogy figyeljen, vizsgálja meg az igét, hogy valóban az Úrtól jön-e a kijelentés, vagy pedig emberi, politikai számítgatásokból, vágyvezérelt álmodozásokból ered.

                                    Evelyn De Morgan: Kasszandra (1898)  Kép forrása: The Athenaeum

Isten világossá teszi már itt, az elején, hogy Jeremiás dolga nem lesz könnyű, akárcsak, Kasszandrának, a trójai királylánynak a görög mitológiában, az ő sorsa is az, hogy ne értsék és ne hallgassanak rá kortásai, ezáltal a vesztükbe rohanjanak. A prófétának is számos szenvedést kell kiállnia, mindezekben a megpróbáltatásokban azonban végig ott van vele az Úr. Jeremiás emberi, világi értelemben teljesen sikertelen. Nem házasodik meg, nem születnek gyerekei, az utolsó fillérjét egy olyan szántóföldre költi, amibe soha nem fog magot vetni, csakhogy az ostrom utáni reményt fölcsillantsa honfitársai számára.

Jeremiás élete mégis valahol mélyen, boldog élet. Mélypontokkal, akadályokkal, fájdalmakkal telített, de egy olyan élet, amely Istentől jön, és Istenhez megy. Ez az ige világossá teszi, hogy Jeremiás Istené. Megszenteltelek-mondja. Azaz, a sajátomként szeretlek. Nemcsak elhatároztam, hogy leszel. Megformáltalak édesanyád méhében. Meg is szenteltelek. Nem menet közben, valamilyen érdem vagy teljesítmény alapján, hanem mert én, az Úr, így határoztam. Nem azért képes prófétálni, mert olyan jól kitanulta ezt a prófétaiskolában – bár a korabeli Júdában alighanem már léteztek ilyen prófétaiskolák – hanem mert Isten erre a feladatra képessé tette. „Szádba adom igéimet” – mondja, miközben megérinti az ajkát.

Evangélikusként valljuk, hogy az igehirdetői szolgálat nem embertől ered. Meg lehet persze tanulni a fortélyokat, a teológiai hátteret, lehet olvasni inspiráló szövegeket, amikor az ember az igehirdetésre készül, de nem ez a döntő. Ha Isten Lelke nem száll az igehirdetőre és az ige hallgatóira, akkor ott nem történt igehirdetés. Lehet, hogy „szépen beszélt a pap”, még az is lehet, hogy tele volt a templom. De egy szép, retorikailag megformált beszéd még nem lesz igehirdetés. Jaj, ha nem az Úr adja a szánkba az igét, hanem egész más forrásokból próbáljuk azt összeollózni magunknak. Jaj, ha a gyülekezet elfelejt imádkozni az igehirdetőért, meg saját magáért, mert Isten nélkül az csak porhintés. A gyülekezet minden időben imádkozzon az igehirdetőkért, nemcsak azokért, akik jelenleg hivatalban vannak, hanem azokért is, akik most készülnek erre, vagy akiket a jövőben fog elhívni az Úr. Mert már formálódnak az anyaméhekben a jövő igehirdetői, én hiszem, hogy Isten nem fogja népét igéje nélkül hagyni, de nekünk szabad és lehet vágynunk erre az igére, ami már a miénk.

Isten hűsége és ígérete, szeretete minden tekintetben megelőzi az embert. A mi hűségünk, hitünk, szeretetünk egy válasz erre, amikor felismerjük és rácsodálkozunk. Jé, ez az Isten kezdettől fogva ismert és szeretett. Mindenestől. Milyen jó lenne, ha sokan, mint Jeremiás, ezt már fiatal korukban felismernék. Ahogyan a Szélrózsa találkozón, az elmúlt heti gyerektáborunkban vagy ahová augusztusban megyek igével szolgálni, a fóti kántorképzőn erre van lehetőség egyházunkban is. Imádkozzunk a gyermekekért és a fiatalokért, hogy érintse meg és hívja el őket Isten igéje, a Krisztus követésére, és a Szentlélek ossza szét köztük ajándékait mindannyiunk javára.

Igen ám, de mi legyen azokkal, akik már nem fiatalok, akik életük második felében vagy harmadik harmadában járnak? Jeremiás könyve számukra is hordoz örömhírt. Ő az a próféta, akinek életéről nagyon sokat tudunk, de a végét nem ismerjük. A könyv utolsó fejezeteiben a prófétát magukkal hurcolják az Egyiptomba kitelepülők. Talán mártírhalált halt vagy az úton halt meg? Nem tudunk róla biztosat. Viszont azt tudjuk, hogy élete végén ugyanahhoz az Istenhez tért vissza, aki már ismerte őt kezdettől, és akinek egész életében szolgált. Mert ez az Isten mondta neki: megformáltalak, ismertelek, megszenteltelek. Enyém vagy. sajátomként szeretlek. Ez neked, nekem, mindnyájunknak szóló örömüzenet. Ma is.

Imádkozzunk! Köszönjük, Urunk, hogy ismertél már mielőtt megformáltál. Köszönjük, hogy Fiad által gyermekeddé fogadtál. Hadd háláljuk hűséggel hűségedet, és simuljunk bele akaratodba! Ámen

Hóval és esővel táplálva

 

Igehirdetés Hatvanad vasárnapjára Ézs 55,6-11 alapján

„Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani. Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.  Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.  Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek,  ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”

 

„Te megtaláltad már Jézust, Gump?” „Nem is tudtam, Uram, hogy keresnem kellett volna.” Talán többeknek ismerős ez a rövid kis párbeszéd-foszlány a Forrest Gump című amerikai filmből. Nem is tudtam, hogy keresnem kellett volna, mondja az enyhén értelmi fogyatékos Forrest egykori parancsnokának, Dan hadnagynak, aki éppen hitbeli és egzisztenciális válságban szenved. Dan hadnagynak nem csupán az a baja, hogy a vietnami háborúban szerzett sérülése miatt amputálni kellett a lábát, hanem az is, hogy nem találja az élete értelmét. Családjában generációkon át az volt a hagyomány, hogy a férfiak hősi halált haljanak valamelyik éppen aktuális amerikai háborúban. Dan meg van győződve róla, hogy neki is ezt a sorsot szánta az ég, ott kellett volna pusztulnia a vietnami dzsungelben. Forrest azonban több más bajtársához hasonlóan Dan hadnagy életét is megmenti, aki ezek után viszont nem találja a helyét. Hogyan értelmezzem újra az életemet, miután túléltem egy rendkívül traumatikus eseményt? Mihez kezdjek az életemmel? Mi az értelme? Ebben a tépelődésben bukkan fel a hadnagy életében Jézus és a hit kérdése. Vajon lehetséges-e újrakezdeni, lehetséges-e békét kötni Istennel?

A Forrest Gump ezen jelenete angol nyelven

Mai igénk arra bíztat minket is, hogy keressük Istent. Hívjuk Őt segítségül. Már a Biblia első lapjain felbukkan ez a kifejezés: „segítségül hívni az Úr nevét”. (Sétnek is született fia, akit Enósnak nevezett el. Akkor kezdték segítségül hívni az Úr nevét. 1Móz 4,26) Izgalmas belegondolni, hogy már az Ádám utáni második generáció, Sét idejében elkezdik az Úr nevének segítségül hívása. Bár jelen van a bűn romboló hatása, de ezzel párhuzamosan egy másik vonal is él, az Istent kereső, benne bízni próbáló vonal. Ez azt mutatja, hogy az emberben maradt valami, egy pislákoló vágy arra, hogy visszataláljon Istenhez. De azt is látjuk a Szentírás lapjain, hogy ebbe az embereknek milyen könnyen beletört a bicskájuk.

Valójában azért tudjuk keresni Istent, mert ő megtalálhatóvá tette magát. Azért hívhatjuk segítségül, mert Ő közel jött hozzánk. Ez a megtalálhatóság és közelség már az ószövetségi kijelentésben is tetten érhető, a leginkább kézzelfogható mégis Jézusban lett. Jézusban Isten egészen közel jött, és egészen könnyű volt megtalálni. Jézus mennybemenetele óta Jézus mindenütt jelen van: őt ITT és MOST, valójában bárhol és bármikor megtalálhatjuk.

Cseh Tamás mondja el önéletírásában, hogy 30 éves korában egyszer csak betért Budapesten egy katolikus templomba. Beült a padba, és imádkozni kezdett, ami tulajdonképpen egyfajta bűnvallás volt. Beismerte élete kudarcát – pedig ekkor már sikeres előadóművész volt. Belül azonban üresnek élte meg magát. Valami ilyesmi a megtérés.

A megtérést az Ószövetség leggyakrabban a SÚV = visszafordulni igével adja vissza. Mint amikor ráébredsz, hogy nem jó irányba mész, a valódi célod éppen az ellenkező irányban található, és megfordulsz 180 fokkal. Elhagyod azt az utat, amelyet addig követtél, amelyet lehet, hogy előtted az őseid is követtek, és amelyen talán az összes ismerősöd jár. Mindezt egy járatlan útért. Ez az út, Jézus szerint keskeny. Talán rögös is, kényelmetlen is. Mégis tudod róla, hogy a jó út, mert Istenhez visz egyre közelebb.

Az újszövetség szava a megtérésre a metanoia, azaz a gondolatok radikális megváltozása – lám, ez is szerepel itt, Ézsaiásnál. Az apostolok hangsúlyozzák, hogy a megtérés nem csupán, sőt nem is elsődlegesen a külső viselkedés megváltozása, hanem a belső világunk, a gondolatok, hiedelmek, értékek megváltozása, ezeken keresztül pedig az akarat megújult irányba fordulása.

Miért kell megváltoznia az útjainknak és a gondolatainknak? Nem feltétlenül azért, mert ezek az utak vagy ezek a gondolatok látványosan rosszak volnának. Akár még erkölcsösek is lehetnek a földi, emberek közötti mércével mérve. Csakhogy nem azonosak az Úr útjaival és az Úr gondolataival. Ahhoz, hogy őfelé közelítsünk, el kell hagynunk azt, ami régi, ami ellenkezik vele. Amikor viszont ez a pálfordulást megtesszük, akkor nem légüres térbe jutunk, hanem egyenesen Isten karjaiba sétálunk. Ő ugyanis irgalmaz, és készséges a megbocsátásra. Nála a kegyelem már készen áll. Teológiailag azt is mondhatjuk, hogy a kegyelem megelőz minket, elénk jön, ahogyan az apa tékozló fia elé.

A bűn legalább háromféle módon tud rombolni az életünkben. Először is ott vannak az ellenünk elkövetett bűnök, azután azok, amelyeket mi követünk el mások ellen. Végül pedig, ezek hajlamosak összekeveredni a fejünkben. Bűntudatot érzünk olyasvalami miatt, ami nem is a mi hibánk. Viszont le akarjuk rázni a felelősséget magunkról, miközben valamiben nagyon is hibásak vagyunk. A megtérés, a gondolkodás megváltoztatása azért is nagyon fontos, hogy a fejünkben végre rend legyen. Oké, álljunk meg egy pillanatra: Mi az, ami engem terhel, amit tényleg meg kell bánnom? Mi az, amiért más felel, amit inkább meg kell bocsátanom? Ez a folyamat önreflexió nélkül nem fog végbemenni. Ehhez pedig időt és teret kell hagynunk magunknak.

Mai szakaszunk beszél még az Isten igéjének az erejéről és hatásáról is. Egy nagyon izgalmas metaforában. Ez pedig a csapadék metaforája. A csapadék – tudja mindenki, aki termőfölddel foglalkozik – felbecsülhetetlen érték. Nemcsak az eső, hanem itt, érdekes módon a hó is meg van említve, ami Izraelben nagyon ritka, de amitől mi itt, Magyarországon is elszoktunk. Talán még bosszankodtunk is most januárban, hogy a hó akadályoz minket, nem tudunk olyan gyorsan autózni, elcsúszhatunk. A hónak számos előnye van az agrárium szempontjából. Például hőszigetelést nyújt a fagykárok ellen, de vízraktárként is funkcionál, mert a lassú olvadás sokkal praktikusabb a talajvíz-utánpótlás szempontjából, mint egy hirtelen lezúduló nagy eső.

A próféta is tud arról, hogy milyen fontos a csapadék. Valójában ez adja a talaj termékenységét, ebből lesz a vetőmag és a kenyérgabona. Milyen érdekes, hogy az oltár előtti igében Jézus is egy agrárpéldázattal, a magvető példázatával ábrázolja Isten országát. Ez mutatja ennek a képnek a korlátait is, mert ott inkább a maghoz, itt inkább a csapadékhoz hasonlítja Isten igéjét. Egy dolog azonban mindkét képből világos: a termés az Isten igéjének a hatására jön létre. Valami, ami felülről érkezik, ingyen, érdemeink nélkül, és a földbe jutva termővé teszi azt.

Ilyen az Isten szava is. Felülről jön. Adatik. Nem mi tettünk érte, nem mi érdemeltük ki. Ő az, aki elhív embereket, akik hirdetik. Mi a befogadó oldalon vagyunk. Isten igéje átjár, áthatja az életünk mély rétegeit, a lelkünk legmélyebb vízkészleteit is szeretné feltölteni. Nagyon fontos, hogy mindig hallgassuk az igét, és olvassuk is rendszeresen. Mert jöhetnek szárazabb időszakok, amikor nem lesz ilyen pofonegyszerű az igéhez hozzájutni, mint most. Az Isten igéje teszi termékennyé az életünket. Lehet, hogy nem azonnal és látványosan, de lassan és biztosan mint az olvadó hó. Isten ugyanis nem téved és nem véti el a célt. Ha Ő küldi az igét, akkor az célba ér. Eljut azokhoz, akiknek szüksége van rá, és megújítja az életünket.

Imádkozzunk!

Drága Urunk! Köszönjük, hogy téged meg lehet találni, köszönjük, hogy a te nevedet segítségül lehet hívni. Köszönjük, hogy ehhez ígéretek kapcsolódnak, hiszen te már hamarabb felénk fordultál, mint hogy mi feléd fordultunk volna. Hálásak vagyunk azért is, hogy nálad már készen áll a megbocsátás, és ebből mi is meríthetünk. Köszönjük és kérjük igédet, amely nem tér vissza hozzád üresen, hanem képes arra, hogy megöntözze, átitassa és termékennyé tegye életünket! Ámen

 

A Szó hangja

Igehirdetés advent 1.vasárnapján Budapest-Fasori gyülekezetben Lk 3,1-6 alapján

Az Úr születése után kétezer, a magyar államalapítás után ezer, a reformáció kezdete után ötszáz évvel, amikor az USA elnöke Donald Trump volt, Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspöksége kezdetén, éppen az új egyházi esztendő első vasárnapján szólt az Úr szava hozzám a pusztában.

Nem egy elegáns palotában szólt hozzám az Úr szava. Nem kereste meg azokat, akik drága ruhákba öltöznek, és hatalmas pénzösszegekről döntenek. Az Úr szava a pusztában szólalt meg, a magány és elkeseredés helyén. Ott, ahová azért vonultam el, hogy elrejtőzzem az emberek elől. Ott, az egyedüllét félelmetes mélységében nem voltam egyedül. Isten velem volt, és megszólított.

Isten szava nem mondott olyasmit, ami az ember kíváncsiságát kielégíthetné. Nem ígért semmi újat, szokatlant, hanem a régi ígéretet erősítette meg: eljön Ő. Az Eljövendő várására buzdított, és arra, hogy készítsem az Ő útját. És mindenkit arra biztassak: készítsétek az utat! Ezt kell hirdetnem, hogy minden ember ráébredjen, hogy halandó, csak por és hamu. Egyedül az Örökkévalóba vetheti reménységét, aki viszont láthatóvá teszi szabadítását!

Isten szava nem beszélt karácsonyi akciókról, égősorokról. Nem mondta meg, mi legyen a karácsonyi ajándék, nem biztatott hitelfelvételre. Isten szava nem kérte, hogy készítsek adventi koszorút, gyújtsak gyertyát, cseréljem le a karácsonyfadíszeimet vagy szerezzek be méltóságteljesebb ünnepi terítéket. Isten szava nem parancsolt rám, hogy sürögjek a konyhában szünet nélkül. Isten szava még azt sem mondta, hogy szégyelljem magam, ha nem erőltetek mosolyt magamra a munkahelyi partyn vagy a családi asztalnál.

Isten szava csak egy dolgot kért, de az a dolog mindennél nehezebb volt, és a fél karomat odaadtam volna, ha inkább a pénzem egy részét kéri csak. Az Úr, aki Teremtő, Szabadító és Megújító azt kérte: változz meg! Nem egyszerűen csak tegyél úgy, mintha változnál. Ne játszd meg magad! Ne erőltesd magadra a szelídséget és a szeretetet! Kevés, ha eggyel több mózesi törvényt tartasz meg. Isten szava valódi változást kér. Radikális változást.

Szokásaink rabjai vagyunk. Szokás az is, hogy csak ott takarítunk fel, „ahol a papok táncolnak”. Ahol észrevehető a kosz, onnan eltűntetjük, besöpörjük a szőnyeg alá. Ez természetesen nem eredményez valódi változást. Isten szava azt kéri, hogy a völgyek feltöltődjenek, a hegyek pedig süllyedjenek le! Aki szegény, emelje fel tekintetét, akinek pedig sok adatott, ismerje fel alázatosan valódi helyzetét Isten előtt: üres kézzel áll ott ő is. Aki nem egyenes úton jár, hanem vagy részegségtől, vagy a szabályok állandó kerülgetésétől dülöngél, az találja meg végre a legrövidebb utat két pont között! Aki botladozik a maga által odahányt szikláktól, az ragadjon ásót és kapát, és egyengesse végre el a talajt, hogy akár behunyt szemmel is végigmehessen rajta!

János keresztsége a megtérés keresztsége volt. Szükségünk van magunkba szállni, önreflexiót gyakorolni, meglátni valódi önmagunkat, hogy visszatalálhassunk Istenhez. A víz, amely végigfolyt az emberek testén, azt jelentette: nem akarom már a régi, megrögzött életemet folytatni. Változni akarok. Változásra van szükségem. Olyan megújulásra, amelyet csak felülről várhatok. Fiatalok és idősek, a vallásosak és a tisztátalanok, férfiak és nők egyaránt tódultak Jánoshoz, hogy keresztelje meg őket. Érezték magukban a vágyat Isten szabadítására, meg akarták látni azt.

Hozzánk miért nem tódulnak az emberek? Talán átvettük szép lassan a puha ruhába öltözött, a nyugati és keleti szelektől hajladozó emberek himnuszait? Már nem az Úr szava hangzik a szívünkben és a szánkban? Vagy egyszerűen elfelejtünk imádkozni a Lélekért, hogy szélviharként söpörjön végig az életünkön?

Mert hogy János próféta volt, az Úr szavát hirdette, az vitán fölül áll. Egyetértenek ezzel az evangéliumok, Josephus Flavius, de még maga, a házasságtörő Heródes Antipás és a főpapok is elismerik (hallgatásukkal), hogy keresztsége felülről való volt. János igehirdetését azonban nem egy kényelmes hotelszobából közvetítette. A pusztában hangzott fel ez a szó. Alázatos szavai mögött egy igazi Isten emberének, egy ókori szent remete életének jelét láthatjuk. A mi életünk milyen jelképes cselekedeteket rejt? Hozzáférhetővé, érthetővé teszik-e a mi tetteink Isten tetteit?

A prófétát az emberek megtalálják, ha a sivatag mélyére rejtőzik is. Úgy mennek hozzá az emberek, ahogyan a szomjas vándor a forrásvízhez. Nem fognak az emberek élő vizet keresni a kiszáradt kutakban és a pocsolyákban. Ha engedjük, hogy a korrupció, a hatalomvágy, hamis önigazultság láncra verjen minket, ne csodálkozzunk, ha ebből nem sokan kérnek – köszönik szépen.

Ma mi is találkozhatunk Istennel a pusztában. Ő ott vár, hogy a szívünkre beszéljen, hogy ölelő karjaiba csábítson. És hozzánk is szól, minket is megállít és önmagunkkal szembesít a szava. Ha pedig bennem és benned már elindult a változás, többé emberi hatalom nem tudja majd megállítani. Megindult az Isten országa. Közel van. Egészen közel hozzád és hozzám. Az Úr szava ott van a szívemben és a szívedben, a számban és a szádban. Mert amivel tele van a szívem, azt szólja a szám.

János nem tudta magában tartani, hirdetni kezdte a mindenható Szót a pusztában. Ő volt a Hang, amelyben testet öltött a Szó. 

Aztán egy napon megjelent maga az Ige, emberi testben, beállt a Jordán partján várakozó bűnösök közé a sorba. Közösséget vállalt veled és velem. Magára vette ugyanazt a keresztséget, amelybe a változni akarók belemerültek. Magára vette a bűneink terhét, hogy Isten Bárányaként hordozza azokat. János és egész Izrael, sőt az egész vergődő emberiség Őt várta, az Eljövendő Messiást, aki egy napon szelíden és alázatosan megérkezett. Ahogy a kisgyermekek is tudják a kis énekből: Jézus, hajnalcsillag, glóri’halleluja! Ámen

Imádkozzunk! Istenünk, megköszönjük neked, hogy Szavaddal létre hívtad az univerzumot, hogy nekünk is életet ajándékoztál. Köszönjük, hogy Szavad testet öltött Jézus Krisztusban, a Te egyszülött Fiadban, aki a megfelelő időben belépett az emberi történelembe, hogy felemeljen bennünket az örökkévalóságba. Köszönjük, hogy Lelked által itt vagy közöttünk, élővé teszed a Szavad. Kérünk, magad építsd az utadat a szívünkhöz, hogy ne akarjunk többé ellenállni szeretetednek! Ámen