Engedd el!

Igehirdetés Mezőberény II. kerületi gyülekezetben Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnapon
Alapige: Máté 18,21-35

A Véres gyémánt című film Afrikában, Sierra Leonéban játszódik, a cselekmény egy különlegesen értékes gyémánt körül forog, amit mindenki meg akar szerezni magának, miközben a gyönyörű országban ezrével szedi áldozatait a véres polgárháború, ahol kábítószerre szoktatott gyerekkatonákat is bevetnek. A Leonardo DiCaprio által alakított - egyébként kapzsi és önző - kincsvadász a film egy pontján felteszi a kérdést: "Vajon megbocsátja Isten mindazt, amit egymással teszünk?"

Mi a megbocsátás? Hányszor bocsáthatok meg valakinek, aki talán közel áll hozzám, aki talán újra és újra elköveti ellenem ugyanazt a vétket? Isten parancsolja vagy lehetővé teszi a megbocsátást? A megbocsátás felejtést is jelent? Ha megbocsátok, akkor kötelező a kapcsolatot újraépítenem? Ezek olyan kérdések, amelyeket Jézusnak is föltettek. A mai igénk is egy ilyen kérdéssel indul, Péter megy oda Jézushoz, hogy megkérdezze, hányszor kell a testvérnek megbocsátani? Talán még hétszer is?

Péter valószínűleg azt gondolta, hogy egy óriási számot mond: emberileg valóban nehéz elképzelni, hogy ennél többször adjunk esélyt valakinek, aki ezt az esélyt úja és újra eljátssza. Jézus mégis egy elképesztően nagy számot mond, az irgalom isteni matematikájába vonva Pétert: még hetvenszer hétszer is. Hiszen Isten is elképesztő mennyiségű vétket bocsát meg nap mint nap - nem azért, mert ez a dolga, hanem mert új esélyt akar adni, hogy megtanuljunk jól élni az életünkkel.

A példázat, amit Jézus elmond, három felvonásból áll. Az első felvonásban az úr maga elé hívatja számadásra egyik szolgáját, aki 10 ezer talentummal tartozik. Talán nehéz belőnünk, hogy ez mekkora mennyiség: nos, egy talentum kb. 50 kg ezüstöt jelent. 500 tonna ezüstöt kell tehát elképzelnünk. Egész Syria tartományban volt az éves adóbevétel 6-8 ezer talentum. A Római Birodalomban ez a pénz, amivel ez a szolga tartozik, államháztartási tétel. Mintha ma én 100 milliárdokkal tartoznék az államnak, és azt mondanám, hogy majd én a kis fizetésemből visszafizetem. A szolga fogadkozásának semmi alapja nincsen, teljesen reménytelen, hogy ezt a tartozást rendezze. Még ha egész családjával együtt adósrabszolga lesz is, az úr akkor sincsen kártalanítva. 

Az úr azonban könyörületes, elengedi a szolga adósságát, és ő maga is szabadon távozhat. Itt indul a második felvonás. A szolga ugyanis összetalálkozik egy szolgatársával, egy vele egyenrangú, hasonszőrű emberrel, aki 100 dénárral tartozik neki. 1 dénárért egy napot kellett dolgozniuk a napszámosoknak, tehát ez a 100 dénár is igen nagy összeg, de ha nagyon összeszedi magát a társ, talán idővel valóban visszafizethette volna. Erre azonban nem kerül sor, mert társa hiába könyörög neki ugyanazokkal a szavakkal, amivel imént még hősünk kérlelte urát, nem könyörül meg rajta, hanem börtönbe veti. Ezzel egyszersmind megakadályozza, hogy az a tartozást rendezze, hiszen családja kénytelen nélkülözni az ő munkaerejét. Nincs mód a jóvátételre, így egyszerűen csak bosszúról beszélhetünk. 

A többi szolga azonban látva, amit társuk tett, felháborodnak. Érzik ők is, hogy a hatalmas kegyelem, amiben részesült, meg kellett volna, hogy változtassa a szolga szívét, a hozzáállását saját adósaihoz. Az úr a harmadik felvonásban megkérdezi: "nem kellett volna neked is megkönyörülnöd társadon, ahogyan én is megkönyörültem rajtad?" És ugyanazzal az ítélettel sújtja, amivel ő is lesújtott korábban a társára. 

Az adósság egy gyakori kép a bűn romboló hatására a Bibliában. A Miatyánkban is azt kérjük Istentől: "engedd el a mi adósságainkat, miképpen mi is elengedjük azokat a nekünk tartozóknak". Csak az a fordítás, amit mi használunk, már értelmezi ezt a képet a vétkek által kihasított hiányra. Az elengedés képe a megbocsátásé. Engedd el az adósságot! Kéri ma Isten tőled és tőlem.

Hogyan is történhet ez az elengedés? Mit veszíthetünk, ha nem tesszük meg?
Nem csak arról van szó, hogy majd Isten sem bocsát meg nekünk, egy egyszerű lélektani folyamat is megmutatja, hogy a sérelem dédelgetésével magunkat is egy börtönbe zárjuk azzal, aki vétett ellenünk. Amíg nem engedem el a sértettségemet, megbántottságomat, én magam is hozzá vagyok láncolva az adósomhoz. 

Biztosan sokan fantáziáltunk már arról, hogy az ellenünk vétő majd megalázza magát előttünk, és térdre borulva esedezik bocsánatért, mint itt, a példázatban. Csakhogy amíg szeretnénk a másikat megalázni a vétke miatt, alighanem még nem állunk készen az elengedésre, inkább bosszúról képzelgünk. Vagy legalábbis elégtételt akarunk venni a sérelemért. A megbocsátás egy folyamat, és elképzelhető, hogy még nem is állok készen megadni, amikor a másik kéri tőlem. Ebben az esetben időt kell kérnem, mert egy kényszeredett gesztusból nem lehet újraépíteni semmilyen kapcsolatot.

Az is lehetséges viszont, hogy a másik sohasem fogja kérni a bocsánatomat. vagy mert nem is látja be, hogy vétkezett, vagy büszkeségből, vagy egyszerűen nincs már rá lehetősége, mert már meghalt. Ebben az esetben is lehetséges az elengedés, mert nem a másik emberen múlik, hanem rajtam. Az én szívemben születhet csak meg. 

Egy középkori teológus, Anselmus úgy magyarázza a bűn súlyát és a hiányt, amit létrehoz, hogy azt képzeljük el, hogy a Végtelen hatalmú Úr, az Isten felé egy végtelen nagyságú adósság keletkezik, amikor vétkezünk. Még akkor is, ha a másik emberhez mérve nem látszunk annyira nagyon bűnösnek. Ennek az elengedéséhez Isten végtelen nagyságú kegyelme szükségeltetik. Ugyanígy az emberek ellenünk elkövetett kisebb-nagyobb, szándékos vagy véletlen vétségeihez a mi véges kegyelmünk szükséges.

A velencei kalmár című Shakespeare-darabban a bosszúvágyó hitelező, Shylock a záloglevélbe azt íratja, hogy hadd vágjon ki egy darabot az őt korábban megsértő Antonio húsából. Mivel a kereskedő nem tud fizetni, Shylock ragaszkodik a zálog behajtásához. Nem a pénzét akarja vissza, hanem bosszút akar állni a markába került ellenségen. Egy nagy perben barátai próbálják megmenteni a kalmár életét, és ekkor mondja el az egyik szereplő a következő szavakat: 

A kegyelem lényege nem a kényszer, 
Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből 
A lenti földre, s kétszeresen áldott: 
Megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja. 
A nagyokban is ez a legnagyobb. 
Koronánál szebb dísze a királynak, 
Mert jogara földi erő jele, 
A félelem és felség tartozéka, 
De kegyelme erősebb a jogarnál, 
A királyok szívében tartja trónját 
S az Istennek magának tartozéka, 
S a hatalom akkor legistenibb, 
Ha fékje kegyelem. 

A megbocsátásban nem pusztán a másik emberről van szó, és hogy esélyt adhatunk neki a változásra és a kapcsolat helyreállítására. Az elengedés a próbaköve annak, hogy mennyire válunk Istenhez hasonlatossá, mint az Ő gyermekei, vagy inkább akarunk hasonlítani arra a könyörtelen, gonoszra, akitől kérjük a Miatyánkban, hogy szabadítson meg?