Nem szabad félni

 Ezzel a dallal kezdődik és végződik a Valahol Európában című musical. A MEKDSZ március 20 és 23. között tartotta a BeVezető hétvégét, ahol jelenlegi és leendő diákkörvezetőknek, vagy a diákkörükben aktív, elkötelezett tagoknak akartunk egy testi-lelki formálódást és kikapcsolódást nyújtani.

A hétvégén nagyon sokszor előkerült a FÉLELEM kérdése. Vajon szabad-e félni a vezetéstől? Akkor vagyok-e Istennek jó embere, ha az "erőtlenségeimmel dicsekszem"? Vagy ellenkezőleg, az aggodalmakra és alkalmatlanság-érzésre legyintve, bátran, hittel ki kell lépnem, és akkor tudom tenni azt, amit Isten kér tőlem?

Egyik lakótársam mindig azt mondta, hogy ő annyira számonkérőnek hallja azt a mondatot a kegyes hívők szájából, amikor beszámol a félelmeiről, hogy "a teljes szeretet kiűzi a félelmet". Mintha az ige arra való lenne, hogy vádolni lehessen a félelmekkel küzdőt, hogy nincs benne elég szeretet.
Valójában leginkább a szeretet az, amitől félünk. Legalábbis én biztosan. Leginkább a teljes szerettettől félek, ami Istenből árad, mert felébreszti bennem azt a szomjúságot, amelyet már kisgyerekként mélyen el kellett fojtanom magamban. Én nagyon is gyakran ismételgettem magamban ugyanezt a mondatot, amit Kuksi és Éva a musicalben: "nem szabad félni". Nagyon hamar megtanultam, hogy a szeretettől bizonyos mértékig védenem kell magam. Ezzel a fájdalom ellen is oltalmat kapok.

A keménység azonban az életet is megfojtja. Kőszívvel nem tudok élni. Ha viszont engedem, hogy a negatív érzelmek elborítsanak, azzal reménytelenül sebezhetővé válok.

Csodálatos tapasztalat nekem a MEKDSZ-ben (ami nekem olyan, mint a család), hogy itt megélhetővé és felvállalhatóvá vált sok negatív érzés, amely bennem tombol(t). Nem kell közben a szeretet vagy mások megbecsülésének elvesztésétől rettegnem. De ezen túl még egy másik nagyszerű ajándékot is kapok ebben a közegben. Azt az érzést, hogy SZABAD vagyok a félelemtől.

Szerintem fontos megkülönböztetnünk a félelem érzését attól, hogy alá vagyunk vetve a félelemnek. A félelem mint érzés gyakran nagyon is reális veszélyt jelez, ezért elfogadható, sőt, szembe is kell néznünk vele, mert végzetes lépésektől menthet meg. Viszont, ha azt érzem, hogy a félelem uralkodik rajtam, szinte megbénít és teljesen tehetetlenné tesz, akkor jó, ha látom, hogy nem muszáj engedelmeskednem annak, amit a félelmem diktál.

Az lenne furcsa, ha nem félnénk, miközben Isten országát építjük egy olyan világban, ahol ellenséges erők diktálnak. Aki sohasem fél, az nem tanul új dolgokat, nem néz szembe a kihívásokkal. Aki nem fél, nem tanul meg szeretni. De akit a félelem odalök a szeretethez, az Isten által megtanulhat a félelemtől szabadon cselekedni. Ezt szeretném magamnak, és nektek is, BeVezetősök!