A törvény pedagógus

 

Textus: Gal 3, 23-29

„Akarsz megtanulni úszni, fiú?” „Akarok” – erre a válaszra Barbus belöki az ifjú rómait, Minutust a vízbe. Ezután az apa őt választja a fia nevelőjéül. Így kezdődik Mika Waltari finn írónak Az emberiség ellenségei című regénye, amely az apostolok korában játszódik.

Gyülekezeteinkben többen vannak/voltak pedagógusok. Mai igénkben is egy pedagógusról van szó. Ez a pedagógus a törvény. Pál apostolnak a Galatákhoz írott levele fő témája, hogy nem a törvény cselekvése, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által fogad el minket Isten igaz embernek. Ez a tétel az evangélikus keresztyén hit központi tétele, így talán nem véletlen, hogy a karácsony utáni vasárnap mellett az új esztendő első napján is éppen ebből a levélből származik alapigénk.

Pál itt egy olyan képpel igyekszik megvilágítani a törvény szerepét, ami kulturálisan ismét kissé távolabb van tőlünk. A törvényt paidagogosz-nak, vagyis nevelőnek (paidion=gyermek; agó= vezetni, kísérni; gyermekvezető-nek) nevezi. Természetesen ma is vannak pedagógusok, de az ókori nevelők státusza egészen más volt. Gyakran a rabszolgák közül kerültek ki. Műveltebb, sokszor külföldi, több nyelvet beszélő, olvasni tudó- de rabszolga státuszú emberek voltak ők. A növendék alá volt vetve hatalmuknak, amíg kiskorú volt, de amikor elérte a nagykorúságot, ő lett a nevelő ura. Alighanem ezt a tényt fejben tartva gondoskodtak a nevelők növendékeik előmeneteléről és jóllétéről. Többen közülük a nagykorú növendék házában kiemelt helyet kaptak, hála és tisztelet is övezhette őket, akár még az is megtörténhetett, hogy az úr a saját gyermekei nevelését is a saját egykori nevelőjére bízta. Még fel is szabadíthatták őket. Egy dolog viszont nem állt vissza: a nagykorúsággal az úr egyszer s mindenkorra kikerült a nevelő hatalma alól, soha többé nem volt köteles engedelmeskedni a parancsainak.

Pál azt mondja, hogy körülbelül így kell elképzelnünk a törvény – bár Isten szent törvénye – és a Krisztusban való hit szerepe közti különbséget. A törvény kicsit úgy van ebben az igeszakaszban ábrázolva, mint egy javítóintézeti nevelő. A törvény – mondja Pál – egybezárva őrzött minket. Nem tudott minket kiengedni a bűn börtönéből. Egész egyszerűen azért, mert a törvény erre nem alkalmas, nem ez a szerepe. Mintha maga is szolga volna, nem tud szabadító lenni. És ha körbenézünk a világban, valóban ezt tapasztaljuk. Minden vallásban és kultúrában találunk erkölcsi nagyságokat, akik az emberi moralitás legmagasabb fokát érték el. Mahatma Gandhi, a dalai láma, Teréz anya. De még ezek a kitűnő emberek sem képesek maradéktalanul eleget tenni az erkölcsi törvényeknek. Kitűnnek az átlagemberek közül, de közel sem tökéletesek – és ezt egyébként magukról is tudják. A szabályok, erkölcsi alapelvek és a legmagasabb fokú etikai cselekvés nem képesek az embert szabaddá tenni.

Ma Jézus Krisztus urunk nevenapja van. A nyolcadik napon ugyanis, amikor Mózes törvénye szerint körülmetélték őt, a Jézus nevet kapta. Ez a név azt jelenti JHVH megszabadít/szabadulás. Ez egyébként Jézus korában nem volt egy kifejezetten ritka név. Az Ószövetségben Józsué, az Újszövetségben néhány kisebb jelentőségű szereplő az apostoli levelekben ugyanezt a nevet viseli. Viszont egyedül a Názáreti Jézus neve árulkodik az ő küldetéséről. Máté evangéliumában azt mondja az angyal Józsefnek álmában, hogy azért kell az újszülöttet Jézusnak nevezni, „mert ő szabadítja meg népét bűneiből”. Jézus Krisztus a Szabadító. Ő nyitja ki a zárka ajtaját, Ő ereszt szabadon. Nem a törvény: ő csak a javítós nevelő volt. De szabadságot, cselekvőképességet nem tőle kapunk, nem is kaphatunk tőle. Csakis Jézustól.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a törvény rossz lenne, vagy hogy ne lenne alkalmas semmire. Hiszen nemsokára hallani fogjuk Isten tíz parancsolatát, amit a Sínai-hegyen Mózesnek adott, valamint Krisztus urunk kettős szeretetparancsát, amelyben összefoglalja a teljes ószövetségi törvényt és a próféták tanítását. De milyen kontextusban halljuk? Úgy mint a gyónást bevezető lekciót. Isten törvénye számunkra gyónási tükör, amelybe belenézve szembesülünk azzal, hogy mennyire nem vagyunk tökéletesek. Amikor azonban a feloldozás szavait halljuk, ott nem arra hivatkozunk, hogy bocsásson meg nekünk Isten, mert olyan jól megtartottuk a törvény többi részét, azon kívül, amit nem. Ott a Jézustól kapott felhatalmazásra hivatkozunk, amely kegyelmet ígér a bűnbánóknak.

A keresztyén szabadság tehát a hit által lehet a miénk, ha belekapaszkodunk a Jézus Krisztusban kapott ígéretbe. Amikor több mint 20 évvel ezelőtt ezt az igazságot megértettem, akkor velem egy elég fura dolog történt, eleinte szerintem kevesebb jót tettem, ami a mennyiséget illeti. Viszont azt a jót, amit tettem, nem kényszeresen, nem önigazultan csináltam, hanem Jézus Krisztusra tekintve, tőle tanulva, az ő Lelke által vezetve.

Pál valószínűleg fordítva volt, mint én. Ő is betartotta a törvényt, mint minden zsidó. De nem gondolta a törvényről, hogy képes szabadságot adni. És ezért nem is ezt hirdette a többi népnek, hanem a Jézus Krisztusba vetett hitet. Lehet a törvényben gyönyörködni, lehet nagyon szeretni, lehet érdeklődni iránta, lehet tanulni tőle, és lehet beépíteni az életünkbe. Csak ne tévesszük össze a törvényt a hittel. A börtönőrt a szabadítóval.

Jézus ugyanis betöltötte a törvényt azzal, hogy minden amit mondott vagy tett, összhangban volt az Atya akaratával. Végül a kereszthalált is vállalta, felajánlva önmagát az Atyának értünk, akik nem tudnánk önmagunkért eleget tenni. Amikor szeretnénk változtatni valamit az életünkön, szeretnénk elhagyni egy rossz szokást, vagy azt kérjük, hogy oldozzon fel minket Isten a bűntudatból, amely megkötöz, akkor nem saját gyengeségünkre tekintünk, hanem arra, amit Jézus tett értünk. Ez pedig elég. Egyszer s mindenkorra. Ez az egyetlen áldozat örökre tökéletessé tett minket, akik hit által Isten tulajdonai lettünk, vagyis megszentelődtünk.

Január 1. van. Egy új polgári év kezdete. Miben bízunk? Kiben bízunk? Önmagunkban, a saját erőnkben, abban, amit mi képesek vagyunk megtenni? Lehet, hogy nagyon sokáig el tudunk jutni saját erőből is, de tökéletesek biztosan nem leszünk. Vagy elérünk egy torz tökéletességet, amely kevéllyé felfuvalkodottá tesz. Jézus viszont alázatos volt. Mindent az Atyának adott, mert mindent Tőle kapott. Az új esztendő minden napjára az az imádságom, hogy mi is Jézushoz hasonlóan mindent az Atya kezéből fogadjunk hálaadással, és minden jót, amit enged még tenni ebben az új évben, neki tulajdonítsunk, és neki ajánljunk! Ámen

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus! Te vagy a Szabadító. Te vagy, aki kiengedhet minket az önigazultság vagy a mardosó bűntudat börtönéből. Te vagy, aki a bűn és halál bilincseit leszaggatod a kezeinkről, hogy újra cselekvőképesek legyünk. Te vagy, aki megszabadítasz a halálfélelemtől. Sőt, minden félelemtől. Hálát adunk neked szabadító művedért. Add, hogy ebben a szabadságban jól éljünk, ebben növekedjünk, helyzetünkkel ne éljünk vissza, hanem minden időben Rád tekintsünk, benned bízzunk az új esztendőben is és életünk minden órájában. Ámen