Alkalmas és alkalmatlan idő

 

Textus: 2Tim 4,1-5

Kedves Testvérek!

Mai igénk elénk hoz egy olyan fogalmat, amely kulcsfontosságú a bibliai üzenet megértése szempontjából. Ez a fogalom az idő. Mi az idő? – kérdezi Szent Ágoston, és válaszol is magának – Ha senki sem kérdezi, akkor tudom, de ha megkérdezik, nem tudom megmagyarázni. Milyennek képzeljük el az időt? Inkább kör vagy inkább vonal?

Az archaikus népek mitológiái az időt körforgásként képzelik el. Például az ősmagyar kultúra időfelfogása, az indiai vagy a görög időszemlélet is ilyen. A másik lehetőség az egyenes vonal. Ezt képviseli a zsidó kultúra, de ezt vette át az őskereszténység is, az idő lineáris szemléletét. Paradox módon még a marxizmus is átvette ezt az egyenes vonalú időszemléletet, de Jézus Krisztus születését megpróbálták kivenni az időegyenes közepéből és egy egészen másfajta történelmi progressziót hirdettek, amelynek a vége nem Isten új teremtése, hanem a minden ízében földi, materialista üdvösségtan, melyet a kommunista ideológia győzelme hozhat el.

Az ősmagyar mitikus körkörös időszemléletre jó példa a Fehérlófia és annak animációs feldolgozása

Az apostolok tanítása szerint azonban Jézust nem lehet kivenni az időegyenes közepéből. Mindannak, ami kb. 2000 évvel ezelőtt a Názáreti Jézus életében, kereszthalálában és feltámadásában megtörtént, annak az előtte történt és utána történő dolgok szempontjából egyaránt döntő jelentősége van. Ez az egyszeri és megismételhetetlen, páratlan eseménysor az, ami a bibliai elbeszélés központi vezérfonala, az üdvösség története szempontjából megkerülhetetlen. Minden, ami előtte történt, ebbe a pontba vezet, és utána is minden ebből indul ki. Amikor a polgári év utolsó napján megállunk, hogy a bűnbánat, a reménység és a könyörgés szavaival Istenhez forduljunk, akkor megvalljuk, hogy Isten az idő egyedüli Ura. Egyedül őneki van hatalma az idő felett. Ő tudja megszabni a dolgok  megfelelő idejét, a mi életünk ideje is az Ő kezében van. Isten ideje végtelen, a mi időnk véges.

A világi időszámítás is Jézus Krisztus születéséből indul ki. A világi történelmet is így számítjuk: Krisztustól visszafelé, illetve Krisztus után előrefelé számolva az éveket. Nem ez az egyetlen évszámítási mód. Más a zsidó, a muszlim, a kínai, az egyiptomi, a görög, a római. Mindenki valamilyen számára fontos eseményből indul ki. Az új évet is máshonnan indítják. Január 1. mint a polgári naptár első napja teljesen önkényes, nem volt mindig ez, és nem is biztos, hogy mindig így marad (pl. régebben március 1. volt).

És ez a sok bizonytalanság az idő körül mind mind arra utal, hogy az idő nem a mi kezünkben van. A görög újszövetség több szót is használ az időre. Van például a khronosz, az előre haladó, a múló, a könyörtelen idő. Az idő, amely nem hozható vissza. Az idő, amely lejár. Van egy másik kifejezés is, amely a mai igénkben is előkerül, ez a kairosz. A kairosz az alkalmas idő, a megfelelő időpont, és különösen akkor használják, amikor valamilyen Isten terve szempontjából fontos esemény időpontjáról van szó. Isten meghatároz bizonyos időket, kairoszokat, amikor aktívan belevatkozik a történelem menetébe. Ezek az események az akkori világpolitika színpadán nem szereplő események. Egy no name nomád pásztor elhívása, hogy hitben kövessen egy láthatatlan Istent. Egy kis nép kiválasztása. Egy kis család legkisebb fiának felkenése királlyá. És ennek a királynak kései leszármazottjaként egy kis faluban élő ács és a menyasszonyának megbízása azzal, hogy éppen ők legyenek a születendő Messiás szülei. Isten a maga nagy tetteit nem feltétlenül a világbirodalmak nagyhatalmú embereinek döntésein keresztül hajtja végre – bár ezeket is felhasználhatja, mint Augustus császár rendeletét – hanem a hétköznapi emberek hétköznapi döntésein keresztül, akik, mivel hisznek, maguk is a kegyelem eszközeivé válnak.

Pál apostol maga is része  lett az üdvtörténetnek. Mert miután megragadta őt Jézus Krisztus örömhíre, nem tehette meg, hogy nem hirdeti. Pál is bekapcsolódott a Krisztusról szóló igehirdetés folyamatába, ezáltal lendítve tovább az idő vonalát, amelynek vége Krisztus második eljövetele és a világ újjáteremtése. Második Timóteushoz írott levelében, melyet sokan Pál végrendeletének is tekintenek, mert ez az utolsó levele, Pál már érzi, hogy az ő életének véges ideje letelik. Ezért mint egy különös örökséget, Timóteusra hagyja az evangélium hirdetésének szolgálatát. És itt, ezen a ponton, Pál arról az időről beszél, amit Timóteus feltétlenül használjon ki az ige hirdetésére. Akár alkalmasnak akár alkalmatlannak érzi az időt emberi szempontból.

Mert ez egy olyan fontos dolog, amire minden idő alkalmas. Isten ugyanis adja nekünk az időt. Mindig adja. Minden nap. Minden évben.  Mi pedig nem tehetjük meg, hogy visszaélünk vele. Persze nagy a kísértés, hogy minden mással foglalkozzunk. Annyi dolgunk van. Ott a család. Az egészség. A ház. A kert. Az anyagiak. A sport. A közélet. Ezek persze fontos dolgok, ahogyan a pihenés és kikapcsolódás is. Mégis, ha kizárólag ezekre koncentrálunk, akkor a múló időt fogjuk csak érezni, ahogyan elketyeg fölöttünk. Úgy fogjuk megélni az időt, mint ami elfogy, kifolyik a kezünk közül. Ha viszont Isten igéjének hallgatására és hirdetésére tesszük a hangsúlyt, az idő nem lesz többé hozzánk könyörtelen, mert felfedezzük, hogy Isten ideje végtelen, és mi ebbe a végtelen időbe tartunk.

Aki már idős és/vagy beteg, az most december 31-én talán remegve kérdezi önmagától is – lehet, hogy a most következő év lesz számomra az utolsó? Talán ez fog állni a sírkövemen, mint záródátum? Ha viszont a kairoszban élek, Isten kegyelemi idejében, akkor ez a kérdés más megvilágításba kerül. Csak azt fogom kérdezni: Van-e még időm hirdetni Isten igéjét vagy nem? Pál az utolsó leheletéig hirdette. Valószínűleg Timóteus is. És én is szeretném az utolsó leheletemig hirdetni. De ez az egész egyház, az egész gyülekezet feladata. Nem csak a lelkészé. Mert az ige nyilvános hirdetésén túl a családokban, az otthonokban, a szomszédi segítségnyújtásban, a kórházi ágyak mellett válik életté az Isten igéje. Az én időm elfogy. Isten viszont folytatja, gördíti előre az üdvösség nagy történetét. Mi pedig ebben a történetben mind fontos szereplők vagyunk, mert a népek a mi ajkunkról, az egyház, a gyülekezet ajkáról hallják meg az evangéliumot. Ez a feladat semmi mással nem helyettesíthető. És higgyük el, hogy a mi személyünk sem pótolható, nem cserélhető fel senki mással.

Imádkozzunk! Istenünk, Te vagy az idő Ura! A történelem könyörtelenül múló idejének éppúgy, mint a különös alkalmaknak és időpontoknak! Kérünk, adj nekünk az új esztendőben is vágyat és lehetőséget Igédnek meghallására, arra, hogy az dolgozzon bennünk és általunk. És adj nekünk alkalmas időt az ige hirdetésére, hogy meghallják mindazok, akiknek szíve nyitott rá! Ámen

Az igehirdetésben nagy mértékben támaszkodtam Oscar Cullmann Krisztus és az idő című könyvének gondolataira.