Bálványgyár és lomtalanítás

Igehirdetés Deák téren Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnapon 2018.július 8-án

Alapige: 1 Sám 7,2-6

Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben Indiana Jones, a kalandokat kedvelő régész egy egészen különleges kincs nyomába ered. Ez a ritka régiség nem más, mint a zsidó nép eltűnt szövetségládája, amelyben egykor a törvény kőtábláit tartották és az Istenjelenlétének a jelképe volt.

Nos, ez a bizonyos frigyláda többször is elveszett. Mai igénk előzménye éppen egy olyan több éves időszak, amikor a láda nincs Izrael birtokában, mert egy korábbi hadjárat során – a győzelem zálogaként – magukkal vitték a filiszteusok elleni csatába, akik azonban nemcsak megverték őket, de el is rabolták tőlük az Úr ládáját. Az 5-6.fejezetben a láda kalandos útját követhetjük végig, és azt, hogy az ember – akár izraelita, akár filiszteus – alapvetően egyfajta babonás félelemmel bánik a szent tárggyal. 

A film angol nyelvű plakátja

Azt is nyugodtan mondhatjuk, hogy az Isten ládája – maga a tárgy – már-már Isten rangjára emelkedett. A teljes történet ismeretében kissé úgy tűnik nekem, mintha az Isten szándékosan hagyta volna, hogy elveszítsék azt a tárgyat, amivel összetévesztették illetve amihez kötötték Isten jelenlétét (ugyanúgy, ahogyan 500 évvel később engedte lerombolni a jeruzsálemi templomot). Már húsz év telt el úgy, hogy a szövetségláda újból a birtokukban volt, amikor a nép elkezdett vágyakozni az Úr után. Sámuel próféta az, aki ebben a kereső időszakban eligazítja az embereket. 

Isten közelsége kettős érzést válthat ki belőlünk: egyrészt vonzást érzünk, szeretnénk közeledni Istenhez, érezni jelenlétét, befogadni áldásait. Másrészt viszont félelem is lehet bennünk, és ez a félelem sokszor nehezen megmagyarázható, már-már rettegéssé is fokozódhat. Egy vallástudós szerint ez a kettősség természetes, és abból fakad, hogy Isten egészen más, mint mi. Ez az ő furcsasága, amit a Biblia a „szent” szóval igyekszik kifejezni. Vágyakozunk Isten után, ugyanakkor tartunk is tőle – Izrael népének helyzetébe mi is könnyen bele tudjuk élni magunkat.

Egészen más lapra tartoznak az idegen istenek, amelyeket addig követtek. A Baalok és Astarték – a Szentírás nagyon sokszor így, többes számban ír róluk, mert nem egy személyes, nagybetűs Istenről van szó, hanem a természeti és társadalmi jelenségek – az eső, a vihar, a termékenység és a háború – megtestesítőiről. Ezeket az istenségeket a kánaániták – és gyakran velük együtt az izraeliták is – általában helyi változatokban tisztelték, ilyenformán tényleg több, szigorúan helyi illetőségű istenről beszélünk. 

Baal és Aséra ábrázolások Kánanánból

Miért annyira problémás ez a bálványimádás? – kérdezhetnénk. Mi baja van ezzel az Istennek? Miért az az első parancsolat a kőtáblán, hogy ne legyenek más isteneid előttem? 

Nos, ha azt gondoljuk, hogy a bálványimádás bűne minket nem fenyeget, mert nem szoktunk istenszobrokat faragni vagy azok előtt leborulni, jó protestánsokként alig van kép a templomunkban, akkor sajnos van egy rossz hírem: egyáltalán nem szükséges a bálványimádáshoz a szó szoros értelmében vett faragott képmás. Kálvin János azt mondja: „az emberi szív egy bálványgyártó műhely”. Mit jelent ez? A szívünk napról napra termeli ki a legkülönbözőbb dolgokat, amelyekhez aztán úgy ragaszkodunk, ahogyan Istenhez kéne ragaszkodnunk. Bálvány lehet bármi és bárki, amitől vagy akitől azt várom, amit csak Istentől várhatok. Feltétel nélküli szeretetet, csodálatos gondviselést, minden értelmet meghaladó békességet, megbocsátást és jó lelkiismeretet, teljes és örök életet. Bálvány lehet nyereményjáték, alkohol vagy gyógyszer, a munkám, a családom, a politikai erők, az egyházi vezetők, és természetesen lehetnek tárgyak és formák, amelyekhez olyan babonás hittel kötődöm, ahogyan korábban Izrael a frigyládához. Luther azt mondja: „amitől félsz, amitől minden jót vársz, amihez bajodban menekülsz, az a te istened”. Ezek azok a halott, néma bálványok, amelyeket el kell távolítanunk magunktól, ahogyan Izraelnek az istenszobrokat. 

Mostanában sokat vagyok olyan helyzetben, hogy lomtalanítanom kell. Költözések, öröklés és élethelyzetek megváltozása miatt a szemétbe kell dobnom olyan dolgokat, amelyeket korábban valamiért megőriztem. Idősebb testvérek bizonyára be tudnak számolni arról, hogy a kor előrehaladtával egyre nehezebb megválni a tárgyaktól, még ha az egy látszólag értéktelen papírfecni is – pl. mert olyan ember írása van rajta, akit szerettünk, és aki már nincs köztünk, így érzelmileg kötődünk hozzá. De ha őrizgetjük ezeket a régi dolgokat, akkor nem marad hely az életünkben annak az újnak, amit Isten akar adni. Miközben mi, hamis biztonságérzetre törekedve kapaszkodunk megszokott, megrögzött tárgyainkhoz és szokásainkhoz, Isten valódi és gazdagító jelenlétét nem tudjuk befogadni. Isten üres kezeket tölt meg. 

Időről időre el kell végeznünk egy alapos lelki lomtalanítást is, hogy megszabaduljunk attól, ami terhel, ami gúzsba köt, ami elrabolja az időnket és az erőnket, végül viszont nem ad cserébe semmit. Elhagyni rossz szokásokat és felvenni újakat, amelyek már segítik Istennel a kapcsolatot.

Hogyan lehet elvégezni egy ilyen lelki lomtalanítást? Mai alapigénk egy lehetséges mintát mutat: Sámuel próféta segítségével istentiszteleti keretek között vallja meg a nép a bűneit. Az egyház ezt a mintát magáévá tette és gyakoroljuk is minden vasárnap, minden ünnepnap. A gyónás, a bűnvallás kitűnő lehetőség a lelki szeméthegyek kitakarítására. A történet szerint vizet öntenek ki áldozatként az Úr előtt: a vízkiöntés szertartása nemcsak a bűnök megvallására utal, hanem a sátoros ünnepen emlékeztetett arra, hogy Isten a nép zúgolódása, hibái és bűnei ellenére gondot visel az övéiről. Enni és inni adott nekik a pusztai vándorlás során. 

A bűnvallás azért nagyon fontos nekünk, evangélikusoknak, azért nincs enélkül istentisztelet, mert valóban fontosnak tartjuk, hogy legyen egy biztonságos tér és idő, ahol és amikor megszabadulhatunk a ballaszttól. Luther azt mondja, legyen valódi a bűnvallás, ne képzelt vétkeket soroljunk fel, ahogyan arra korábban a kötelező fülbegyónás során volt sok példa. Gondoljuk végig Isten előtt, hogy mi az, ami tényleg elválaszt tőle és embertársainktól, és ha ilyenre bukkanunk, azt dobjuk ki, mert minket se fog boldoggá tenni. 

Készítettem a magam számára egy gyónótükröt a tízparancsolat alapján, ami segít végiggondolni, a mindennapok során hol, hogyan, milyen banánhéjakon csúszom el. Most felolvasom, és kérem a testvéreket, ki-ki a saját életére gondolva hasznosítsa a maga számára ebből azt, ami éppen neki aktuális. 

1.       parancsolathoz: Mihez ragaszkodom? Mi az, ami nélkül nem tudom elképzelni az életem? Miből merítem a biztonságérzetemet? Mitől várom a boldogságot?

2.       parancsolathoz: Hogyan használom Isten nevét? Áldok vele vagy átkozok és fenyegetőzök? Segítségül hívom Isten nevét, ha bajban vagyok? Őszinték az imáim? Használom-e arra Isten nevét, hogy a saját életemet igazoljam vele? Istennek adom a dicsőséget mindenért?

3.       parancsolathoz: Milyen módon szentelem meg az ünnepnapot? Hogyan osztom be az időmet? A hét hét napján dolgozom? Minőségi időt töltök Istennel és a közösségemmel?

4.       parancsolathoz: Tisztelettel beszélek a szüleimhez a jelenlétükben, és tisztelettel beszélek róluk a hátuk mögött? Tisztelettel beszélek egyházi és világi vezetőimhez szemtől szemben, és róluk a hátuk mögött? Gondoskodom a kiszolgáltatott, beteg felmenőimről? Elősegítem a nemzedékek közti megbékélést és kölcsönös tiszteletet?

5.       parancsolathoz: Haragot táplálok valaki iránt? Fenntartok és továbbgerjesztek konfliktusokat? Törekszem a kiengesztelődésre és a megbocsátásra? Alkalmazok erőszakot szavaimban vagy tetteimben? Fenyegetőztem? Próbáltam érzelmi zsarolással elérni, amit akarok?

6.       parancsolathoz: Hűséges és egyenes vagyok kapcsolataimban? Tiszteletben tartom mások házassági és kapcsolati szövetségének határait? Tiszteletben tartom saját testem határait? Házastársamat szeretem és megbecsülöm?

7.       parancsolathoz: Tiszta kézzel bánok-e a rám bízott pénzzel? Megelégszem-e a javaimmal? Becsületes úton jutok-e hozzá a javaimhoz? Szolgálok-e másoknak a vagyonomból? Megkárosítok valakit hanyagsággal vagy ártó szándékkal?

8.       parancsolathoz: Elferdítem az igazságot mások kárára? Elhagyta-e mostanában a számat vagy a billentyűzetemet hamis vagy ellenőrizetlen információ? Beismerem-e tévedéseimet? Használok-e varázsszavakat, mint kérem, köszönöm, bocsánat? Amit továbbadtam, ahogyan szóltam, az hasznos és építő volt mások számára?

9.       és 10. parancsolathoz: Irigykedem mások tulajdonára, mások társára vagy családjára? Irigykedem mások örökségére vagy származására? Milyen hiány van a szívemben? Isten előtt fedem-e fel a szükségleteimet?

Bálványok helyett csak Istentől kaphatok teljességet. Mennyire vágyom rá?

ÖRÖMLÉT

Istentisztelet a Máriaremete-Pesthidegkúti Ökumenikus Általános Iskola diákjainak
Budapest-Fasori evangélikus templomban

Ézsaiás 44,21-24: „Gondold meg, Jákób mindezeket, mert te, Izráel az én szolgám vagy! Én formáltalak, az én szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad! Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj meg hozzám, mert megváltottalak! Ujjongjatok, egek, mert ezt tette az Úr, harsogjatok, földnek mélységei! Ujjongásba törjetek ki, hegyek, az erdő és minden fája, mert megváltotta az Úr Jákóbot, megmutatja dicsőségét Izráelen! Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én, az Úr alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet.”

 

Kié vagy? A faluban, ahol 14 éven át éltem, gyakran megállítottak a felnőttek az úton, az arcomba néztek, és megpróbálták kitalálni, kire hasonlítok, kinek a gyereke vagyok. Ez a kérdés, egészen röviden így hangzott: Kié vagy? És el kellett mondanom, kik a szüleim, nagyszüleim, hogy el tudjanak helyezni a kapcsolatok szövevényes hálójában.

Nem tudom, mennyit meséltek nektek a szüleitek arról, hogyan vártak titeket? Milyen volt számukra az a 9 hónap, amíg anyukátok méhében növekedtetek? Tudták-e, hogy fiú vagy lány leszel? Milyen nevet akartak adni neked? Miért választották végül azt a nevet, amit kaptál? Hogyan várt rád a család többi tagja? Nagyszülők, nagybácsik és -nénik, unokatesók és nagytesók? 

Én például szinte véletlenül lettem Glória. Édesanyám a saját nagymamájáról Katalinnak akart nevezni, de ugyanaznap, ugyanabban a kórházban már született egy Katalin. Ezért a szülőszoba felé tartva anyukám még utoljára megkérdezte apámat, valami ritkább név kéne neki, mi legyen hát? Apám akkor felelte: Glória, ami azt jelenti: dicsőség.

Izrael népét maga Isten választotta ki. Ő adott nevet nekik, amely hordozza Isten dicsőségét. Az Úr úgy bánt népével, ahogyan a szülő a gyerekével: gondoskodik róla, terelgeti, vezeti, tanítja járni, kereteket és életfeltételeket ad neki. Ha pedig elrontott valamit, Ő újra és újra visszavárja és visszafogadja. Megváltja a rabszolgasorból, megszabadítja a fogságból, és emberhez méltó, szabad életet ajándékoz.

Sőt, ha belegondolunk, Isten még több nekünk mint édesanyánk vagy édesapánk. Apu és anyu, bármennyire is szeretnek, bármennyire is terveztek és akartak, hordoztak és gondoztak, végső soron az életünket nem ők teremtették. Az Úr az, aki az egész világot, az univerzumot létrehozta a semmiből. A semmiből valamit, az elemi részecskéből összetettséget, a szervetlenből szerveset, az élettelenből életet hozott létre. Az ókori ember világképéhez alkalmazkodva a Biblia ezt így írja: az Úr megszilárdította a földet, és mint egy sátorponyvát, kifeszítette az eget. 

Isten az, aki mindnyájunkat egyenként megformált az édesanyánk méhében. Talán még ő maga sem tudta, hogy várandós, de a Teremtő már ott volt, szeretetből megalkotott, egyedivé tette a szemünket, az ujjlenyomatunkat, és megálmodta senki máséval össze nem téveszthető személyiségünket. Ő tudja, hogy ki vagy. Szeretett gyermeke vagy, Hozzá tartozol.

A teremtmények között fájdalmas kiváltsága az embernek a szabadság. Szabadok vagyunk arra, hogy önként szeressük és dicsérjük Istent, és szolgáljuk embertársainkat, de ezt a szabadságot használhatjuk arra is, hogy eltávolodjunk tőle. Ahogyan Jézus példázatában a kisebbik fiú távoli vidékre  költözik, és ott elpazarolja, elszórja örökségét, ezt az utat, Istentől távolodva, mi is bejárhatjuk. Visszaélhetünk szabadságunkkal, és megpróbálhatjuk mások kárára és nem a javára élni az életünket.

Ez az út viszont előbb-utóbb olyan távolságba sodorhat bennünket az igazi önmagunktól, attól a Valakitől, akinek Isten megálmodott, hogy már talán én sem ismerek magamra. Csak annyit érzékelek: nem vagyok boldog, ezt nem így akartam. Isten azt üzeni nekünk a próféta szavai által: van visszaút. Istenhez bármikor haza lehet menni. Nincs késő. Nincs az a bűn, vád, elrontott dolog, ami alól Ő ne tudna feloldozni. 

Ha pedig megtapasztalom a megváltás, a szabadítás örömét, akkor én is énekelni kezdek. Először talán nem hangosan, csak a szívem telik meg hálával és örömmel. A próféta még az erdők fáit és a hegyeket is arra hívja, hogy ujjongjanak Teremtőjük, az Úr előtt. 

Úgy tudom, hogy az istentisztelet után az Állatkertbe fogtok menni. Ősszel én is voltam a vőlegényemmel, mert nagy állatbarát. Ha ott lesztek, nézzétek meg a teremtményeket azzal a szemmel is, hogy milyen sokszínű a teremtés. Az egyik állat vicces, a másik gyönyörű, a harmadik találékony, a negyedik különleges módon alkalmazkodott a környezetéhez. Isten kreatív. Ezzel a kreativitással ajándékozta meg az embert is, a képmását. Ezzel a kreativitással, ötletességgel és szeretettel alkotott engem és téged is. 

Az egész teremtett világ létével dicséri Alkotóját. Bízd rá magadat az Ő gondviselő szeretetére, kérd, hogy mutassa meg, mit álmodott rólad, mire szán, mire választott ki, mire tett képessé téged. Meglátod majd, hogyan válik a Te életed is Isten dicséretévé. Ámen

MÉGIS-emberek

Áhítat Fasori Gimiben 2018. február 12-én Lk5,1-11 alapján

Ebben a történetben két kötőszó feszül egymásnak. Két ellentétes értelmű kötőszó: a mégis és a mégsem. „Egész éjszaka fáradoztunk, mégsem fogtunk semmit” –panaszolja Simon Jézusnak. Ismerős érzés, ismerős tapasztalat. Egész hétvégén tanultam a témazáróra, mégsem lett ötös, sőt, egyest kaptam. Egész délután magoltam a verset, mégsem tudtam elmondani. Mindent megpróbáltam, hogy összeszedjem magam tesiórán, mégsem sikerült felmásznom a kötélen. Bíztam benne, hogy bekerülhetek a focicsapatba, mégsem engem választottak. Nagy nehezen összekapartam a bátorságomat, hogy odamenjek ahhoz a lányhoz/fiúhoz, mégsem jöttünk össze.  Annyiszor előfordul velünk, hogy fáradozunk, mindent beleadunk, megpróbáljuk a lehetetlent is, és MÉGSEM jönnek össze a dolgok. Mintha a körülmények összeesküdtek volna ellenem, tehetetlennek érzem magam. A kudarc rám talál, és lenyomja a béka feneke alá az önbizalmamat.

Jézus első tanítványai nagyon hasonlítanak ránk ebben. Ők is próbálkoztak – és gyakran kudarcot vallottak. Azt hitték, már jól megy valami, például a halászat, aztán rájuk köszöntött egy zsákmánymentes éjszaka. Szembe kellett nézniük a ténnyel, hogy van, ami nem megy. Van olyan helyzet, amit nem tudnak egyedül megoldani. Segítség kell. Még akkor is, ha már felnőtt emberek vagyunk.

Péter és András elhívása

Jézus ebben az elkeseredett, fáradt állapotban talál rájuk a parton. A kimerítő éjszakázás, eredménytelen gürcölés után éppen a hálóikat mossák: a felszerelést próbálják rendbetenni. Jézus pedig odalép, és kér valamit: vigyél kissé beljebb a parttól, mert a hajódból akarok tanítani. Jézus sokszor úgy kerül bele az életünkbe, hogy rögtön kér valamit. Kér egy kis helyet, egy lehetőséget, hogy bebizonyítsa, hogy érdemes rá figyelni.

Amikor az aszódi gimnáziumba jártam, az első osztályt (ami nekem a hetediknek felelt meg a hatosztályosban) azzal kezdtük hittanon, hogy elolvastunk a teljes Máté evangéliumát. Soha nem felejtem el az első találkozást Jézussal. Elég hamar eljutottunk a születéstörténeten, Jézus megkeresztelésén és megkísértésén át a Hegyi Beszédig, ami három fejezeten keresztül Jézus parancsait tartalmazta. Én is olyan voltam, mint minden normális kamasz: ki nem állhattam a szabályokat, utáltam, ha mások akarták megmondani, hogy mit csináljak. De a Hegyi Beszéd más volt. Éreztem, hogy Jézus szavai felette állnak az iskolai házirendnek, sőt, minden emberi törvénynek. Ezek a parancsok egyáltalán nem tűntek értelmetlennek. Sőt! Bár sokszor lehetetlent kívántak: például bocsássak meg az ellenem vétőknek, az ellenségeimet is szeressem, legyek mindenkinél igazságosabb, adakozóbb, mélyebben imádkozó: de erről az egészről közben ne tudjon senki, és én alázatosan a legutolsó ember akarjak lenni. Ezek a jézusi parancsok teljesen magukkal ragadtak, és minden porcikámban azt éreztem: követni akarom.

Az első tanítványokra is így hatott Jézus megjelenése az életükben. Ez a Jézus nem akárki- ezt azonnal bebizonyította. Az első szavaiból kiderült. Ahogyan az emberekkel bánt, ahogyan kicsusszantak a csodák a kezéből: Jézus személyében maga Isten munkálkodik közöttünk. Ezt mindenki megérezte. És nem csak az érdekes Jézusban, hogy Ő maga különleges. Hanem az, hogy az átlagos, béna, esetlen, alkalmatlan embereket, akikkel találkozott, szintén különlegessé tette. Elhívta őket egy egészen új, merész, kezdeményező életre. Egy MÉGIS-életre.

A 2018-as Szélrózsa-találkozó logója

„A te szavadra MÉGIS kivetem a hálókat”- ez a mondat a halász Simon életét egyszer s mindenkorra megváltoztatta. Sőt, nemcsak az övét, de a testvéréét, Andrásét, és a társaiét, Jakabét és Jánosét is. Simon nem az éjszakai kudarcra tekintett, nem az emberi számításra, nem arra, hogy nappal értelmetlen dolog kivetni a hálókat, pláne a mélyvízben. Magával ragadta őt Jézus szava, és azt érezte, hogy erre a szóra MÉGIS újra cselekednie kell. Akkor is, ha emberileg nézve lehetetlennek tűnik, hogy történni fog valami.

Hatalmas a kísértés arra, hogy MÉGSE-emberek legyünk. Még a számítógépünkön is választhatjuk mindig a MÉGSE-gombot, amivel egyszerűen visszaléphetünk. Ott a kezünkben a mobil, aminek a segítségével akár utolsó pillanatban is lemondhatunk egy találkozót. Még a párkapcsolatban is olyan nehezen köteleződünk el. Tetszel nekem, de bocs, mégse – mondjuk egymásnak. Ha a barátunk segítséget kér tőlünk, olyan könnyen csúszik ki a szánkon, hogy mégse érek rá veled együtt tanulni, bár megígértem. Jézus arra hív, amire annak idején Péteréket is, hogy MÉGIS-emberek legyünk.

Eddig sokszor pofára esetem, de mégis talpra állok. Nem nagyon megy a matek, de mégis nekigyürkőzöm az érettséginek. Félek a kieséstől, mégis elindulok a versenyen. Áldozattal jár a másik segítése, én mégis kiállok azok mellett, akiknek kevesebb jutott. Van valaki az osztályban, akivel senki nem barátkozik, én mégis szóba állok vele. A szüleim nem értenek meg, én mégis megpróbálom szeretni őket. Sosem voltam még Szélrózsán, idén mégis elmegyek.

Sokat dolgoztam gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel is, és mindenhol azt tapasztaltam, hogy Isten elképesztő áldásokat tud adni, ha belemész ebbe a MÉGIS-életbe. Ha az ellenkező látszat ellenére mégis hiszel, mégis bízol, mégis engedelmeskedsz. Ha nem adod fel, akkor hatalmas távlatok nyílnak előtted, és Jézus csodákat tesz a te életedben is. Talán nem egyik pillanatról a másikra, de valódi, értelmes célokkal és gyümölcsöző tevékenységekkel teli életet tud adni. Már ma elkezdheted. Adj helyet neki a csónakban!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te nem adtad fel, amikor az ember eltávolodott Istentől, hanem mégis utánunk jöttél, hogy mi hazatalálhassunk! Kérlek, adj erőt és hitet, hogy teljes szívvel bízzunk benned, és képesek legyünk a kudarcok ellenére, a félelmetes jövő és minden bizonytalanság dacára mégis téged követni. Adj értelmes, hiteles életet mindannyiunknak! Ámen

TOP 10 (12) karácsonyi film

A karácsonyi szünetre összeállítottam egy kis listát azokból a filmekből, amelyeket szívből tudok ajánlani, mert nekem sokat jelentettek. A filmek többségét online is láthatjátok. Hátha valakinek ötletet ad:

1.       A születés (The nativity story)
Ismerős az a Jézus-film, ahol minden szereplő olyan, mintha most lépett volna le egy gótikus rózsaablakról? Na, A születés nem ilyen. József és Mária éppoly valóságosak, átlagosak, mint te vagy én, mindazonáltal a történet hű a Bibliához, összegyúrva Máté és Lukács evangélista elbeszélését. Némi kortörténeti adalékkal is szolgál, vagyis kicsit közelebbről megismerhetjük Nagy Heródest, aki feleségét és két fiát is kivégeztette, mégis állandó rettegésben él, hogy egy napon megjelenik Dávid házából a Messiás. A későbbi egyházi hagyomány is megelevenedik a három keleti mágus személyében, akik tudtukon kívül is túl sokat árulnak el a királynak. Ha csak egy Jézus-filmet nézel meg idén, ez legyen az!

2.        The snowman
Raymond Briggs története alapján 1982-ben készült brit animációs film, amelyben egy kisfiú összebarátkozik egy hóemberrel, aki éjszaka titokban elviszi az északi sarkra. Nincs beszéd, csak gyönyörű zene és a Walking in the air.

3.       Emberek a havason
Nyírő József novellái alapján készült ez a fekete-fehér magyar film, amely némi idealizmussal, mégis bűbájosan mutatja be az erdélyi havasi emberek mindennapjait, és egy fájdalmasan gyönyörű karácsony estével ér véget. Görbe János kitűnő alakításával a főszerepben.

4.       Legyetek jók, ha tudtok (State buoni se potete)
Gyerekkorom meghatározó élménye a Néri Szent Fülöp életét bemutató olasz film. A Jézustól kapott szeretet megváltoztatja egy szegény pap és a pártfogolt utcakölykök életét. Angelo Branduardi lenyűgöző zenéjével.

5.       Babette lakomája (Babette's Feast)
Csodálatos dán mese a kegyelemről, Karen Blixen tollából. A puritán dán nővérek életét nem várt módon megédesíti a francia házvezetőnő lottónyereménye és a búcsúestére készített páratlan ínyencfalatok elfogyasztása.

6.       Valahol Európában
1947-ben készült el ez a rendkívüli film, amelyben a gyerekszínészek a saját háború végi sorsukat játszották el. Harkányi Endre refrénszerű kiáltásai: „Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel!” , és a Sztehlo Gáborról mintázott felnőtt főhős, aki a gyermekek pártfogója lesz: ikonikus figurákká váltak. Radványi Géza filmjéből Dés László zenéjével musical is készült, amelyet sikerrel játszanak a színházak.

7.       Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (The lion, the witch and the wardrobe)
C.S. Lewis Narnia krónikáinak 2. része kiemelkedik a sorozatból, és a leghíresebb, legtöbbször feldolgozott darab. A háború alatt négy gyermek rábukkan egy  ruhásszekrényre, amely egy titokzatos világ kapuja. Az alternatív valóságban mindig tél van, de soha nincs karácsony. A gyerekek és az oroszlán viszont megváltoztat mindent. A Jézus-történet zseniális parafrázisa!

8.       A kis gyufaáruslány
Andersen szomorú meséje a szegények karácsony estéjéről. Álom vs. valóság, fény vs. sötétség, szívdobogás vs. fagyhalál.

9.       Melyiket a kilenc közül?
Jókai Mór novellája szegény és gazdag emberről, szentestéről, a pénz és a gyermek értékéről. Krisztus Urunknak áldott születésén!

10.   Boldog karácsonyt, Miss King!
A Váratlan Utazás spin off egész estés darabja, amely a Prince Edward sziget idilljébe belecsempészi a háború fájdalmait. Mindannyiunk kedvenc Hetty nénije hű az elveihez, de a betegség és öregség terhe őt is nyomja. Milyen lesz ez a karácsony Kingéknél?

11.   A fiú (rövidfilm)
Fiatal pár stoppol az út szélén. Egy román kamionos fölveszi őket, de a legközelebbi autópihenőnél muszáj megállni. Fájdalom, menekülés, csoda és a kitaszítottak meglepetése a születéstörténet újragondolásában.

12.   Sainsbury karácsonyi reklám 2014 (rövidfilm)
1914 karácsonya. Nyugaton a helyzet változatlan. Pedig azt mondták, karácsonyra otthon leszünk. Stille nacht hangzik át a német lövészárokból. Találkozzunk a senki földjén, félúton a te igazad és az én igazam között. Békesség a földön, és az emberekhez jóakarat.

A Szó hangja

Igehirdetés advent 1.vasárnapján Budapest-Fasori gyülekezetben Lk 3,1-6 alapján

Az Úr születése után kétezer, a magyar államalapítás után ezer, a reformáció kezdete után ötszáz évvel, amikor az USA elnöke Donald Trump volt, Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspöksége kezdetén, éppen az új egyházi esztendő első vasárnapján szólt az Úr szava hozzám a pusztában.

Nem egy elegáns palotában szólt hozzám az Úr szava. Nem kereste meg azokat, akik drága ruhákba öltöznek, és hatalmas pénzösszegekről döntenek. Az Úr szava a pusztában szólalt meg, a magány és elkeseredés helyén. Ott, ahová azért vonultam el, hogy elrejtőzzem az emberek elől. Ott, az egyedüllét félelmetes mélységében nem voltam egyedül. Isten velem volt, és megszólított.

Isten szava nem mondott olyasmit, ami az ember kíváncsiságát kielégíthetné. Nem ígért semmi újat, szokatlant, hanem a régi ígéretet erősítette meg: eljön Ő. Az Eljövendő várására buzdított, és arra, hogy készítsem az Ő útját. És mindenkit arra biztassak: készítsétek az utat! Ezt kell hirdetnem, hogy minden ember ráébredjen, hogy halandó, csak por és hamu. Egyedül az Örökkévalóba vetheti reménységét, aki viszont láthatóvá teszi szabadítását!

Isten szava nem beszélt karácsonyi akciókról, égősorokról. Nem mondta meg, mi legyen a karácsonyi ajándék, nem biztatott hitelfelvételre. Isten szava nem kérte, hogy készítsek adventi koszorút, gyújtsak gyertyát, cseréljem le a karácsonyfadíszeimet vagy szerezzek be méltóságteljesebb ünnepi terítéket. Isten szava nem parancsolt rám, hogy sürögjek a konyhában szünet nélkül. Isten szava még azt sem mondta, hogy szégyelljem magam, ha nem erőltetek mosolyt magamra a munkahelyi partyn vagy a családi asztalnál.

Isten szava csak egy dolgot kért, de az a dolog mindennél nehezebb volt, és a fél karomat odaadtam volna, ha inkább a pénzem egy részét kéri csak. Az Úr, aki Teremtő, Szabadító és Megújító azt kérte: változz meg! Nem egyszerűen csak tegyél úgy, mintha változnál. Ne játszd meg magad! Ne erőltesd magadra a szelídséget és a szeretetet! Kevés, ha eggyel több mózesi törvényt tartasz meg. Isten szava valódi változást kér. Radikális változást.

Szokásaink rabjai vagyunk. Szokás az is, hogy csak ott takarítunk fel, „ahol a papok táncolnak”. Ahol észrevehető a kosz, onnan eltűntetjük, besöpörjük a szőnyeg alá. Ez természetesen nem eredményez valódi változást. Isten szava azt kéri, hogy a völgyek feltöltődjenek, a hegyek pedig süllyedjenek le! Aki szegény, emelje fel tekintetét, akinek pedig sok adatott, ismerje fel alázatosan valódi helyzetét Isten előtt: üres kézzel áll ott ő is. Aki nem egyenes úton jár, hanem vagy részegségtől, vagy a szabályok állandó kerülgetésétől dülöngél, az találja meg végre a legrövidebb utat két pont között! Aki botladozik a maga által odahányt szikláktól, az ragadjon ásót és kapát, és egyengesse végre el a talajt, hogy akár behunyt szemmel is végigmehessen rajta!

János keresztsége a megtérés keresztsége volt. Szükségünk van magunkba szállni, önreflexiót gyakorolni, meglátni valódi önmagunkat, hogy visszatalálhassunk Istenhez. A víz, amely végigfolyt az emberek testén, azt jelentette: nem akarom már a régi, megrögzött életemet folytatni. Változni akarok. Változásra van szükségem. Olyan megújulásra, amelyet csak felülről várhatok. Fiatalok és idősek, a vallásosak és a tisztátalanok, férfiak és nők egyaránt tódultak Jánoshoz, hogy keresztelje meg őket. Érezték magukban a vágyat Isten szabadítására, meg akarták látni azt.

Hozzánk miért nem tódulnak az emberek? Talán átvettük szép lassan a puha ruhába öltözött, a nyugati és keleti szelektől hajladozó emberek himnuszait? Már nem az Úr szava hangzik a szívünkben és a szánkban? Vagy egyszerűen elfelejtünk imádkozni a Lélekért, hogy szélviharként söpörjön végig az életünkön?

Mert hogy János próféta volt, az Úr szavát hirdette, az vitán fölül áll. Egyetértenek ezzel az evangéliumok, Josephus Flavius, de még maga, a házasságtörő Heródes Antipás és a főpapok is elismerik (hallgatásukkal), hogy keresztsége felülről való volt. János igehirdetését azonban nem egy kényelmes hotelszobából közvetítette. A pusztában hangzott fel ez a szó. Alázatos szavai mögött egy igazi Isten emberének, egy ókori szent remete életének jelét láthatjuk. A mi életünk milyen jelképes cselekedeteket rejt? Hozzáférhetővé, érthetővé teszik-e a mi tetteink Isten tetteit?

A prófétát az emberek megtalálják, ha a sivatag mélyére rejtőzik is. Úgy mennek hozzá az emberek, ahogyan a szomjas vándor a forrásvízhez. Nem fognak az emberek élő vizet keresni a kiszáradt kutakban és a pocsolyákban. Ha engedjük, hogy a korrupció, a hatalomvágy, hamis önigazultság láncra verjen minket, ne csodálkozzunk, ha ebből nem sokan kérnek – köszönik szépen.

Ma mi is találkozhatunk Istennel a pusztában. Ő ott vár, hogy a szívünkre beszéljen, hogy ölelő karjaiba csábítson. És hozzánk is szól, minket is megállít és önmagunkkal szembesít a szava. Ha pedig bennem és benned már elindult a változás, többé emberi hatalom nem tudja majd megállítani. Megindult az Isten országa. Közel van. Egészen közel hozzád és hozzám. Az Úr szava ott van a szívemben és a szívedben, a számban és a szádban. Mert amivel tele van a szívem, azt szólja a szám.

János nem tudta magában tartani, hirdetni kezdte a mindenható Szót a pusztában. Ő volt a Hang, amelyben testet öltött a Szó. 

Aztán egy napon megjelent maga az Ige, emberi testben, beállt a Jordán partján várakozó bűnösök közé a sorba. Közösséget vállalt veled és velem. Magára vette ugyanazt a keresztséget, amelybe a változni akarók belemerültek. Magára vette a bűneink terhét, hogy Isten Bárányaként hordozza azokat. János és egész Izrael, sőt az egész vergődő emberiség Őt várta, az Eljövendő Messiást, aki egy napon szelíden és alázatosan megérkezett. Ahogy a kisgyermekek is tudják a kis énekből: Jézus, hajnalcsillag, glóri’halleluja! Ámen

Imádkozzunk! Istenünk, megköszönjük neked, hogy Szavaddal létre hívtad az univerzumot, hogy nekünk is életet ajándékoztál. Köszönjük, hogy Szavad testet öltött Jézus Krisztusban, a Te egyszülött Fiadban, aki a megfelelő időben belépett az emberi történelembe, hogy felemeljen bennünket az örökkévalóságba. Köszönjük, hogy Lelked által itt vagy közöttünk, élővé teszed a Szavad. Kérünk, magad építsd az utadat a szívünkhöz, hogy ne akarjunk többé ellenállni szeretetednek! Ámen

Hogyan tovább?

Igehirdetés Tamás-misén 2017.november 19-én, Reménység vasárnapján Róma 8,14-25 alapján

Hatgyermekes család, az édesapa vízszerelő. A nyáron a feleség és édesanya mellében rákos daganatot diagnosztizálnak. Hamarosan kiderül, hogy áttét képződött az agyban. Szeptember végére anya már elment. Apa egyedül maradt a gyerekekkel. Hogyan tovább?

Szépreményű, jó nevű fiatalember éli az egyetemisták mindennapjait, lazul, bulizik, Erasmusra megy. Egyik tantárgyát azonban kénytelen dékáni engedéllyel felvenni. Utolsó lehetőség a vizsgázásra. Megbukik. Hogyan tovább?

Szerelmi bánattól feldúlt fiatal lány ténfereg a metróperonon. Vége mindennek. Pedig ő volt a nagybetűs Ő, az igazi, a minden. Talán be kéne ugrani a szerelvény elé. Hogyan tovább?

Zsidó származású keresztény misszionárius, aki a görögök között számos gyülekezetet alapított, hosszú idő után készül hazatérni Jeruzsálembe. Egykori hittestvérei azonban fogvicsorgatva várják az áttért farizeust. Ő pedig kétségbeesve gondol arra, mi történhetett Isten ígéreteivel és kiválasztásával, hogy zsidó testvérei nem ismerték fel a Názáreti Jézusban a várva várt Messiást. Jeruzsálemből Rómába készül menni, ahol zsidók és nem zsidók együtt vannak a gyülekezetben, egymással olykor fasírtban. Hogyan tovább?

Péter és Pál apostolok elmosódott ferskója a pécsi ókeresztény sírkamrákban (IV.század)

Talán úgy gondolsz a Római levélre, mint egy teológiai tankönyvre. Megszoktuk, hogy kristálykemény, jéghideg, márványmerev dogmákként gondoljuk az eleve elrendelésre, a hitből való megigazulásra, Krisztus békéltető kereszthalálára. Pedig egy hozzánk hasonló ember, egy testvérünk, Pál megszenvedett ezekért a gondolatokért. Nem csak kivette a teológiai frigóból. Szüntelen fájdalomban megizzadt értük. Túl sokszor akarunk úgy beszélni Istenről, hogy csakis a másik ember bőrét visszük a vásárra. Pál a saját bőrét is a vásárra viszi. A pokolig akar menni azokért, akik nem ismerik Isten szeretetét, amelyet Jézusban mutatott meg. Amikor Pál a szenvedésről és a reményről ír, amögött ott van az ő személyes története, amely rezonál a mi személyes történeteinkre.

Mi a reménység? Milyen árat fizetünk érte? A remény rendkívül ambivalens érzés. Olyasmit remélsz, amit nem látsz, tehát MÉG nem biztos. Amire várni kell. Ami nem biztos, hogy pont olyan lesz, amilyennek elképzeled.  A reménység helyett mi jobban szeretjük a bizonyosságot. Szeretjük tudni a tutifrankót. A biztosat. Az olyan biztonságos. Éljünk úgy, mintha nem lenne a világban bűn, betegség, halál. Vagy legalábbis könnyed optimista mantrákkal megszabadulhatnánk ezektől. Mintha már az Isten országában élnénk. A másik véglet a kétségbeesés. Cinizmus. Kiégés. Depresszió. Mintha sosem jönne el az Isten országa. Mintha az éjszakára nem virradna hajnal. Itt és most kell kikaparnunk magunknak a gesztenyéből a maximumot.

Nagyon szeretem ahogy Pál a reménységről ír. A közös reményünkről. Mert a remény sohasem az én egyéni életem jobbra fordulásáról szól. A remény köztulajdon. Nem lehet privatizálni. Nem lehet korrumpálni. Képtelenség elvenni a szegényektől és a gazdagoknak adni. A reménység közös. Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságában reménykedünk.

Szeretünk abban is hinni, hogy Isten majd kiragad minket, kiváltságos hívőket a nagy nyomorúságnak nevezett földi pokolból. Az apokalipszist mint valami színházi előadást, a kiválasztottak majd páholyból nézhetik végig. Valami jó, kényelmes mennyei páholyból. Csakhogy mi az apokalipszisnek nem nézői, hanem nagyon fontos résztvevői vagyunk. Nekünk kell megjelennünk, felegyenesednünk, felkelnünk a porból, kijönnünk a sötétből a fényre. Mi vagyunk, akik lelepleződünk, akiken az isteni dicsőség nyilvánvalóvá lesz. Isten minket nemcsak biodíszletnek szánt ebbe a drámába. Mi rántjuk magunkkal a teremtett világot a szolgaságból a szabadságba. Mi azt reméljük, eltűnhetünk, elsüllyedhetünk vagy elragadtathatunk a világból, és nem kell együtt szenvednünk vele. Pál viszont nem eltűnésről ír. Megjelenésről. Apokalipszisről. Isten fiainak apokalipsziséről, azaz megjelenéséről.

Bár te meg én menekülünk az együttérzéstől, Isten együtt érzővé tette a teremtett világot. Az egész teremtés velünk együtt sóhajtozik és nyög a bűn miatt. Szenved a szennytől, a halál törvényétől. Ide rántottuk magunkkal a teremtést. Isten azért tette a teremtést a romlandóság rabszolgájává, mert reménykedik. Reménykedik benned és bennem. Együtt érzővé, együtt szenvedővé tette a teremtést a bukott teremtménnyel, az emberrel. És végül Ő maga is együtt érzővé, együtt szenvedővé vált velünk a kereszten.

A kereszten minden megfordul. Látod rajta függni a veled együtt érző, együtt szenvedő Istent Jézus Krisztusban. És te mégis meg akarod úszni a szenvedést? Meg akarod úszni a keresztet?

Van egy ötödik SOLA az evangélikus teológiában. Ismerjük jól a négy SOLÁt, a négy oszlopot: egyedül Krisztusért, egyedül kegyelemből, egyedül a hit által és egyedül a Szentírás alapján lehet üdvösségünk. A reformátusok ötödikként  hozzáteszik: Soli Deo Gloria, vagyis egyedül Istené a dicsőség. Nekünk viszont Luther nyomán nem a gloria van az ötödik helyen. Nem a dicsőség. Hanem a crux, a kereszt. Crux sola est nostra theologia. Egyedül a kereszt a mi teológiánk. Ott van egy kis járólapon a Kálvin téren.

Crux sola est nostra theologia - részlet a Kálvin téri térkő-installációból

Ez nem az a kereszt, amivel a falakat szoktuk díszíteni. A kereszt az, amit hordozok. Amit hordozol. Amit magadra veszel. Ahogyan Jézus magára vette és hordozta. A sajátjaként vette magára a keresztet, amit az emberi gonoszság ácsolt neki. Nem futott el előle. Miért menekülsz a kereszt elől – kérdezte egy atyai jó barátom, amikor apámat temettük, és én belekerültem életem legnagyobb krízisébe – a kereszt Krisztushoz köt téged. Kereszt nélkül nincs egyház, nincs Istenről szóló beszéd és nincs remény sem.

Amikor a teológiára jártam Isten sokféleképpen megmutatta, hogy mit jelent ez a mondat: egyedül a kereszt a mi teológiánk. Én is álltam a metróperonon azt fontolgatva, ér-e még bármit is az életem. Nem segített az okoskodás, ami arról szólt, hogy majd később minden jobb lesz. Ha elveszíted azt, akit vagy amit a legfontosabbnak gondoltál, amikor nincs helye az optimizmusnak, akkor csak a remény marad. A remény csak a szenvedés talaján tud kicsírázni. Ha a kereszt teológusa akarsz lenni, meg kell értened, hogy nem a kereszt lesz a teológusé. A teológus lesz a keresztté. A kereszted megtalál téged és segít neked Krisztushoz hasonlóvá válni. Ahogyan ő részt vett a te szenvedéseidben, úgy kell neked is részt venned a világ szenvedésében. Ahogyan Ő kilépett a sírból vasárnap hajnalban, úgy visz ki téged is a sötétségből az örök fénybe. Ahogyan Krisztus magára öltötte a haláltól szabad dicsőséges testet, úgy változik át a te tested is a fájdalmas töredezettségből az élet teljességébe.

A horgony – a reménység jele - a keresztből nő ki. Ahogyan a Lift zenekar borítóján láthatjuk megelevenedni az ősi jelképet. A reménység a szenvedésben születik meg.

A Lift! zenekar lemezborítója Forrás: liftzenekar.hu

Mint a vajúdás. Tudjátok, ez volt Isten búcsúajándéka, amikor kijöttünk az Édenből. A sátán búcsúajándéka a szégyen volt. Ezt a gyötrő érzést jól ismerjük, amikor meglátjuk a meztelenségünket, amikor el akarunk rejtőzni Isten és embertársak elől.  Isten viszont a reménységet ajándékozta. Mi mindig arra koncentrálunk, hogy Isten szenvedést adott, hogy megbüntetett, de ez nem teljesen igaz. Isten ÉRTELMES szenvedést adott. Fájdalommal szülöd gyermekedet. De ez nem egy értelmetlen, eredménytelen fájdalom. Olyan szenvedés, amelyből új élet születik. Olyan szenvedés, amelyen keresztül a Megváltó a világba érkezik. Az a gyermek, aki majd a kígyó fejére tapos. Nehogy azt higgyétek, hogy ezt csak a nő kapta. A föld termékenységében hasonlót tapasztalunk meg. Verejtékkel műveljük a földet, de azzal a reménységgel, hogy ehetünk a termésből. A fáradságos munkának gyümölcse van. Értelme van.

A teremtett világ vajúdik. Mi, Isten gyermekei, akik már megtapasztaltuk a Lélek erejét a saját életünkben, mi is együtt sóhajtozunk vele. Ahogyan az apa együtt lélegzik az anyával az apás szülésen. Ne hagyjuk magára a kínjai között, vállaljuk vele együtt a szenvedést! Lépjünk ki az áldozatszerepből! Tegyünk egy gesztust, egy lépést előre a remény útján! Miránk vár sóvárogva az egész teremtés. Arra, hogy megjelenjünk. Ámen

Jézusunk, te levetkőzted a dicsőséget és vállaltad a részedet a teremtett világ szenvedésében és halálában. Kérünk, hadd váljon valósággá életünkben a Te feltámadásod. Adj erőt remélni reménység ellenére, adj erőt szeretni azt is, aki bánt. Te adj nekünk távlatokat akkor is, amikor emberi számítás szerint minden kapu bezárult, amikor magányosan ücsörgünk a sötétben! Te vagy a mi világosságunk! Ámen