A TE fiad él

Igehirdetés Mezőberény II.kerület János evangéliuma 4,46-54 alapján

Kb. hat héttel apám halála után történt, hogy álmodtam vele. Arra a paradox tettre készültem, hogy helyettesítsem őt a vasárnapi istentiszteleten. Álmomban már épp készültem fölmenni a szószékre, de ahogy megálltam alatta, egyszer csak látom, hogy valahonnan ott termett a szószéken apám, és elkezdett prédikálni. Abszurd helyzet volt, mint Örkény egyperces novellájában, ahol a színész még halála után is játszik a színpadon. Csodálkoztam, hogy él, mégis annyira természetes volt.

Apám a kutyánkkal halála évében a legéndi parókia lépcsőjén

"A te fiad él" , a te apád él, a te anyád él, a te testvéred él, a nagyapád, dédapád, unokád, lányod, feleséged és férjed. A te kedvesed él. Akit szeretsz, a tiéd marad, láthatod őt újra minden nap. Mindenki ezt akarja hallani. Mintha az evangélikus igei rend összeállítói tudnák, hogy Mezőberényben milyen gyásszal küzdünk, hány betegért kell imádkoznunk. Mintha tisztában lennének vele, hány összetört kapcsolatért járok közben mostanában. Újra egy gyógyító történetet hoznak elénk, ahol a hit kerül középpontba.

A csömöri szószéken a vizsga-istentiszteletemen.
 Álmomban ehhez hasonló szószéket láttam.

A királyi tisztviselő alighanem a Galileában és Júdeában egyaránt gyűlölt Heródes Antipás udvarához tartozott, aki nem szimpatizált Jézussal, sőt,  elfogni és megöletni készült, ahogyan korábban Keresztelő Jánossal is tette. Ez az ember a pogányokhoz és a vámszedőkhöz hasonlóan megvetésben részesült. Most azonban óriási bajban van, a gyermeke haldoklik. Utolsó szalmaszálként rohan Jézushoz, hogy elhívja magához, hogy kézrátétellel gyógyítsa meg a fiát. Szinte halljuk az apa kétségbeesett hangját: "Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem." Kinek ne esne meg a szíve egy ilyen könyörgést hallva?

Jézus azonban mégis keményen, szinte közönyösen és ridegen válaszol, meg is döbbenünk rajta, hogy viselkedhet ilyen érzéketlenül: "Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek." Jézus a hitetlenségünket és a csodavárásunkat veti a szemünkre, amikor mi éppen kétségbeesetten kiáltunk azért, ami nélkül nem tudjuk elképzelni az életünket. Mégis miért vonakodik megtenni a csodát, ami neki csak egy csettintés? Oké, máskor is titkolja a csodáit, de ugyanakkor készséges azokhoz, akik bajban vannak, sőt, tanítványait maga biztatja, hogy igyekezzenek meglátogatni a betegeket. Akkor ő most miért nem indul sietve ezzel a gyötrődő apával vissza Kapernaumba?

"Hiszem, ha látom" - a gimisek között az egyik legfőbb magyarázat a hitetlenségre, hogy még nem láttuk Istent és semmit nem tapasztaltunk meg az ő állítólagos hatalmából. Na de vajon tud-e Isten olyat mutatni nekünk, ami már elég bizonyíték, vagy előre eldöntöttük, hogy nem hiszünk neki? Isten ma is tesz csodákat, de ezeket könnyű figyelmen kívül hagyni, vagy ha meg is tapasztaltunk egy-egy nagyobb jelet, amit már nem tudtunk a véletlen vagy a vakszerencse számlájára írni, azt is könnyen elfelejtjük. Isten ÉLETPÁRTI és akarja a gyógyulást, a szeretetkapcsolatok helyreállását, a boldog házasságokat és a megszülető gyermekeket, sőt a gyümölcsöző munkát is. Amikor mindez megvan, mégsem adunk hálát érte.

Tudsz-e hinni Jézus szavának, ahogyan ez az apa tette? Nem volt más választása, Jézus volt az utolsó esélye és Jézus hazaküldte ezzel az egyetlen sovány kis ígérettel: "a te fiad él". Nincs látható bizonyíték. Az apának Jézus szavába kellett belekapaszkodnia. A zsidókhoz írt levél azt mondja, hogy "a hit a remélt dolgokban való bizalom és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés". A hitben fontos szerepet játszik mindaz, ami (még) nem látszik, ami (még) nem tapasztalható és nem kézzelfogható, de attól még LÉTEZIK. Jézus szava nyomán az apában hit támad, és ez a hit kitart addig, amíg a hazafelé vezető úton szembejönnek vele a szolgái a jó hírrel, hogy a fia jobban van. Ez pedig megerősíti a hitét, és az egész háznép hitre jut.

Van egy végső betegség, ahol valamennyiünknek az ellenkező látszat ellenére kell hinnünk. Ez a halál. Van néhány történet az evangéliumokban, ahol Jézus elkésik a gyógyításból: már csak a halotthoz ér oda. Látjuk azt, hogy neki ez sem probléma. Ahol az orvosok visszafordíthatatlan folyamatot látnak, ott Jézus csak fokozati különbséget. Úgy ébreszti föl a halottakat, mintha csak aludnának. Néhány órával apám halála előtt éppen a legjobb barátnőmmel imádkoztam érte. Van egy bevett mondatom arra, hogy Istenre bízzam a kedveseimet: "Uram, a te kezedbe teszem le mindazokat, akiket szeretek, mert Te sokkal jobban szereted őket, mint én". Ez egy nehéz ima. Néhány órával azután, hogy Isten kezébe tettem le apámat, remélve, hogy helyreállhat vele a kapcsolatom, váratlanul távozott az élők sorából. Mégis meggyőződésem, hogy ez az esemény Isten irgalmának a jele volt.

Amikor elveszítünk valakit vagy valamit, aki vagy ami fontos nekünk, feszülnek bennünk a MIÉRT-ek. Miért pont én? Miért őt kell elveszítenem? Miért pont most? Hol van Isten, amikor úgy fáj, hogy majd' kiszakad a bensőm?


Luther Márton és Bóra Katalin boldog házassága hat gyermekkel áldatott meg. A hatból viszont kettőt is elveszítettek. A kis Hans-t gyászolva Kata egyszer csak dühösen kiáltott a síró apának: "Hol volt Isten, amikor ez történt?" Luther megrendülten így válaszolt: "Ugyanott, ahol a saját fia halálakor." A mennyei Atyára hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint aki nem tudja, mi is a gyász fájdalma. Pedig Isten a legdrágábbat adta, egyszülött Fiát a kereszten, hogy legyőzze a bűn és a halál hatalmát, és örök életet adjon bárkinek, aki Jézusban hisz. Isten belülről ismeri a gyász mélységeit, az apai és a fiúi fájdalmat. Az elszakadás fájdalmát. De a kereszten egyben a legnagyobb csodát is megtette, a legnagyobb betegséget is meggyógyította. Nézzünk rá, a megfeszített Jézus Krisztusra, aki testében hordozza minden bűnünk, betegségünk, fájdalmunk terhét! Nézzünk rá, aki indít minket a hitre, és be is teljesíti azt, hogy vallhassuk, Őbenne örök életünk van!