Tervezett gyerek

Reflexió az Újragondoló blog néhány bejegyzésére a 136nap-os projekt első szakasza után

Szikszai Szabi barátom írásait elolvashatod itt, és csatlakozhatsz az eseményhez, 2016 adventtől 2017 húsvétjáig együtt zarándoklunk virtuálisan. 

Tervezett gyerek vagyok. Elsőszülött, vágyott gyerek, akire nagyon is sok elvárás és remény hárult már a születése előtt. Édesanyámnak határozott elképzelései voltak arról, milyennek kéne lennem. Ez a tervezettség hatalmas felelősségként nyomta a vállamat egészen húsz éves koromig, amikor az újjászületés-élmény történt velem.

A Star Wars-ban C3-PO így kiált fel időről-időre: "Jaj, Tervezőm!" - arra utal, hogy valaki megalkotta őt, valaki tervezte őt valamilyenre, valamilyen céllal. Amikor újjászülettem, akkor ráébredtem, hogy egy másik Szülő tervezett gyereke vagyok: a Teremtő Istené. Nem csoda, hogy nem vagyok boldog, miközben emberei elvárásoknak próbálok megfelelni, legyenek azok akár a szüleim, tanáraim, vagy bármilyen tekintélyszemély, akár a kortárscsoportban. Nem ők terveztek, nem is illeszkedem tökéletesen az emberi terveikbe. Egyszerűen nem felelek meg az elvárásoknak, és ezért gyötrődöm, mintha nem volnék szerethető. De a félelem még sokáig fogva tartott.

Tervezett. Elsőszülött. Mégis negyedik és legkisebb a nevelt tesók között. (saját kép)

Ez az isteni terv dolog az egyik leginkább félreértett teológiai fogalom. A megtérés első hevében semmi mást nem csináltam, mint próbáltam megfelelni Isten rám vonatkozó elvárásainak. Ha Isten tervezte az embert, akkor van hozzá használati utasítás is - nosza, olvassuk el a Bibliát, abból secperc alatt kiderül, hogyan működöm, hogyan kerülhetek közelebb Istenhez és válhatok jó kereszténnyé - amilyennek Ő tervezett engem. És bár a Szentírásból valóban elképesztően sokat megtudtam Istenről és az emberről is, azért nem volt ez ilyen egyszerű. Évekig tartott, mire rádöbbentem, hogy a Biblia nem Istentől jövő napiparancs-gyűjtemény, amit csak felcsapok, és máris kiolvasom belőle a jövőmet, mint asztrológus a csillagokból.

Azután ott van az a gyakori hiedelem is, hogy amit én akarok, amire vágyom, az rossz. Annak egészen biztosan semmi köze Isten akaratához. Isten csupa olyan helyre küld, ahova nem akarok menni. Ha vágyom arra, hogy teológiát tanuljak, az biztosan nem Isten terve. Ha jól érzem magam egy közösségben, akkor szégyelljem magam, mert nem érdemlem meg. Ambivalens az egész, mert egyrészt folyamatosan jól kell érezned magad ("mit Isten tesz, mind jó nekem"), másrészt ha valóban örömöt élsz át, akkor azonnal el kell hárítanod magadtól, nehogy felfuvalkodottságból magadnak tulajdonítsd, és ne Istennek adj hálát érte. Nagyon nehéz integrált, önazonos keresztény életet élni, miközben folyamatosan egymásnak is ellentmondó elvárások érkeznek a közösségből, ami egyformán Isten akarataként van előadva. 

Szóval az a felismerés, hogy Istennek nem az én életemmel van terve, amit ha nem sikerül eltalálnom, akkor "Bumm, szívtál!" van, ÉLETMENTŐ. És sok időt meg lehet vele spórolni. Atyai jóbarátom már 2012-ben mondta nekem: "Glóri, neked nem azt kell kitalálnod, hogy Isten mit akar, hanem, hogy te mit akarsz." Csak erre egyszerűen képtelen voltam. A tervezettség, és mindaz, amit a saját tervezettségemről gondoltam, egyszerűen megbénított. Pedig egyfolytában Isten titkos tervének apró részleteit kutatni, ez rém fárasztó. Isten nem mondja meg neked, hogy ma milyen színű zoknit vegyél fel. Továbbmegyek: azt sem mondja meg neked, hogy ki legyen a párod. Azt sem feltétlenül mondja meg neked konkrétan, hogy milyen pályát válassz, mivel keresd a kenyeredet. És most egy nagyon megbotránkoztató dolog: a lelkészi pályára sem feltétlenül hív el Isten úgy, ahogyan azt gondoljuk. Azt legalábbis nem mondja, hogy úgy és csak úgy lehet hirdetni az evangéliumot életvitelszerűen, ahogyan arra az egyházi tradíció a legutóbbi évtizedekben éppen mintát adott.

Az elmúlt néhány év kellett ahhoz, hogy felfedezzem, hogy emberi terveket, történelmi szükségszerűségeket nem kell összekevernem Isten tervével. Isten fel tudja használni ezeket a saját üdvözítő terve végrehajtásában, és ezért is imádkozunk, amikor a Miatyánkban azt kérjük: "legyen meg a Te akaratod". Attól viszont nem kell félnem, hogy elvétem Isten tervét, ahogyan attól sem, hogy majd a fejem fölött, akaratom ellenére fogja megvalósítani. Tervezett gyerek vagyok, és ezzel együtt szabad, hogy keressem Isten akaratát.